“Kósa Lajos és sofőrje felváltva jártak az örökösnőhöz vesztegetési pénzekért” – egyre durvább irányba fordul a Kósa-botrány

Megosztás

A hatóságok is tudnak az ismeretlen eredetű, 68 millió forintos összegről, mégsem hallgatják ki Kósát. Vajon miért? Csárdi Antal szerint ez már régen nem becsapás, átverés és hihetetlen ostobaság, hanem kőkemény korrupciós botrány.

Vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő a rendőrségnek adott vallomása szerint Kósa Lajosnak továbbított- írja szombaton kiadott közleményében Csárdi Antal. Az LMP képviselője a birtokába került rendőrségi dokumentumra, egy vallomás összefoglalójára hivatkozva azt írja, hogy a csengeri örökösnőhöz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft-től, amit később a címzett vagy a sofőrje vitt el készpénzben. “Ez már önmagában nagyon durva hír, de talán ennél is súlyosabb, hogy erről a nyomozóhatóság is tud, az ügyészség mégsem akarja kihallgatni Kósa Lajost” – írja a képviselő.

Csárdi idézi a Nemzeti Nyomozóiroda megállapítását: „Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy Uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára. Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte őt, hogy a könyvelés miatt írja alá, hogy ez az összeg kölcsön és hivatkozzon az örökségére. Kósa Lajos és sofőrje felváltva mentek a pénzt átvenni Sz. Gábornétól több részletben.”

A képviselő szerint ebből egyértelmű, hogy egyértelmű, hogy már nem szimplán becsapásról, átverésről, csalásról és ordító ostobaságról beszélhetünk, hanem nagyon komoly korrupciógyanús ügyről. “Kósa Lajos így kaphatta vissza a szerinte neki járó EU-s pénzeket. Tehát a rendőrségnek bizonyíthatóan tudomása volt Kósa Lajos érintettségéről, mégsem szerepel Kósa Lajos neve sehol a vádiratban. Annak ellenére, hogy a csengeri örökösnő védője többször indítványozta, hogy Kósát legalább tanúként kihallgassák. Az ügyész viszont kifogásolta ezt, pedig hivatali kötelessége lett volna ez.”

A rendőrségi dokumentumból ugyanakkor nem derül ki, hogy a Sz. Gáborné vallomásán kívül van-e bármilyen egyéb bizonyíték Kósa Lajos érintettségére.

Csárdi azt írja, további írásbeli kérdést intéz a legfőbb ügyészhez, a belügyminiszterhez, hogy kiderüljön: folyik-e ezekben az ügyekben eljárás, valamint, hogy az ügyészség miért nem teljesítette hivatali kötelezettségét.

444.hu

Kapcsolódó cikkek