Miért lehet ugyanaz a magyar szalámi itthon jóval drágább, mint a németeknél?

A konkrét példát a Pick szalámin mutatták be, ami már ősszel is másfélszer annyiba került itthon, ahol gyártják, ahhoz képest, ahova még ki is kell szállítani, Németországban, ahol a fizetések a magyar átlag többszörösét teszik ki. De hogy lehetséges ez a hihetetlen helyzet? A képlet nem is olyan bonyolult, az alap, hogy a kormány mennyit nyerészkedik rajtunk. A Pénzcentrum még tavaly ősszel írta meg, hogy miközben Németországban a Pick szalámi kilónkénti ára 6800 forintra jött ki, addig Magyarországon ugyanennyi szalámit 9700 forintért vehettünk meg. Adta magát a kérdés, hogy ha a terméket…

Tovább olvasom

Válság: a horvát kormány drasztikusan csökkentette a tűzifa és a napelemek áfáját, Orbán mobilszolgáltatót vett

Kinek mi a fontos az elmúlt évtizedek messze legnagyobb válságának közepén és melyik kormány hogyan “kezeli” a válságot. Orbán vezetésével a Fidesz mobilszolgáltatót vásárol több, mint 700 milliárdért, a horvát kormány pedig áfacsökkentéssel igyekszik segíteni az emberek mindennapi gondjain. Igen éles a kontraszt. Az elképesztő ellentmondásról és a részletekről Hadházy Ákos osztotta meg a részleteket a Facebookon. “Hát, Orbán Viktor nem szakmai tanulmányúton járt Horvátországban, az biztos!Tegnapi hír, hogy a horvát kormány jelentős ÁFA-csökkentéssel segíti az ország polgárait ezekben a nehéz időkben. Ez az a lépés – az állam lemond…

Tovább olvasom

Hogyan lehet a magyar étolaj sokkal olcsóbb Németországban, mint itthon? Így…

Szinte hihetetlennek tűnik, de egyre több terméknél igaz a megállapítás, hogy bár Magyarországon gyártják magyar alapanyagokból, az elvileg drágább Németországban olcsóbban lehet megkapni, mint itthon. Nem is kevéssel. A Fidesz 27%-ra emelt ÁFÁ-ja megtette hatását, így lehet nálunk 800 forint felett jár ugyanaz az étolaj, ami a németeknél 500 körül kapható. A részletekre ismételten Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. Több hozzászólós is megerősíti, de még a drágább helyeken is 1.79-ért (Euróban) megvásárolható. Magyarországon ennyiért hiába is keressük már. “A magyar étolaj 500 forint. Csak az a baj,…

Tovább olvasom

A szegények jövedelmének nagyobb része megy el adókra, mint a gazdagoké

„Becsléseink szerint Magyarországon az adóterhelés a jövedelmek növekedésével párhuzamosan csökken: a legfelső jövedelmi tizedbe tartozók összességében nagyjából 6-8 százalékkal kevesebb adót fizetnek jövedelmeik után, mint a legalsó jövedelmi tized háztartásainak tagjai” – írja friss tanulmányában a Budapest Intézet. A tanulmányt a roma önszerveződő kezdeményezéseket támogató Polgár Alapítvány az Esélyekért rendelte meg, fő megállapítása pedig sokkoló: arányaiban többet adóznak Magyarországon a legszegényebbek, mint a leggazdagabbak. Az persze logikus, hogy áfára például jövedelmük arányában jóval kevesebbet költenek a gazdagok, hiszen az áfa mindenkinek ugyanannyi, ráadásul minél kevesebbet keres valaki, jövedelmének annál nagyobb százalékát fordítja megtakarítás helyett…

Tovább olvasom

A Fidesz nem tesz az élelmiszerek árának csökkentéséért, egy kormányváltás ezen is változtatna

Az ellenzéki összefogás részeként az LMP már rájött, a jelenlegi kormánynál hiába dörömböl az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért. Kormányváltás esetén azonban meg is valósíthatják tavasszal. A Fidesznek és köreinek nem luxus, más meg nem nagyon számít nekik. A párt a Facebookon tette közzé egyértelmű ígéretét. “Eddig követeltük, tavasszal megvalósítjuk az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésétNovemberben 7,4 százalékos volt az infláció, amivel tizennégy éves csúcs dőlt meg. Az LMP szerint ebben a helyzetben legalább az alapvető élelmiszerek árát vissza kellene fogni az áfa csökkentésével, vagyis a 27 százalékos mérték 5 százalékra mérséklésével.…

Tovább olvasom

Vasárnaptól drágulhat az ételrendelés

Augusztus 1-jével a vendéglátó üzletek csak szolgáltatásnyújtás esetén alkalmazhatják az 5 százalékos áfát – írta az MTI a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjára hivatkozva. Az elviteles vagy házhoz szállított étel és ital értékesítése azonban nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, így erre a továbbiakban nem vonatkozik a kedvezményes adómérték. A kedvezményes áfa lehetőségével 2020. november 14. óta élhettek a vendéglátó vállalkozások. Mint ismert, az áfakulcs a kormány döntése alapján 27 százalékról csökkent 5 százalékra, hogy enyhítse a koronavírus járvány kedvezőtlen hatásait a vendéglátásban.

Tovább olvasom

Vége az olcsó termékek internetes aranykorának

Július 1-jével megszűnik a 22 eurós értékhatár alatti, az Európai Unión kívülről rendelt áruk áfamentessége – közölte a Magyar Posta Zrt. és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A változás uniós szintű, és azért vezették be, mert az eddigi szabályozás jogosulatlan előnyhöz jutatta az EU-n kívüli kereskedőket, miközben egyre bővült az e-kereskedelem. Az olcsó internetes rendelések áfamentessége jelentős bevételkiesést jelentett az uniós országok költségvetésének is. A jelenleg még érvényes szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós, nagyjából 7900 forintos összeghatárig vám- és áfamentesek. A 22 és 150 euró közöttiek…

Tovább olvasom

LMP: Pálinka vagy alapvető élelmiszer kerüljön reggel az asztalra?

Az LMP továbbra is követeli az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését. Csárdi Antal sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy míg az otthon főzött pálinka adómentes, addig az ételek után akár 27 százalékos áfát is fizetni kell. Mi kerüljön a reggelizőasztalra: pálinka vagy alapvető élelmiszer? – tette fel a kérdést Csárdi. Már csak azért sem, mert nem lehet adómentesen tartani a pálinkát egy olyan országban, amely egymillió alkoholista hazája. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az új építésű lakások áfájának csökkentése 5 százalékra mintegy 120 milliárd forintba fog kerülni a költségvetésnek. A megoldás egyszerű: nem a…

Tovább olvasom

Petíciót indít az LMP az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért

Határozottan felszólítják a kormánypártokat, hogy fogadják el a párt törvényjavaslatát az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentésére, mert így lehet kordában tartani az elszállt inflációt. “Az LMP hónapok óta szorgalmazza az áfacsökkentést. Ha a kormány időben reagált volna, akkor a magyar családok most nem lennének ennyire szorult helyzetben” – olvasható az LMP közleményében, amelyet Csárdi Antal országgyűlési képviselő jegyez. “A KSH legfrissebb adatai szerint az augusztusi infláció 3,9 százalék volt, ami az egyik legmagasabb az Európai Unióban. A valóságban az infláció ennél sokkal jobban sújtja a magyar embereket, hiszen az…

Tovább olvasom