Zacher: A kórházi kapacitás már nagyon a végét járja hazánkban

Az eszközökkel semmi probléma, abból van elég, ellenben emberből nagyon nincs. Az egészségügyi dolgozók száma eddig is alacsony volt, ebben a válsághelyzetben azonban kifejezetten súlyos a hiány. Oltás terén pedig csak egy a jelszó: oltani, oltani mindenáron! A kórházakban eszközhiány egyáltalán nincs, az emberhiány azonban problémát jelent – árulta el a 168 Órának Zacher Gábor, aki több mint harmincöt éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most. Naponta három-négy vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel. Szívfacsaró látvány, ahogy ül az…

Tovább olvasom

Hoppá, fideszes városvezető kritizálja keményen a Fidesz egészségügyi lépéseit

A győri polgármester szerint “hatalmas baromság”, hogy akár még javulhat is az egészségügy. Az átalakítást úgy kellett volna megtenni, hogy előtte magukkal a dolgozókkal és képviseletükkel egyezkednek, nem csak pusztán egy kötelező és hátrányos szerződést tolnak eléjük. A kormányzati elvonásokról is elismerte, nagyon hátrányosan érintik a várost, ahogy az összes többit is. Az egészségügy átalakítását érdemes lett volna megbeszélni az egészségügyi alkalmazottakkal is – nyilatkozta Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere a Győr+ Rádió adásában.  A városvezető az adás elején elmondta: alapvetésük az, hogy nem szeretnének senkit sem elbocsátani a városháza alkalmazottai közül,…

Tovább olvasom

Egy belsős szemével: “A magyar hatóságok szinte pecsétnyomó hellyé degradálódtak”

Rengeteg intézményről lehetett tudni, hogy az utóbbi évtizedben sóhivatallá változott, mert a fontos döntéseket Orbánék hozzák meg, a többiek csak biodíszletnek kellenek. Az orvosi kamara titkára pedig most kitálalt, miután olyan vakcinákat is engedélyeztet a kormány, amikben maguk az orvosok sem bíznak meg a jelenlegi állás szerint. A központosítás, a fizetésemelés és a hálapénz tiltása még nem fogja megoldani az egészségügy összes gondját, sőt további visszásságokat tárhatnak fel – nyilatkozta a Népszavának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára. Mostanra realitássá vált a hazai oltóorvosok számára az orosz és a…

Tovább olvasom

Nyolc dolgozó került kórházba, mert túladagolták nekik a Covid elleni vakcinát

Bár a gyártó korábban azt állította, nem jár különösebb következményekkel, ha valaki nagyobb adaggal kap az ellenszerből. Németországban azonban egy idősotthon dolgozói közül többeket is kórházban kell ápolni, bár rejtély, mi okból kaphattak ötszörösen nagyobb mennyiséget az oltásból, mint az szükséges. Túladagolták a koronavírus elleni védőoltással egy német idősotthon nyolc dolgozóját – írja a Reuters. Mindannyian ötszörös adagot kaptak vasárnap a Pfizer-BioNTech vakcinájából. Négyen közülük influenzaszerű tünetekkel kerültek kórházba, megfigyelésre. Az eset a Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományban található Vorpommern-Rügen járásban történt. A járást vezető Stefan Kerth közleményben hangsúlyozta, hogy egyedi esetről van szó, ami egyéni…

Tovább olvasom

Így alázzuk meg dolgozóinkat – a MÁV egy-egy darab almával köszönte meg a vasutasok kemény munkáját

A krumpli után most az alma lett a menő. De mindennek a teteje, hogy egyetlen darab járt fejenként a dolgozók kemény munkájának és ügyeleti idejének elismeréseként. Gratulálunk a MÁV-Startnak, hogy ilyen szinten megalázta dolgozóit. Ennél még a néhány évvel ezelőtti 1500 Ft-os utalvány is jobban mutatott. A MÁV-Start szolgálati helyeire az aktuális munkavállalói létszám alapján kiporciózott almaszállítmány érkezett. A kartondobozhoz színes kísérőlevél is tartozott, ezeket a helyi szolgálati vezetőnek kellett megfelelően elhelyeznie – írja a szakszervezet. Szerintük ennél még a sok évvel ezelőtti 1500 forintos karácsonyi utalvány is jobb ötlet volt.…

Tovább olvasom

Egyetemistákat vezényelnek ki a pedagógusok koronavírus-teszteléséhez

Már a vírushelyzet előtt sem véletlenül kongatták a vészharangokat az ágazatban, hogy egyszerűen nincs már elég ember az egészségügy zavartalan működéséhez. Most pedig, a drasztikusan megnövekedő feladatokat pedig valóban lehetetlenség ellátniuk. Ezért oktatóvideókkal felkészített egyetemi hallgatókat rendelnek ki a koronavírus-tesztelésekhez, de ez már nem egészen önkéntes. Eddig az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatók önkéntesen vehettek részt a koronavírus-tesztelésekben és a többi járványügyi feladatban, ám egy friss államtitkári levél szerint most már vezénylésről van szó. Az Index birtokába került egy levél, amelyet Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért,…

Tovább olvasom

Rengeteg a beteg dolgozó egy borsodi óvodában, így részleges zárás történik

Tiszaújváros polgármestere is megszólalt az ügyben, az intézmény dolgozói tömegesen kezdtek megbetegedni, így az ellátás is veszélybe került. A tiszaújvárosi Szivárvány óvodában, az utolsó pár napban minden elővigyázatosság ellenére, több mint tíz óvodai dolgozó betegedett meg. Mindannyian lázasak, gyengék, felső légúti megbetegedéseket, illetve covid tüneteket mutatnak. A vezetés november 15-én, vasárnap sorra kapta az alkalmazottaktól az értesítéseket, hogy hétfőtől nem tudnak jönni dolgozni – mindezt a település polgármestere Fülöp György. Sajnos a gyerekek ellátása így egyre bizonytalanabbá válik – tette hozzá. Micskiné Bodó Erzsébet óvodavezetővel egyeztetve a polgármester arra kéri a…

Tovább olvasom

Újabb munkanélküliségi hullám érkezhet, Németországban már nagy a baj

A magyar gazdaság egyik húzóágazata éppen az autóipar, leginkább a németországi tulajdonú gyárak és ebben tapasztalhatók most óriási gondok. Az anyaországban tízezrével küldik el az autóiparban dolgozókat és félő, hogy hamarosan ez hazánkba is begyűrűzik. A hosszú évtizedeken át zászlóshajóként hasító német autóiparnak egyelőre bealkonyodott. A halált jelképező kaszásnak öltözött tüntetővel az élükön vonultak utcára a Volkswagen tulajdonában lévő MAN Group teherautó- és buszgyártó vállalat munkavállalói, hogy tiltakozzanak a vállalat 9500 fős tervezett elbocsátása ellen. Ez a munkavállalók több mint negyede Németországban és Ausztriában – írja a Financial Times beszámolója…

Tovább olvasom