A bölcsődei dolgozók 20%-os béremelését is feltétlenül gyurcsányozással kellett bejelenteni

Megosztás

Minden idők egyik legszörnyűbb kampányidőszakában vagyunk, ezt már mindenki tudja. A KDNP-s frakciószóvivő éppen egy örömhírt közölt a rendkívül alulfizetett bölcsődei dolgozókkal, ám a videóüzenet legnagyobb százaléka az ellenzék és a baloldal folyamatos pocskondiázásából állt. Legyen keresztény és ünnepi a hangulat aranyvasárnap, köszönjük, KDNP…

Jövő januártól újabb 20 százalékkal emelkedik a bölcsődei dolgozók bére – jelentett be Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott videónyilatkozatában. 2010 óta több ütemben nőtt a bölcsődei dolgozók bére, és folyamatosak a bölcsődefejlesztések, -építések, tette hozzá. Erről a Telex.hu számolt be.

A bejelentést némi gyurcsányozással is megfejelte a KDNP-s politikus. Nyilatkozatában ugyanis arról is beszélt, hogy „a baloldal nem becsüli a bölcsődei dolgozókat sem, ahogy általában a gyermeknevelést és -gondozást sem”, illetve a „Gyurcsány-Bajnai-korszakokban a bölcsődei dolgozóktól is elvettek egyhavi bért, és megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták őket.”

Még azt is hozzátette, hogy „bölcsődék építése helyett pedig előbb építenének a migránsok betelepítéséhez szükséges szállásokat”.

Az aktuális kampányszlogent sem hagyta ki Nacsa, és elmondta, hogy „Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra.” Majd a Fidesz-KDNP nevében megköszönte a bölcsődei dolgozók egész éves munkáját.

Kapcsolódó cikkek