Némi italozás után máris olyan jóban lettek, hogy a későbbi rabló szinte hazáig kísérte az áldozatot. Ám mielőtt hazaértek volna, eljött az erőszak ideje, ki is rabolta őt a férfi. Pechjére azonban elkapták.
Tovább olvasomCímke: bűncselekmény
Brutálisan bántalmazott és kifosztott egy nőt, négy napon belül elfogták
Néhány napon belül le is fülelték a borsodi rendőrök azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott egy nőnek, majd utána elvette a nála található értéktárgyakat, áldozatát pedig az út szélén hagyta.
Tovább olvasomGarázsban dominálták le a férfit, felfüggesztett várhat rá
Az Ózdi Járási Ügyészség vádemeléssel élt egy férfi ellen, a bűntett gyermekprostitúció kihasználása.
Tovább olvasomIdős, kerekesszékes férfit fosztott ki Kazincbarcikán
Az elkövető észrevette, hogy az idős, mozgásában korlátozott, korházban ápolt férfi készpénzt vesz fel egy ATM-ből, ezt követően a lehetőséget kihasználva, követte a kerekesszékes férfit a liftbe, majd az emeletre érve kifosztotta őt. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség most emelt vádat az ügyben. A vádirat szerint a vádlott hajléktalan életmódot folytat, bűncselekményekből tartja fenn magát. A férfi még 2023 november végén, délután, a kazincbarcikai kórház földszintjén látta, hogy a kórházi ápolt, 77 éves, időskorú, kerekesszékkel közlekedő férfi a bankjegykiadó automatából felvesz 100.000 forintot, amit a kerekeskocsi felnyitható tárolójába tett és elindult…
Tovább olvasomAgresszív útonálló rabolt Sátoraljaújhelyen, de azóta máris rendőrkézre került
Mindössze negyed órába telt, hogy azonosítsák és elfogják a rablót, aki egy idősebb embert fosztott ki erőszakkal Sátoraljaújhelyen.
Tovább olvasomA rendőrségi statisztikák szerint Borsod lett a legveszélyesebb vidéki megye 2023-ban
Idén újra emelkedett a regisztrált bűnelkövetések száma, méghozzá nem is kicsit: a mérséklődés 2021-ben állt meg, tavaly összesen 160 820 esetet regisztráltak, idén pedig a januártól novemberig vizsgált adatok szerint országosan 7 ezerrel több bűncselekmény történt a tavalyi év azonos időszakához képest. Vidéken a „nyertes” Borsod-Abaúj-Zemplén megye lett.
Tovább olvasomHárom fiatalkorú a miskolci buszon elvette a sértett nyakláncát, majd társát megkéselték
Úgy tűnik, többéves javítóintézeti nevelésre számíthatnak, szerencsére az áldozat nem halt bele a késelésbe, de súlyosan megsebesült.
Tovább olvasomMiskolc élen jár a nyári betörések számában
A nyári időszakban mindig megugrik a betörések száma. A novekedes.hu elemzést készített arról, hogyan oszlik meg országszerte az ilyen jellegű bűncselekmények száma. A vidéki városok között Miskolc az „élmezőnyben” van, ha az elmúlt két hónapot nézzük.
Tovább olvasomNőtt a bűncselekmények, megugrott a szabálysértések száma Borsodban
A főügyészség váderedményessége meghaladta a 99%-ot, amely országos összehasonlításban is az egyik legjobb mutató – derült ki a héten tartott megyei összügyészi értekezleten.
Tovább olvasomRégi idők bűnügyei – a mezőzombori csecsemőhalál (18+)
Harmincöt évvel ezelőtt a 07 Magazinban jelent meg egy borzasztó tragédiáról szóló beszámoló, Tóth Zoltán tollából. Az „Éhen halt csecsemő” címmel megjelent írás egy mezőzombori esetet dolgoz fel és számos kérdést vet fel, legfőképpen azt, hogy ki a felelős a kisbaba haláláért. A mezőzombori körzeti orvost 1988. február 27-én a helyi B. E. alig két és fél hónapos csecsemőjéhez hívták. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A csecsemő élettelen testét a Borsod megyei vezető kórház proszektúrájára szállították, ahol a boncolás során megállapították: a gyomorban semmiféle táplálékmaradék, a…
Tovább olvasom