Nincs mese: az ELTE-n mindenkinek be kell oltatnia magát, különben repül

Megosztás

Minden dolgozótól megkövetelik a következő bő egy hónapban, hogy beadassa magának valamelyik vakcina (általában mindkét) adagját, más esetben fizetés nélküli szabadság és elbocsátás a jövőkép. Fel sem vesznek már új munkaerőt oltási igazolás nélkül.

Az ELTE minden dolgozója köteles beoltatni magát a koronavírus ellen – jelentette be az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testülete (JOKT) az intézmény hivatalos oldalán. A dolgozóknak december 15-ig kell igazolniuk, hogy megkapták a vakcinát. A döntés alapja az a kormányrendelet volt, ami szerint kötelező az oltás az állami és önkormányzati intézményekben dolgozóknak. A rendelet szerint azokból az oltásokból, amikből mindkettő szükséges a védettséghez, mindkettőt be kell adatniuk a dolgozóknak.

A kötelező oltás alól csak azok kapnak felmentést, akik azt egészségügyi okokból nem kaphatják meg, vagy tartósan nem tartózkodnak az intézmény területén. Ha nem hajlandó valaki beoltatni magát, akkor azt főnöke fizetés nélküli szabadságra küldheti, egy év után pedig akár el is bocsáthatja. Azonban persze itt is van egy kiskapu: amint az illető bemutatja az oltási igazolványát, újra munkába állhat.

Az a külsős oktató is pórul jár, aki nem hajlandó beadatni magának a vakcinát: szerződését felbontják, anélkül pedig ezentúl nem vesznek fel senkit, hogy be ne adatta volna magának valamelyik oltóanyagot. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek