Esőben eleve le kell lassítani az autónkat még autópályán is, felhőszakadásban pedig még sokkal látványosabban vissza kell fogni a tempót, különben ez történik, mint a román rendszámú autóssal Garadnánál.
Tovább olvasomCímke: baleset
Óriási szerencséje volt a motorosnak, akinek járművén áthajtott egy kamion az M3-ason
A motoros a Nyíregyháza felé vezető oldalon először egy másik járművel koccant, ezután került a kétkerekű a kamion alá, szerencsére ekkorra a motoros, aki egyébként vétlen volt a balesetben, már valamivel arrébb csúszott, így ő olcsón megúszta a balesetet.
Tovább olvasomÁrokásás közben súlyos sérülést okozott kollégájának a munkagéppel BAZ megyében
Nem szándékos támadásról van szó, hanem hihetetlen véletlenek összejátszásáról, de ettől még gondatlanság esete forog fenn. A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, aki az általa működtetett kotrógép kanalával árokásás közben megütötte az árokban dolgozó kollégáját.
Tovább olvasomBaleset történt Szikszónál, teljes szélességében lezárták az utat
Közlekedési baleset történt Felsőzsolca és Szikszó között. Emiatt a 3-as főutat teljes szélességében lezárták.
Tovább olvasomNagy ütközés a 37-es főúton Felsőzsolcánál, de egy másik baleset lett igazán magyaros
A Szerencs és Miskolc között történt csattanásnál is sérültet kellett kimenteni az autóból, de egy másik, még ennél is nagyobb balesetnél kiderült, hogy az egyik résztvevőnek korábban bevonták a jogsiját hosszú hónapokra, a másiknak pedig soha nem is volt.
Tovább olvasomÓriási baleset Szerencs közelében
A személyautó elejét jelentősen lebontotta a sofőr, alig maradt belőle valami. Tűzoltók szabadították ki a vezetőt, aki túlélte a fának csapódást.
Tovább olvasomKizuhant az erkélyről és szörnyethalt egy miskolci nő
Vasárnap délután 17 óra körül a komlóstetői Szeder utca egyik négyemeletes házához riszatották a mentőket és a tűzoltókat, mert egy idős hölgy kizuhant a lakása erkélyéről.
Tovább olvasomElkezdődött a tárgyalás a tragikus miskolctapolcai pinceomlás ügyében
Csütörtökön kezdetét vette a tárgyalás, melyben a két éve történt miskolctapolcai pinceomlás felelőseit keresik. A tragédiában három ember vesztette életét, gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult a büntetőper.
Tovább olvasomÍgy épül újjá a Harsányi felüljáró
Már a helyükre is emelték a felüljáró hídgerendáit, összesen tizenötöt. Látványos képek az újjáépítésről.
Tovább olvasomKisiklott mozdony miatt késnek a vonatok Borsodban
Baleset miatt a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely és a Hidasnémeti-Budapest-Eger vonalakon késnek a vonatok – tájékoztatta a Mávinform kedden a vasúttársaság honlapján.
Tovább olvasom