A Fidesz nem tesz az élelmiszerek árának csökkentéséért, egy kormányváltás ezen is változtatna

Megosztás

Az ellenzéki összefogás részeként az LMP már rájött, a jelenlegi kormánynál hiába dörömböl az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért. Kormányváltás esetén azonban meg is valósíthatják tavasszal. A Fidesznek és köreinek nem luxus, más meg nem nagyon számít nekik.

A párt a Facebookon tette közzé egyértelmű ígéretét.

📢Eddig követeltük, tavasszal megvalósítjuk az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését❗📈Novemberben 7,4 százalékos volt az infláció, amivel tizennégy éves csúcs dőlt meg.

🟢Az LMP szerint ebben a helyzetben legalább az alapvető élelmiszerek árát vissza kellene fogni az áfa csökkentésével, vagyis a 27 százalékos mérték 5 százalékra mérséklésével. Mert az étel nem lehet luxus!”

Lehet, hogy egy kép erről: ‎, szöveg, amely így szól: „‎å LMP MAGYARORSZÁG ZÖLD ZÖLDPÁRTJA PÁRTJA دهالا Eddig követeltük, tavasszal megvalósítjuk: A KORMÁNYVÁLTÁS UTÁN 5%-RA CSÖ–KKENTJÜK AZ ALAPVETŐ ÉLELMISZEREK ÁFA-JÁT!‎”‎

Kapcsolódó cikkek