Elképesztő világrekord: két kilométer hosszú vonat szelte át Svájcot – videó

Most megtekinthetjük a világ leghosszabb személyvonatát. Oka is volt a különleges eseménynek. A Rhétai Vasút (RhB) szombaton egy közel két kilométer hosszú vonatszerelvényt – és ezzel a világ leghosszabb személyvonatát – zakatoltatta át a graubündeni Albula-völgyön. A vonatnak sikerült a közel 25 kilométeres távot megtennie, így ez egyben új világrekordot is jelent. A 3000 tonnás vonatszerelvény az eredetileg tervezett 14:00 helyett végül (jó vonatos szokás szerint) jókora késéssel indult, hogy 46 perc alatt 800 méter szintemelkedést maga mögött tudva, két alagúton és néhány szerpentinen keresztül szombaton 15:55-kor megérkezzen a célállomásra. Az eseményt itt…

Tovább olvasom

Nemere István világrekordot döntött 758. könyvével

Nemere István idén májusban adta ki 750-ik könyvét, de azóta többször is publikált már. Augusztus hetedikén pedig nem is egy, hanem rögtön négy új könyvét is bemutatta a Gyulai Várfürdőben. Ezzel egy nap alatt többször is megdöntötte az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját, az eseményt pedig a 758-adik könyvével zárta a dedikálással egybekötött könyvvásáron. Ez a négy kötet a Trianon titkai, Párizs Titkai, Mohamed 10 titka, valamint az Ember és az Univerzum című mű volt. Az utóbbi kiadását már 50 éve tervezte. Nemere ezzel a négy kötettel beállította a…

Tovább olvasom

A hónap átverése volt: Egyáltalán nem is volt terhes a nő, akiről az a hír járta, tízes ikreket szült

Egyelőre nem tudni, mi volt a cél az egyértelmű félrevezetéssel, de nem dőlt meg a korábbi világrekord. Nemrég a Borsod24.hu hasábjain is hírül adtuk a BBC nyomán, hogy Dél-Afrikában Gosiame Thamara Sithole tízes ikreknek adott életet, és ezzel új világrekordot állított fel. Egy nyomozás viszont azt derítette ki, hogy Sithole nemhogy tíz, de egyetlen gyereket sem szült mostanában. A dél-afrikai Gautengi provincia kormány adott ki egy közleményt, amelyben azt írták, hogy egyetlen kórházukban sem regisztráltak tízes ikreket, és egy orvosi vizsgálat azt is megállapította, hogy a 37 éves nő mostanában…

Tovább olvasom

Döbbenetes: Saját világrekordját készült megdönteni a motoros kaszkadőr, de a halálba ugrott – videó

Ez még csak a gyakorlóugrás lett volna, de rosszul számította ki az ugrás ívét Alex Harvill és jóval hamarabb ért földet. Sérülései sajnos túlságosan súlyosnak bizonyultak. Meghalt Alex Harvill, az ismert motorkerékpár-kaszkadőr, amikor egy ugratási világrekordra edzett Washington államban, az Egyesült Államokban – írja a Guardian. A 28 ÉVES KASZKADŐR A BEMELEGÍTŐ UGRÁSKOR LEESETT MOTORJÁRÓL, ÉS EGY FÖLDHÁNYÁSBA CSAPÓDOTT. KÓRHÁZBA VITTÉK, DE MÁR NEM TUDTÁK MEGMENTENI AZ ÉLETÉT. Tom Jones Grant megyei seriff legmélyebb együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának, barátainak és szeretteinek. Közleményében egyben arról tájékoztatott, a motoroson boncolást végeznek. Mivel…

Tovább olvasom

Elképesztő: Ha minden igaz, megdőlt a világrekord, tízesikreket szült egy nő!

Eddig kilenc ikergyermek megszületése volt a csúcs, most Dél-Afrikában ez megdőlhetett, bár az ottani hírügynökség által lehozott szenzációt egyelőre bizonyítani kell(ene). Ha hinni lehet a dél-afrikai sajtónak, egy helyi nő tízesikreket szült, ami világrekord – írja a BBC. Gosiame Thamara Sithole igencsak meglepődött, ugyanis az ultrahang-vizsgálat még nyolc gyermeket mutatott ki.  Az újszülöttek közül három lány és hét fiú lett. A 37 éves asszonynak korábban már született egy ikerpárja. A 29. hétre szült, császármetszéssel. A világrekordot egy mali nő tartotta korábban, aki kilencesikreket szült. (444.hu)

Tovább olvasom

Önszántából két és fél órán át fagyoskodott egy jégveremben

2 óra 30 perc 57 másodpercet töltött Josef Köberl osztrák extrémsportoló egy jégkockákkal teli üvegkabinban. Az eredménnyel megdöntötte saját korábbi világrekordját. Az extrémsportoló mindössze egy fürdőnadrágot vett fel a kihíváshoz, amely során egy válláig jéggel feltöltött kabinban álldogált. A megközelítőleg 200 kilogramm jégben állva a férfi elmondása szerint, hogy kibírja a hideget, próbált pozitív dolgokra gondolni. A mostani eredménnyel Köberl 30 perccel döntötte meg saját, 2019-es rekordját, jövőre pedig újból, még jobb eredménnyel szeretne próbálkozni Los Angelesben. A neki segítő csapat szerint nála hosszabb ideig eddig senki sem töltött több…

Tovább olvasom