Parragh: Az államnak bele kellene nyúlnia az ügybe és teljes egészében kötelezővé tennie a Covid-védőoltást

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, őt sem kérdezték meg 1-2 éves korában, hogy kéri-e a védőoltást. Az állam lépjen fel szigorúbban és tegye kötelezővé a mostani járvány elleni védőoltást. Mi is egyetértünk vele? Kritikusan beszélt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) politikájáról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján tartott előadásában – derül ki a Portfolio.hu beszámolójából. Parragh László szerint az elmúlt időszak eredményeit a kormány, a kamara és a jegybank együttműködésére lehetett alapozni, utóbbira azonban „ma azért már nem ennyire igaz”, hogy kooperál. Az…

Tovább olvasom

Az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a foci-EB nem rontott a járványhelyzeten, a járványügyi hivatal szerint viszont dehogynem

Ezek ráadásul csak a hivatalosan közzétett adatok. Két és félezer új fertőzött bizonyíthatóan az Európa Bajnokságon fertőződött meg. Meglepő módon Magyarországon egy sem… legalábbis hivatalosan. Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a vasárnap este véget érő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság nem járult hozzá a koronavírus-járvány terjedéséhez – írja az MTI. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, július 8-i időszakig szóló jelentése [pdf] szerint azonban eddig 2535 megbetegedés kapcsolódik a június 11-én kezdődött Eb-hez, amelyet európai 11 ország egy-egy városában rendeztek. Az ECDC szerint Skócia a…

Tovább olvasom

Ez kemény: Van olyan ország, ahol börtönbüntetés fenyeget, ha nem oltatjuk be magunkat

Ezt nem más, mint maga az elnök jelentette be a Fülöp-szigeteken. Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke börtönnel fenyegette meg azokat, akik nem hajlandók beoltatni magukat, írja a CNN. A 108 millió lakosú ország Ázsia egyik legsúlyosabb járványával küzd: több mint 1,3 millióan fertőződtek meg, és 23 ezren haltak meg. „Válasszanak! Beoltatják magukat, vagy börtönbe küldöm önöket!” – fakadt ki az elnök hétfői televíziós beszédében, miután kiderült, hogy Manila több oltópontján alacsony volt a részvételi arány. Duterte kifakadása ellentétben áll az egészségügyi hatóságok közléseivel. Bár mindenkit arra szólítanak fel, hogy oltassa be…

Tovább olvasom

Hoppá: A KSH elnöke valótlan adatokat közölt a többlethalálozásról

Teljesen véletlenül, éppen úgy tévedett ellentétes irányban a KSH elnöke a német és a magyar többlethalálozásokról, hogy az Magyarország számára hízelgőbben nézzen ki, ugyanakkor a valóság éppen ennek fordítottja. Ugye csak paranoia, hogy a kétszeri tévedés előre megrendelt, politikai alapon nyugszik? Március 22-én Vukovich Gabriella, a KSH elnöke nyilatkozott az MTI-nek a tavalyi év halálozási statisztikájáról. Nyilatkozatának lényege az volt, hogy 2020 magyar halálozási statisztikája jobb, mint Németországé és az Európai Unióé, és jobb, mint amilyennek a koronavírusnak tulajdonított halálozások száma alapján várnánk. Ezt a nyilatkozatot szinte minden magyar sajtótermék leközölte.  Csakhogy…

Tovább olvasom

Putyin aláírta a törvényt, hogy akár 2036-ig hatalmon maradhasson

A kitételek gyakorlatilag csak rá lettek szabva. Már korábban megszületett erről a döntés, de az orosz elnök most írta alá. Ezzel gyakorlatilag még legalább másfél évtizedre bebetonozta saját hatalmát. Aláírta hétfőn Vlagyimir Putyin a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre. Az orosz alkotmány a július 1-jén megszavazott módosítást megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. Az elfogadott változtatás törölte…

Tovább olvasom

Orbánék a kormányközeli sajtótermékeket kiadó Mediaworks elnökét ültetik a Richter igazgatóságába

A lojalitással biztosan nem lesz probléma Szabó László esetében. Mindenhova kötelező néhány fideszes ember. A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja lesz Szabó László volt amerikai nagykövet, a kormányközeli sajtótermékeket kiadó Mediaworks jelenlegi elnök-vezérigazgatója – írja a Válasz Online. A Budapesti Értéktőzsde honlapján publikált előterjesztés szerint a Richter Gedeon Nyrt. április 15-én tartja a 2021. évi rendes közgyűlését. A dokumentumban szerepel, hogy: a Magyar Állam, mint kisebbségi részvényes képviseletében eljáró MNV Zrt. azt javasolja, hogy Szabó László volt külügyminiszter-helyettest és amerikai nagykövetet, a Mediaworks elnök-vezérigazgatóját válasszák meg a társaság igazgatósági tagjává. A járványhelyzet miatt…

Tovább olvasom

Borítékolható a balhé: A védettségi kártya jelentené a belépőt az éttermekbe és a szállodákba is

Ezzel végső soron megvalósulna az, ami ellen elvileg küzdenek és amit néhány hete még kizártnak tartottak, hogy a kártya léte, illetve nemléte alapján különböztetnék meg, melyik magyar ember hova léphet be és hova nem. Az iparkamara elnöke részletes javaslatot nyújtott át Orbán Viktor miniszterelnöknek, mi és hogyan történjen a nyitás után. A védettségi kártya belépőt jelentene az éttermekbe és a szállodákba is. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ma egyeztetett a miniszterelnökkel a kereskedelmi és szolgáltató szektor mielőbbi újraindítása érdekében. Az MKIK több szektorban az úgynevezett négyzetméter-alapú újranyitást javasolja. Az…

Tovább olvasom

Ebből még balhé lesz: Az amerikai elnök gyilkosnak nevezte Putyint, óriási a diplomáciai feszültség

Eddig sem voltak kiemelkedően jók az amerikai-orosz kapcsolatok, de ez nem biztos, hogy szerencsés kijelentés volt az egyébként is feszült viszonyban. Tovább gyűrűzik az amerikaiak és az oroszok diplomáciai konfliktusa, a legfrissebb fejlemény szerint Oroszország konzultációra hazahívatta washingtoni nagykövetét – írja az MTI. A két ország között azután kezdtek el forrongani az indulatok, hogy Joe Biden amerikai elnök az ABC-nek adott interjújában azt mondta: Putyinnak vállalnia kell a következményeket, amiért megpróbált beavatkozni az elnökválasztásba. Biden emellett arról is beszélt, hogy elég jól ismeri Putyint, és úgy gondolja, hogy az orosz…

Tovább olvasom

Börtönbüntetés a volt román elnök lányának és egy miniszternek is – el tudunk képzelni ilyet Magyarországon is?

Hazánkban eddig ilyenről gyakorlatilag nem is hallottunk és megszoktuk a tudatot, hogy ez nem is képzelhető el. Romániában meglépték. Többrendbeli pénzmosásért és vesztegetésre való felbujtásért letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a bukaresti táblabíróság kedden Traian Basescu volt államfő lányát, Ioana Basescu közjegyzőt és Elena Udrea volt turisztikai minisztert egy illegális kampányfinanszírozási ügyben. Elena Udreára halmazati büntetésként nyolcéves, Ioana Basescura pedig ötéves szabadságvesztést szabott ki a bíróság. Letartóztatás 2015-ben, vádemelés 2017-ben A volt régiófejlesztési és turisztikai minisztert, Elena Udreát 2015 februárjában tartóztatták le a rendőrők, és tévékamerák jelenlétében vezették el. A…

Tovább olvasom

A fideszes Parragh lesöpri a kritikákat: „Rosszindulatú kampány” a kamara költéseit firtatni

Mindent kifizetett saját pénzből, ami extra, autóra meg szükség van. Rosszindulatú, ellenzéki kampányfogás ezekről beszélni… természetesen. Mi az a több, mint százmillió, ami erre-arra kifolyik igen rendszeresen? Az Atv-nek reagált Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke miután a Hvg.hu adatigénylése nyomán nemrég kiderült: az ötezer forintos kötelező kamarai hozzájárulásokból 2012 óta befolyt mintegy 3 milliárd forintból a testület mentális felkészítésre 60 milliót, São Pauló-i repülőjegyekre 18,5 milliót, piackutatásra 20 milliót, infografikák készítésére pedig 32,7 milliót költött. Parragh az Atv-nek azt mondta, Brazíliába egy nemzetközi versenyre vittek ki tanulókat, oktatókat, a kamarai szerződésekkel…

Tovább olvasom