Karácsony reméli, Márki-Zay vezetésével a programja 80 százaléka megvalósul

Megosztás

A hódmezővásárhelyi polgármester jobban akarta a győzelmet, ez a motor pedig fel kell, hogy pörgesse az ellenzéki jelöltet – minderről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a miniszterelnök-jelölti versenytől pénteken visszalépő budapesti főpolgármester.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: az előválasztás első fordulójának eredményei alapján az LMP-P-MSZP szövetsége a legerősebb mai ellenzéki parlamenti erő lesz. Saját kampánybeli teljesítményéről azt mondta: amikor arról beszélt, hogy milyen Magyarországot szeretne, volt benne tűz, amikor a saját szerepéről beszélt, nem annyira. “Ami történt, annak így kellett történnie” – értékelte a történteket Karácsony, aki szerint ha nincs előválasztás, lehet hogy ő a miniszterelnökjelölt, de az ellenzék miniszterelnökjelöltjének olyannak kell lennie, aki átment a tű fokán, és Márki-Zay Péter ilyen.

Péter ezt jobban akarja – mondta a főpolgármester, aki azt kérte Márki-Zay Pétertől: segítsen kihúzni Magyaroszágot a húszéves polgárháborús hangulatból, békét kell hozni a magyaroknak. Az, hogy egy jobbközép és egy balközép politikus alkot egy platformot, az üzenet.

A társadalom tele van elképesztő egyenlőtlenségekkel és igazságtalanságokkal, és a szociális katasztrófát föl kell számolni. Péter a pártokon kívüli világból érkezett és ledöntött bizonyos falakat, de neki egy parlamenti többséget minden nap elő kell állítania 2022 után – mondta Karácsony Gergely.

Karácsony számára az a kérdés, hogy 20 év múlva tükörbe tud-e nézni. Hozzátette: azt reméli, hogy Márki-Zay Péter vezetésével az ő programja 80 százaléka meg fog tudni valósulni.

Forrás és további részletek: atv.hu

Kapcsolódó cikkek