Ez nem semmi! Már ott tartunk, hogy önkénteseket toboroznak az intenzív osztályokra, 3-4 órás tréning kell a munkához

Akkora a gond és a munkaerőhiány az állami egészségügyben, hogy a kamara már úgy toboroz önkénteseket intenzív osztályos munkához, hogy a munkavégzés kezdete előtt elég egy 3-4 órás tréning elvégzése és egyáltalán nem szükséges szakirányú végzettség, hogy kezdhessünk. Ezek után még mindig azt mondja a kormány, hogy nincs probléma? Három-négy órás tréninget szervez a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete azoknak, akik egészségügyi szakképesítés nélkül segítenének a covidosokat ellátó intenzív osztályokon. A képzés a következő ismereteket nyújtja: Alapismeretek a COVID betegségről A védőfelszerelések helyes használata A COVID betegek észlelése.…

Tovább olvasom

Álhíreket kiszűrő programot indít Magyarországon a Facebook

Magyarországon is elindítja a fact-checking, azaz tényellenőrző programját a Facebook – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a cég. A magyar indulás mellett Bulgáriában is heteken belül kezdődik a tényellenőrzés, amely a legvirálisabb és legfontosabb témákban születő tartalmak közül hivatott kiszűrni azt, ami hamis, vagy legalábbis nem bontja ki az igazság minden részletét. A Facebook partnere az AFP hírügynökség, aminek a képviselője a Telex kérdésére elárulta, hogy a magyar tényellenőrző csapat egy főt jelent. Ő azonban az AFP hálózatába ágyazva, az európai csapattal szoros együttműködésben fog dolgozni, és a Facebook algoritmusai is…

Tovább olvasom

Gődény is megosztotta az oltásellenes kamu nemzeti konzultációt

Egy ismeretlen hátterű „Nemzeti Koronavírus Konzultáció” vált elérhetővé az interneten, egyelőre semmit nem tudni arról, hogy ki állította össze az oltásellenességet sugalló kérdéseket. Többen megosztották már az oldalt, köztük van Gődény György vírustagadó orvosceleb is – vette észre a Telex. „A koronavírus járvány 2020 tavasza óta példátlan helyzet elé állította hazánkat. (…) Az oltóanyagok megjelenésétől sokan várják a szigorítások megszüntetését. (…) Abban mindenki egyetért, hogy a járvány elleni intézkedések közül csak azok hatékonyak, amelyek nagy társadalmi támogatottsággal bírnak. Ezért nagyon fontos most az Ön véleménye, és emiatt kérjük, hogy a…

Tovább olvasom

Hétszázezer forintra büntették, mert álhírt terjesztett a koronavírusról

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleménye szerint a férfi az általa regisztrált weboldalon január 28-án és 29-én olyan álhíreket tett közzé, amelyek a koronavírus magyarországi elterjedését jelentő, “közveszéllyel járó cselekmény bekövetkezésével” fenyegettek. A cikkeket később megosztotta több közösségi oldalon is. A csütörtöki előkészítő ülésen a férfi beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A közleményben arra nem tértek ki, hogy pontosan mi volt az álhír.

Tovább olvasom

Tovább dübörög a magyar vírustagadó gépezete

A közelmúltban hiába törölték Gődény György több oldalát, az országos szinten ismert álorvos elkezdte újraépíteni birodalmát. Ráadásul egy új szintre lépett. Most már az ország összes megyéjében szerkezkednek vírustagadó csoportosulásokat, ráadásul Gődény létrehozott egy világ- és egy európai oldalt is. Ezeken olyan képtelenségekről van szó, mint hogy az egész vírus csak kitaláció, vagy senki ne oltassa vagy teszteltesse magát, mert beteg lesz. Bár a Facebook megpróbálja felvenni a küzdelmet az álhíroldalak ellen, eddig csak részsikereket ért el. A magát orvosi végzettség nélkül doktor Gődénynek hívó férfi oldalait korábban több mint…

Tovább olvasom

Hihetetlen: kormányközeli bulvárlap hirdeti a piros fonal jótékony hatását a járvány ellen

“Piros fonal megvéd a vírustól” – ezzel a címlappal jelent meg a Bors pénteki száma, amire a Jobbik szinte azonnal feljelentéssel reagált – írta a 444.hu. Az ellenzéki párt azzal indokolta a feljelentést, hogy “rendkívüli jogrendben bűncselekmény rémhíreket terjeszteni, Orbán KESMA-pletykalapjának mai címoldala pedig egyértelműen kimeríti ezt a tényállást.” A bors kijelentése önmagában meredek, de a forrásuk is erős: Liptai Claudia és Hernádi Judit jósnőjére hivatkoznak.Magyarázatuk szerint “ezen a napon sokan reménykednek a szerencsében, de a legszerencsésebb most mégis csak az, aki megússza a járványt. Liptai Claudia és Hernádi Judit…

Tovább olvasom

Szigorú korlátozás kerül a Facebook Messengerbe az álhírek miatt

A Facebookon terjedő álhírek élettartamát nagyban befolyásolja, hogy azok milyen gyorsan jutnak el milyen sok emberek. A közösségi oldal ezt szem előtt tartva korlátozást vezet be a Messenger üzenetküldőben, amely már ma hatályba lép. A Facebook csütörtöki közlése szerint a különféle tartalmak (képek, cikkek vagy videók) egyszerre maximum öt embernek vagy csoportnak lesznek továbbíthatók. Az újdonságtól az álhírek csökkenését várja a Facebook, az ilyen posztok élettartamát ugyanis nagyban meghatározza, milyen gyorsan jutnak el a felhasználókhoz. via hvg.hu

Tovább olvasom