Nagytételben viszik az étolajat Szlovákiába a magyar üzletekből

Virágzik az étolajbiznisz Komáromban: szlovák rendszámú autók kartonszámra veszik és viszik az olajat Szlovákiába, ahol egy liter étolaj 2 euró 80 cent, vagyis körülbelül 1100 forint, addig Magyarországon ugyanaz a kiszerelés feleannyiba kerül – írja az Rtl.hu. Komáromban a helyiek az állítják, naponta több szlovák rendszámú utánfutó és kisteherautó is megfordul a boltok parkolójában, és a rendszert kijátszva, étolajjal megpakolva térnek haza. Bár a kormányrendelet alapján egy személy csak három flakon egyliteres étolajat vehet, az ötliteresből pedig csak egyet vásárolhat. Azonban az étolajjal üzletelők többször is beállnak a sorba, vagy akár…

Tovább olvasom

Annyira megdrágulhat, hogy luxuscikké válhat rövidesen a majonéz

Természetesen ennek is köze van a háborúhoz, hiszen Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és exportőre. Már a koronavírus-járvány alatt, 2020-ban – más élelmiszernél is meredekebben – kétszeresére emelkedett a majonéz alapját adó napraforgóolaj világpiaci ára, ám a február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború miatt mára már az egekbe szökött. Ukrajna ugyanis a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és exportőre, a nyugat-európai igények felét innen elégítik ki – írja az Index.hu. Az akadozó szállítások miatt azonban több európai országban is hiánycikk lett, olyannyira, hogy több helyen pánikvásárlásba kezdtek a polgárok. Magyarország nem szorul ugyan…

Tovább olvasom

Hogyan lehet a magyar étolaj sokkal olcsóbb Németországban, mint itthon? Így…

Szinte hihetetlennek tűnik, de egyre több terméknél igaz a megállapítás, hogy bár Magyarországon gyártják magyar alapanyagokból, az elvileg drágább Németországban olcsóbban lehet megkapni, mint itthon. Nem is kevéssel. A Fidesz 27%-ra emelt ÁFÁ-ja megtette hatását, így lehet nálunk 800 forint felett jár ugyanaz az étolaj, ami a németeknél 500 körül kapható. A részletekre ismételten Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. Több hozzászólós is megerősíti, de még a drágább helyeken is 1.79-ért (Euróban) megvásárolható. Magyarországon ennyiért hiába is keressük már. “A magyar étolaj 500 forint. Csak az a baj,…

Tovább olvasom