Elvitte a dolgozókat a hév a román városban, most korlátozásban részesülnek. A Ialomița megyei Sloboziánál ellenőrzést tartottak, és kiderült, hogy az alkalmazottak munkaidőben sokat nézik a Netflix műsorait munkaidőben, illetve naponta sok órát töltöttek a közösségi médián. Dragoș Soare polgármester ezért közölte: „Úgy döntöttünk, hogy lemondunk minden olyan hobbitevékenységről, aminek nincs köze a munkaprogramhoz. Limitáltuk a hozzáférést a munkához nem kapcsolható oldalakhoz. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik, viszont meg kell érteniük, hogy az állampolgároknak kell segítenünk, és akkor, amikor szükségük van erre. Nem lehet egy kérvényt azért halasztani, mert…
Tovább olvasomCímke: dolgozók
Erre készül a kormány: Több szakmánál is kötelező lesz bevallani, ha nem vagyunk beoltva
Kötelezhetik erre többek között a pedagógusokat és az orvosokat is. Arról pedig lehet sejtésünk, hogy az oltással nem rendelkező embereket ismét nem előnyükre különböztetik majd meg, ahogy ez például a szállásfoglalásnál is kikristályosodott. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap a Kormányinfón mondta el a kormány oltásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási tervét. A kancelláriaminiszter jelezte a sajtótájékoztatón, hogy a kormány változtatásokra készül – írta meg az Infostart. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok készülhetnek a tájékoztatás szerint. A lap beszámolója szerint az adatvédelmi hatóság már munkához is látott. Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón megfontolandónak nevezte a…
Tovább olvasomSemmi gond a magyar járványkezeléssel, csak már a masszőrök és gyógytornászok végzik az intenzíves ápolást
Dehogy hiányzik az a több, mint 5000 egészségügyi dolgozó, akit az új rabszolga-szerződéssel sikerült kiüldözni az állami egészségügyi rendszerből. Aki ilyet állít, az a kormány szerint álhírt terjeszt, itt semmi gond nincs, csak Nyugat-Európában. Akármennyire is nyugtatták meg Orbán Viktort a kórházigazgatók a múlt hétvégén, az intenzív osztályokról érkező hírek alapján egyre kritikusabb a helyzet. Egy budapesti kórházban már gyakorlatilag minden felszabadítható dolgozót az intenzívre küldtek, hogy segítsék a szakápolók és az orvosok munkáját. Ott dolgoznak azok a műtősök, sebészek, aneszteziológusok, akik a halasztható műtétek felfüggesztésével szabadultak fel, de mellettük…
Tovább olvasomZacher: A kórházi kapacitás már nagyon a végét járja hazánkban
Az eszközökkel semmi probléma, abból van elég, ellenben emberből nagyon nincs. Az egészségügyi dolgozók száma eddig is alacsony volt, ebben a válsághelyzetben azonban kifejezetten súlyos a hiány. Oltás terén pedig csak egy a jelszó: oltani, oltani mindenáron! A kórházakban eszközhiány egyáltalán nincs, az emberhiány azonban problémát jelent – árulta el a 168 Órának Zacher Gábor, aki több mint harmincöt éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most. Naponta három-négy vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel. Szívfacsaró látvány, ahogy ül az…
Tovább olvasomHoppá, fideszes városvezető kritizálja keményen a Fidesz egészségügyi lépéseit
A győri polgármester szerint „hatalmas baromság”, hogy akár még javulhat is az egészségügy. Az átalakítást úgy kellett volna megtenni, hogy előtte magukkal a dolgozókkal és képviseletükkel egyezkednek, nem csak pusztán egy kötelező és hátrányos szerződést tolnak eléjük. A kormányzati elvonásokról is elismerte, nagyon hátrányosan érintik a várost, ahogy az összes többit is. Az egészségügy átalakítását érdemes lett volna megbeszélni az egészségügyi alkalmazottakkal is – nyilatkozta Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere a Győr+ Rádió adásában. A városvezető az adás elején elmondta: alapvetésük az, hogy nem szeretnének senkit sem elbocsátani a városháza alkalmazottai közül,…
Tovább olvasomEgy belsős szemével: „A magyar hatóságok szinte pecsétnyomó hellyé degradálódtak”
Rengeteg intézményről lehetett tudni, hogy az utóbbi évtizedben sóhivatallá változott, mert a fontos döntéseket Orbánék hozzák meg, a többiek csak biodíszletnek kellenek. Az orvosi kamara titkára pedig most kitálalt, miután olyan vakcinákat is engedélyeztet a kormány, amikben maguk az orvosok sem bíznak meg a jelenlegi állás szerint. A központosítás, a fizetésemelés és a hálapénz tiltása még nem fogja megoldani az egészségügy összes gondját, sőt további visszásságokat tárhatnak fel – nyilatkozta a Népszavának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára. Mostanra realitássá vált a hazai oltóorvosok számára az orosz és a…
Tovább olvasomNyolc dolgozó került kórházba, mert túladagolták nekik a Covid elleni vakcinát
Bár a gyártó korábban azt állította, nem jár különösebb következményekkel, ha valaki nagyobb adaggal kap az ellenszerből. Németországban azonban egy idősotthon dolgozói közül többeket is kórházban kell ápolni, bár rejtély, mi okból kaphattak ötszörösen nagyobb mennyiséget az oltásból, mint az szükséges. Túladagolták a koronavírus elleni védőoltással egy német idősotthon nyolc dolgozóját – írja a Reuters. Mindannyian ötszörös adagot kaptak vasárnap a Pfizer-BioNTech vakcinájából. Négyen közülük influenzaszerű tünetekkel kerültek kórházba, megfigyelésre. Az eset a Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományban található Vorpommern-Rügen járásban történt. A járást vezető Stefan Kerth közleményben hangsúlyozta, hogy egyedi esetről van szó, ami egyéni…
Tovább olvasomÍgy alázzuk meg dolgozóinkat – a MÁV egy-egy darab almával köszönte meg a vasutasok kemény munkáját
A krumpli után most az alma lett a menő. De mindennek a teteje, hogy egyetlen darab járt fejenként a dolgozók kemény munkájának és ügyeleti idejének elismeréseként. Gratulálunk a MÁV-Startnak, hogy ilyen szinten megalázta dolgozóit. Ennél még a néhány évvel ezelőtti 1500 Ft-os utalvány is jobban mutatott. A MÁV-Start szolgálati helyeire az aktuális munkavállalói létszám alapján kiporciózott almaszállítmány érkezett. A kartondobozhoz színes kísérőlevél is tartozott, ezeket a helyi szolgálati vezetőnek kellett megfelelően elhelyeznie – írja a szakszervezet. Szerintük ennél még a sok évvel ezelőtti 1500 forintos karácsonyi utalvány is jobb ötlet volt.…
Tovább olvasomEgyetemistákat vezényelnek ki a pedagógusok koronavírus-teszteléséhez
Már a vírushelyzet előtt sem véletlenül kongatták a vészharangokat az ágazatban, hogy egyszerűen nincs már elég ember az egészségügy zavartalan működéséhez. Most pedig, a drasztikusan megnövekedő feladatokat pedig valóban lehetetlenség ellátniuk. Ezért oktatóvideókkal felkészített egyetemi hallgatókat rendelnek ki a koronavírus-tesztelésekhez, de ez már nem egészen önkéntes. Eddig az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatók önkéntesen vehettek részt a koronavírus-tesztelésekben és a többi járványügyi feladatban, ám egy friss államtitkári levél szerint most már vezénylésről van szó. Az Index birtokába került egy levél, amelyet Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért,…
Tovább olvasomRengeteg a beteg dolgozó egy borsodi óvodában, így részleges zárás történik
Tiszaújváros polgármestere is megszólalt az ügyben, az intézmény dolgozói tömegesen kezdtek megbetegedni, így az ellátás is veszélybe került. A tiszaújvárosi Szivárvány óvodában, az utolsó pár napban minden elővigyázatosság ellenére, több mint tíz óvodai dolgozó betegedett meg. Mindannyian lázasak, gyengék, felső légúti megbetegedéseket, illetve covid tüneteket mutatnak. A vezetés november 15-én, vasárnap sorra kapta az alkalmazottaktól az értesítéseket, hogy hétfőtől nem tudnak jönni dolgozni – mindezt a település polgármestere Fülöp György. Sajnos a gyerekek ellátása így egyre bizonytalanabbá válik – tette hozzá. Micskiné Bodó Erzsébet óvodavezetővel egyeztetve a polgármester arra kéri a…
Tovább olvasom