Márki-Zay: A számok alapján nem nekem kellene visszalépnem

Megosztás

A Medián legfrissebb kutatása szerint ugyanis a hódmezővásárhelyi polgármester előnyben van Karácsonnyal szemben. Csütörtökig dönteniük kell.

A Medián nemrég közzétett kutatásából kiderült, hogy a legfrissebb adatok szerint Márki-Zay Péter 33 százalékon áll, Karácsony Gergely pedig csupán 24 százalékon. Igaz, mindkettejüket előzi Dobrev Klára a maga 37 százalékával – írja a HVG.

Ezek alapján nem gondolja a hódmezővásárhelyi polgármester és a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, hogy neki kellene visszalépnie, miután kiderült, az OEVB döntése értelmében a két politikus nem indulhat tandemben az előválasztás második fordulójában. Az MMM elnöke nem győzte kihangsúlyozni az ATV-ben szerdán reggel, hogy nem ő rendelte meg a Medián mérését, így annak mindenki számára mérvadónak kell lennie.

A polgármester elmondta, hogy szerdán tárgyal Karácsony Gergellyel, csütörtökig pedig el kell dönteniük, hogy melyikük lép vissza a másik javára, hiszen tandemben az Országos Előválasztási Bizottság döntése értelmében nem indulhatnak.

Márki-Zay kijelentette, hogy a kutatások alapján ő a legesélyesebb Orbán Viktorral szemben. Szerinte kizárólag ő rendelkezik tartalékkal, a másik két jelölt csak a „kormányváltók harmadát” tudja megszólítani. „Már most megindult a Fidesz eróziója, ha látnak egy hiteles, vidéken is sikeres jelöltet, akkor át fognak állni” – jelentette ki.

Az MMM jelöltje elmondta, hogy nem tart attól, hogy erodálná a szavazatokat a Karácsony Gergellyel való meccselésük, a részvétellel pedig akkor lenne elégedett, ha legalább annyian elmennének szavazni, mint ahányan az előválasztás első fordulójában.

Márki-Zay korábban amúgy azt nyilatkozta, hogy ha Karácsony nem hajlandó visszalépni, akkor ő fog, míg a budapesti főpolgármester a Telexnek úgy fogalmazott, hogy legfeljebb akkor lép vissza, ha elüti a villamos. Ezek alapján a mostani nyilatkozat és a Medián-kutatás ellenére is Márki-Zay visszalépése tűnik valószínűbbnek.

via HVG.hu

Kapcsolódó cikkek