Ököllel verte a nő a férfit Borsodban

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves nő ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az elkövető egy borsodi kistelepülésen szóváltásba keveredett egy férfival, akit kétszer ököllel szájon ütött, majd – miután egy férfi közéjük állt – a bal szemén is megütötte. A vádirat szerint a nő 2021. július végén a hajnali órákban, ittasan, egy borsodi kistelepülés pincesorán lévő büfénél sorban állt, és szóváltásba került egy férfival. Annyira indulatos volt, hogy a vita hevében kétszer ököllel szájon ütötte a férfit, mire annak egyik barátja közéjük állt,…

Tovább olvasom

Szilágyi Liliána elmondta: apai nagyanyja is többször zaklatta

Hosszú hónapok után szólalt meg ismét az úszónő, aki tavaly év végén bántalmazással gyanúsította meg édesapját. Szilágyi Liliána decemberben, az Elviszlek magammal című műsorban beszélt először azokról a testi és lelki borzalmakról, amelyek őt, édesanyját és húgát érték a korábbi olimpikon úszó édesapja, Szilágyi Zoltán által . emlékeztet cikkében az Index.hu. A 25 éves sportoló hosszú hallgatás után most minden eddiginél részletesebben beszélt Kadarkai Endre podcastjában az átélt borzalmakról, a nagyszüleiről, a szexuális bántalmazásokról, valamint az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatairól. Elmondása szerint apai nagyanyja is többször zaklatta, és bár az asszony…

Tovább olvasom

A hajánál fogva húzgálta és rugdosta az utcán az élettársát a sajószentpéteri férfi

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy 30 éves férfi ellen, aki 2021. december elején egy baráti rendezvény után ittasan leköpte, földre rántotta, hajánál fogva húzgálta és megrugdosta az élettársát. A vádirat szerint a vádlott 2021. december elején, Sajószentpéteren élettársával együtt egy ismerős családnál rendezvényen vett részt, ahol viszont súlyosan leittasodott. Távozásuk után a késő éjszakai órákban még mindig tovább akart szórakozni, ehhez az élettársától 20 000 Ft-ot kért, aki nem adott neki pénzt és inkább kérlelte, hogy menjenek haza. A vádlott ezen feldühödött, először szidalmazni kezdte az…

Tovább olvasom

Bosszúból ütlegelni kezdte volt barátnője új párját, csak baltával lehetett megfékezni

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 56 éves férfi ellen súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt emelt vádat. A férfi 2020 december elején ittas állapotban párkapcsolatának megszakadása miatt bosszút akart állni, ezért elment volt élettársa új párjához, akit – amikor ajtót nyitott neki – azonnal ütlegelni kezdett. A sértett először egy fokossal védekezett, majd végül a vádlottat csak egy baltával fejen ütve tudta megfékezni. A vádirat szerint a vádlott 2020-ban hónapokig párkapcsolatban élt egy nővel, azonban novemberben a nő szakított vele. Ezért többször kereste, megpróbálta meggyőzni, hogy kezdjék újra az együttélésüket,…

Tovább olvasom

Megtámadták a tollfelvásárlót Kazincbarcikán

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2020 júliusában Kazincbarcikán erőszakos úton akartak pénzt szerezni a sértettől – írja a Miskolci Törvényszék honlapja. A bíróság által megállapított tények szerint a sértett tollfelvásárlóként dolgozott, a vádbeli napon Kazincbarcikán tartózkodott, amelyet az I. rendű vádlott észlelt és annak reményében, hogy készpénzt tud tőle szerezni, maga köré gyűjtötte a II-IV. rendű vádlottakat. A megbeszéltek szerint a II. rendű vádlott „intette le” a sértettet és jelezte, hogy a IV. rendű vádlottat kell követnie. Így vezették el a sértettet egy lakatlan…

Tovább olvasom

Életveszélyes verésbe torkollott a cigarettakérésből kialakult vita Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A férfi és ismerőse 2021. június elején, Miskolc külterületén lerészegedtek, majd amikor a barátja cigaretta kérés ürügyén vitázott egy helybéli lakossal, ez a vádlottat felháborította, és a barátját ököllel ütlegelte és többször fejbe rúgta. A sértett életveszélyes állapotba került. A vádirat szerint a vádlott 2021. június elején, Miskolc külterületén egy élelmiszerboltnál korábbi ismerősével együtt italozott. Az esti órákra mindketten lerészegedtek, és az ivócimbora lakóházához indultak. Útközben összetalálkoztak egy környékbeli lakossal, akitől a vádlott…

Tovább olvasom

Pénzt kért sörre, majd miután nem kapott, ütni és rugdosni kezdte ismerősét a borsodi férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen. Az elkövető 2021. október elején, este, Nyékládházán, egy ismerősétől pénzt kért sörre, aki azt mondta nincs pénze, ezért őt többször megütötte, a földön megrugdosta, és ezután a nadrágzsebéből vett el 1.500 forintot. A vádirat szerint a vádlott 2021. október elején, az esti órákban, Nyékládházán kerékpározott, amikor meglátta az arra sétáló ismerősét. Odament hozzá és azt kérte tőle, hogy adjon pénzt sörre. A férfi azt válaszolta, hogy nincs nála pénz. A vádlott nem hitt neki, most már követelte, hogy adjon…

Tovább olvasom

WC-ajtóhoz vágta egy férfi a miskolci söröző pultosnőjét

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 61 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt. Az elkövető egy miskolci sörözőben leittasodva szitkozódott és zaklatta a vendégeket, a pultosnő távozásra szólította fel, erre ruházatánál megragadta és a WC ajtóhoz vágta. A vádirat szerint a vádlott 2022. január közepén, a délutáni órákban, Miskolcon, egy sörözőben italozott, és lerészegedve hangosan szitkozódni kezdett, inzultálta a vendégeket. A pultosnő közölte, hogy nem fogja kiszolgálni, és távozásra szólította fel. A férfi azonban ennek nem tett eleget, hanem elővette a zsebében lévő szennyes zsebkendőit, és kidobálta az asztalra.…

Tovább olvasom

Sikálóval verte meg áldozatát a borsodi férfi

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető 2020. május elején, Rudabányán, közterületen rátámadt egy ittas állapotú férfira, többször megütötte, majd amikor a férfi elmenekült, de visszatért kezében egy sikálóval, azt elvette tőle és azzal is bántalmazta. A vádirat szerint a vádlott 2020. május elején, az esti órákban, Rudabányán összetalálkozott a kocsmából hazainduló, erősen ittas férfival. Szóváltásba keveredtek, de tettlegesség nem történt, mindketten más irányba mentek. Később egy művelődési ház parkolójában a vádlott újból…

Tovább olvasom

Soron kívüli ellátást követelt, ezért bántalmazott egy ápolónőt

A háziorvos tartott a további erőszaktól, ezért ellátta a balhézó hölgyet, ám természetesen az eset nem maradt következmények nélkül. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy helyi nővel szemben, aki egy ápolónőt bántalmazott azt követelve, hogy soron kívül lássák el őt. A vádirat szerint a kiskunhalasi nő 2021. október 21-én reggel, a rendelési idő kezdete előtt a háziorvosi rendelő várótermében egészségügyi vizsgálatra jelentkezett. Az ápolónő a járványügyi helyzetre figyelemmel arra kérte, hogy beszólításáig a rendelőintézet udvarán várakozzon. A nő először még együttműködést tanúsítva eleget…

Tovább olvasom