Halálos motorbaleset óriási sebességgel, miközben a Zemplénben is rajzanak a kétkerekűek

Örök vitatéma a motorosok és az autósok között, hogy melyik vigyáz kevésbé a másikra. Az sosem volt kérdés, hogy ha baleset történik, biztosan a motoros húzza a rövidebbet, de még a kétkerekű járművek vezetői között sincs egyetértés néhány brutális balesetnél. Ezen a hétvégén is csak bővül a fekete statisztika.

Tovább olvasom

Rendőrség: további sebességmérő traffiboxok érkeznek BAZ megyébe

Az M3-as és M30-as autópályákon száguldozók fittyet hánynak a sebességkorlátozó táblákra és a vizes, csúszós útfelületre egyaránt. Ezért alakultak ki olyan balesetveszélyes gócpontok, ahol a közutasok és a helyszínelő rendőrök sincsenek biztonságban. A kritikus helyzetet „traffiboxok” kihelyezésével orvosolják. Ám egyeseknek ez nagyon szúrja a szemét.

Tovább olvasom

Ötszörösen lépte túl egy autós a megengedett sebességet

Ezt nehéz ész érvekkel megmagyarázni, amikor egy sofőr a megengedett húsz helyett százzal repeszt bármilyen lakott területen. Lakó-pihenő övezetben ment százas tempó felett. Sebességmérési akciót tartottak a nyíregyházi rendőrök a napokban egy olyan helyszínen a városban, ahonnan sok bejelentést kaptak a lakosságtól – írja a Police.hu. Több gyorshajtást is rögzítettek a maximálisan 20 km/h-s tempót megengedő zónában. Egy kirívó esetet is felvett a traffipax, amikor egy autós 104 km/h-s sebességgel száguldott a területen. A járművezető 300 ezer forintos bírságot kapott. Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki…

Tovább olvasom

Jön a 30 km/órás sebességkorlátozás és a fizikai akadályok a belvárosban

Az érintett polgármester úgy véli, csökken a légszennyezettség és a zajártalom Terézvárosban a rendelkezésnek köszönhetően. „Hamarosan Terézváros minden utcájában, ahol nem jár BKK-járat, 30-as sebességkorlátozást vezetünk be, amit fizikai korlátokkal is biztosítani fogunk. Graz jó példával járt elöl: egy hasonló intézkedés után átlagosan három decibellel lett csöndesebb a város, a nitrogén-oxid-koncentráció pedig negyedével esett vissza, a gyalogos és biciklis közlekedés pedig vonzóbb alternatívává vált” – jelentette be Soproni Tamás terézvárosi polgármester. Azt még nem tudni, mikor szerelik fel a fekvőrendőröket és mikor lép életbe a szabályozás. A Város és Mobilitás Intézet szerint a 30 km/órás…

Tovább olvasom

142-vel ment a faluban, 300 000 forintjába került

A Fejér megyei rendőrök 2022. május 2-án sebességellenőrzést hajtottak végre Ráckeresztúr belterületén. Egy személygépkocsira lettek figyelmesek, ami a Kossuth Lajos utcában közlekedett nagy sebességgel Martonvásár irányába. A hitelesített sebességmérő készülék a gyanújukat megerősítette, amikor a kijelzőn látták, hogy a jármű a megengedett 50 km/h helyett 142 km/h-val hajt el. Az ilyen jelentős gyorshajtás miatt a maximumot, 300.000 Ft összegű közigazgatási bírságot szab ki a hatóság. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Tovább olvasom