Ablakosnak adta ki magát, sokakat árvert a miskolci férfi

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 34 éves férfi ellen csalás bűntette miatt, aki nyílászárók cseréjével csapott be embereket – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott kilátástalan anyagi helyzetbe került, és oly módon kívánt jövedelmet szerezni, hogy 2020. június hónap közepén nyílászárók beszerelésével foglalkozó szakember látszatát keltve, Miskolcon különböző munkákat vállalt fel. Az egyik sértett lakásában 4 db ablak cserét és redőnyszerelést ígért, amelyhez a sértettet megtévesztve megrendelőlapot is kiállított, és foglalóként átvett 300 000 forintot.

Újabb miskolci helyszínen, augusztus hónap végén 2 db ablak cseréjét vállalta redőnyökkel, ezért 130 000 forint körüli összeget, majd ugyanezen sértett sérelmére még egy beltéri ajtócserét is ígért 45 000 forint előlegért, ez esetben sem végezte el a munkát, ahogyan október hónap közepén szintén egy Miskolci lakásban ajtók, ablakok, redőnyök felszerelésére mintegy 140 000 forint foglalót vett át.

A teljesítés időpontját mindig halasztotta, és telefonos érdeklődésre a késlekedést különböző akadályokkal indokolta, majd valamennyi megrendelő számára elérhetetlenné vált. A vádlottnak egyik esetben sem állt szándékában a teljesítés, kizárólag a pénzszerzés szándéka vezette.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést és pénzbüntetést indítványozott.

Kapcsolódó cikkek