Mi lesz a miskolciakkal? Lelőtték az egyetemisták telefonos Neptun-applikációját

Bevezetésétől folyamatosan borzalmasan működött, amikor egyáltalán működött, de Palkovics Lászlóék rengeteget kerestek rajta, itt megint milliárdokról van szó – hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos. Csak egy újabb kis botrány, amiről sokan nem is tudnak.

Tovább olvasom

Biztonsági kamerák figyelinek és felügyelnek a Miskolci Egyetemen, például a rollerezőket

Nemcsak a rollereseket vizsgálják majd megkülönböztetett figyelemmel, hanem minden közlekedőt. Rengeteg volt a szabálytalan járműhasználat, emiatt pedig a balesetveszély. Most lépett egy nagyot az egyetem.

Tovább olvasom

Matolcsy György beszéde az egyetemen: A kormány másfél évig nem tett semmit az infláció ellen

A Jegybank elnöke ismét odamondott Orbán Viktornak és a kormánynak a Kecskeméti Egyetem Campusán tartott beszédjében. Az esemény egyébként már az elején tartogatott meglepetéseket, a meghívóban sajtónyilvánosnak tüntették fel, ám a helyszínen kiderült, hogy nem így van és a fotózási engedély is érdekes lett.

Tovább olvasom

Több lesz a hallgató a Miskolci Egyetemen, de jóval kevesebb a kollégiumi férőhely

Félő, hogy ez záros határidőn belül komoly problémákat is okozhat, a hallgatók száma ugyanis – többek között a több szakon jócskán leszállított ponthatárnak is köszönhetően – jelentősen megnövekedett, ugyanakkor a tavalyi kollégiumi férőhelyek számához képest jócskán kevesebb hellyel gazdálkodhatnak idén.

Tovább olvasom

Leváltják a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorát

A Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorát felmentették pozíciója alól. Az egyetem fenntartó kuratóriuma hozta meg a döntést, miszerint dr. Horváth Ágnestől megvonják rektori megbízását.  A sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem dolgozói pénteken értesültek arról, hogy felmondanak rektoruknak. A körlevél szerint hamarosan elérhető lesz egy pályázat a megüresedett tisztségre, de addig is az intézmény rektorhelyettese, dr. Toma Kornélia látja el volt felettese feladatait.  Részletesebb tájékoztatásra a jövő hét elején kerül sor a kuratórium által. Az egyetem honlapjánegyelőre nem jelezték a rektor felmentését, és azt sem tudni, hogy miért mentették fel a rektort.  Forrás: Index.hu

Tovább olvasom

Vadgazda mérnöki szakra vették fel Erdei Sándor Zsoltot

Az önkormányzati képviselő szerint „tanulni soha nem késő”: szeptembertől a Debreceni Egyetem hallgatója lesz a politikus. Erdei Sándor Zsolt a Velünk a Város frakciójának önkormányzati képviselője Miskolcon. A korábbi humorista és jelenlegi politikus azonban egyetemista is lesz rövidesen: felvették ugyanis a Debreceni Egyetem vadgazda mérnök szakára. Erdeitől nem áll messze a vadak szeretete. Információink szerint jelenleg a Miskolci Állatkertnél is tevékenykedik állatkerti fejlesztésekért felelős munkatársként. Úgy tudjuk, a képviselő többek között részt vett az új burkolatot kapott sétány kialakításában, a karbantartói szerszámpark fejlesztésében, a Bábszínház az Állatkertben program elindításában, valamint…

Tovább olvasom

Galamb Alex ősztől egyetemre megy

A borsodi pék országos hírnévre tett szert a Sütni Jó Alapítványnak köszönhetően, de nem elégedett meg ennyivel, januárban elhatározta, hogy diplomát szerez. Tegnap este hirdették ki a várva várt felvételi ponthatárokat és Alex telefonjára is megérkezett az SMS: szeptembertől ő is a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanító szakos hallgatója lesz. „Szeretnék példát mutatni a nehéz sorban nevelkedő gyerekeknek. Az én életem is bizonyítja, hogy az, hogy valaki szegény családba születik, nem jelenti azt, hogy nincs értelme küzdenie a kitörésért.” – mondta egy korábbi interjúban a boldog családapa és újdonsült diák. Galamb Alex…

Tovább olvasom

Miskolci siker Zágrábban

Tóth Vanda ezüstérmes lett a Zágrábban megrendezett Európai Egyetemi Küzdősport-bajnokság karate tornáján, számolt be róla a Magyar Karate Szakszövetség. A női formagyakorlat versenyszámban Tóth Vanda 35 induló közül jutott a döntőbe. Ott aztán a Miskolci Egyetem hallgatója alulmaradt a portugál Fernandessel szemben, de így is pályafutása egyik legszebb sikerének örülhet a női kata csapatban az őszi budapesti világbajnokságra készülő fiatal sportoló. Összességében így két éremmel zárta a magyar küldöttség az EUSA-t, miután korábban Botos Botond (ELTE) bronzérmes lett a férfiak -84kg-os súlycsoportjában. Fotó: Magyar Karate Szakszövetség Facebook Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom

LMP: El a kezekkel a BME-től!

Bele akarja zsarolni a kormány a Műszaki Egyetemet is a modellváltásba? Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint felháborító, hogy a kormány szándékosan kivérezteti a Budapesti Műszaki Egyetemet, mert a patinás intézmény meg akarja őrizni autonómiáját és nem hajlandó betagozódni az alapítványi modellváltásba. 

Tovább olvasom