A német RTL tudósítónője úgy érezte, túl tiszta a ruhája egy ilyen bejelentkezéshez, ezért saját maga kente be sárral a ruháját, hogy hitelesebbnek tűnjön. Ezt azonban egy másik szögből megörökítették. Hétfőtől fel is függesztették a hölgyet. Susanna Ohlen újságírót lencsevégre kapták, amikor sarat kent a ruhájára és az arcára, mielőtt a németországi árvíz egyik helyszínéről tudósított volna. A Deutsche Welle azt írja, valószínűleg azért, hogy a jelentése így hitelesebbnek tűnjön. A videó a német Bild csatornáján is látható, kb. 0:40-től: Ohlen, aki a német televízió munkatársa, ezután bocsánatot kért. Azt mondta,…
Tovább olvasomCímke: átverés
A fiatalok bő fél éve kólával verik át a gyorsteszteket, hogy ne kelljen iskolába menniük
A kóla és egyéb más üdítők fogyasztása ugyanis megzavarja az antigéngyorsteszteket és hamisan pozitívat jeleznek, így a gyerekek megússzák a sulit néhány napig. A jelek szerint teljesen közismert a trükk. Fiatalok világszerte kólával, narancslével és almalével verik át az antigén LFT gyorsteszteket, hogy álpozitív eredmény miatt ne kelljen iskolába menniük – írja a BBC. A TikTokon már december óta keringenek oktatóvideók a témában. Mark Lorch, a Hulli Egyetem kémia és tudományos kommunikációs tanára letesztelte, és tényleg működött. Ezek a tesztek úgy működnek, hogy a levett mintát egy olyan anyaghoz kell keverni,…
Tovább olvasomA hónap átverése volt: Egyáltalán nem is volt terhes a nő, akiről az a hír járta, tízes ikreket szült
Egyelőre nem tudni, mi volt a cél az egyértelmű félrevezetéssel, de nem dőlt meg a korábbi világrekord. Nemrég a Borsod24.hu hasábjain is hírül adtuk a BBC nyomán, hogy Dél-Afrikában Gosiame Thamara Sithole tízes ikreknek adott életet, és ezzel új világrekordot állított fel. Egy nyomozás viszont azt derítette ki, hogy Sithole nemhogy tíz, de egyetlen gyereket sem szült mostanában. A dél-afrikai Gautengi provincia kormány adott ki egy közleményt, amelyben azt írták, hogy egyetlen kórházukban sem regisztráltak tízes ikreket, és egy orvosi vizsgálat azt is megállapította, hogy a 37 éves nő mostanában…
Tovább olvasomÍgy lehet egyszerűen, de folyamatosan átverni a tankoló autósokat – kitálalt a volt benzinkutas
Csak egy kis csapatmunka szükséges hozzá és gyakorlatilag korlátlan mennyiségű sofőr verhető át a benzinkutakon. Ne legyenek illúzióink, nemigen kérdéses, hogy a mai napig vannak ilyen és hasonló trükkök. Ez a világ már csak ilyen. Részletesen elmeséli egy volt benzinkutas, hogyan verte át a kollégáival csapatba állva az ügyfeleket. Akasztás, kannázás, kártyázás, olajozás, plusz egy tétel, rossz visszaadás és a többiek. A részleteket a Vezess.hu mutatta be nekünk. „Miért csinálta?”„Kirúgtak volna, ha nem teszem. Ráadásul körülöttem mindenki trükközött.” Közel egy órája hallgatom Évit. Részletesen sorolja a legkülönfélébb átveréseket, amelyeket benzinkúton…
Tovább olvasomAblakosnak adta ki magát, sokakat árvert a miskolci férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 34 éves férfi ellen csalás bűntette miatt, aki nyílászárók cseréjével csapott be embereket – olvasható az ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott kilátástalan anyagi helyzetbe került, és oly módon kívánt jövedelmet szerezni, hogy 2020. június hónap közepén nyílászárók beszerelésével foglalkozó szakember látszatát keltve, Miskolcon különböző munkákat vállalt fel. Az egyik sértett lakásában 4 db ablak cserét és redőnyszerelést ígért, amelyhez a sértettet megtévesztve megrendelőlapot is kiállított, és foglalóként átvett 300 000 forintot. Újabb miskolci helyszínen, augusztus hónap végén 2 db ablak cseréjét…
Tovább olvasomÓriási balhé – üres ampullával oltottak az ápolók
Több kórházban is így verték át az idős embereket, akik azt hitték, védőoltást kapnak, de valójában nem volt semmi az ampullákban. Szérumot nem tartalmazó, üres ampullákkal verték át a koronavírus elleni vakcinára számító időseket Rio de Janeiro több kórházában is – írja a Der Spiegel. A német lap úgy tudja, hogy több felvétel is készült arról, hogy az ápolók a betegeket megszúrják a tűvel, azonban a fecskendőben egy csepp oltóanyag sincsen. A helyi rendőrség azonnal vizsgálatot indított. Azok az egészségügyi dolgozók, akiket bűnösnek találnak az ügyben, akár 12 év börtönre is számíthatnak. Sokak…
Tovább olvasom„Kósa Lajos és sofőrje felváltva jártak az örökösnőhöz vesztegetési pénzekért” – egyre durvább irányba fordul a Kósa-botrány
A hatóságok is tudnak az ismeretlen eredetű, 68 millió forintos összegről, mégsem hallgatják ki Kósát. Vajon miért? Csárdi Antal szerint ez már régen nem becsapás, átverés és hihetetlen ostobaság, hanem kőkemény korrupciós botrány. Vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő a rendőrségnek adott vallomása szerint Kósa Lajosnak továbbított- írja szombaton kiadott közleményében Csárdi Antal. Az LMP képviselője a birtokába került rendőrségi dokumentumra, egy vallomás összefoglalójára hivatkozva azt írja, hogy a csengeri örökösnőhöz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft-től, amit később a címzett vagy…
Tovább olvasomEgyre csak terjed az internetes átverés – ne dőljünk be a koronavírus elleni kamugyógyszereknek, csalás!
A koronavírus-járvány és az ezzel járó általános félelem és pánik kiváló alkalmat nyújt a jóhiszemű, óvatos emberek átverésére. Erre sajnos már nagyon sokan rájöttek és az interneten kínálják „gyógyhatású”, a koronavírus ellen hatékony csodaszereiket. Természetesen egy szó sem igaz ebből, átverés az egész, nehogy bedőljünk a csalóknak. A bűnözők az emberek természetes aggodalmát átverésre és anyagi haszonszerzésre próbálják meg felhasználni. Erről ír a Police.hu. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen személyek koronavírus elleni csodaszereket próbálnak…
Tovább olvasomFigyeljünk, mert a Tinder tele van csalókkal, már a magyar rendőrség is elismeri a jelenséget
Ismerkedést imitálnak, ám gyorsan kiderül, hogy csak a pénzünket akarják. Igaz, aki internetes ismerkedésre adja a fejét, a kezdetektől kell, hogy számoljon, hogy hatalmas számban voltak és vannak jelen a csalók. Ellepték a társkeresőket a magukat gazdag üzletembernek/asszonynak kiadó, vonzó befektetési brókerek. A belga pénzügyi felügyelet is figyelmezteti a randizni vágyókat. A magyar rendőrség már jelenségként kezeli a társkeresős bitcoincsalást. Egy példa: 30 millió forintot bukott egy magyar férfi, mert bedőlt egy szexi mesének. András 33 millió forintot bukott egy Tinderen megismert ázsiai szépség befektetési tanácsaival. Történetét az Indexen osztotta meg, aminek…
Tovább olvasomTízmilliókat kerestek idősek átverésével
Néhány hónap alatt 35 millió forintnyi kárt okoztak annak a bűnszervezetnek a tagjai, akik idős emberek hiszékenységét kihasználva, gyógyító hatással nem rendelkező berendezéseket adtak el nekik drágán – írta a 444.hu. A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a 23 vádlott közül a vezetők cégeket vásároltak, aztán irodákat nyitottak Debrecenben és Nyíregyházán. Itt elsősorban időseknek hirdettek egészségügyi felmérést és termékbemutatót, ahol különböző gépek megvásárlását kínálták fel nekik. Az irodákban megjelentek közül egy állapotfelmérés után mindenkivel közölték, hogy súlyos krónikus betegségeik vannak, amit meg tud gyógyítani a cégük által forgalmazott masszírozógép. Azt…
Tovább olvasom