Már a kínai lakosok sem hiszik el a hivatalos Covid-adatokat, rengeteg a rejtélyes haláleset

Sorra halnak a híres kínai személyiségek, akiknél még csak meg sem adják a hivatalos megemlékezések során, hogy mi miatt vesztették életüket. A demokráciát csak távolról szagoló országban már maguk a kínaiak is kételkednek a hivatalos Covid-adatokban. A világ tart attól, hogy a három évvel ezelőtti események még rosszabb forgatókönyvvel ismétlődhetnek meg. Mert miért is ilyen nagy a titkolózás? A napokban több kínai híresség is életét vesztette, ezért egyre többen gyanakodnak, hogy az ország hivatalos koronavírus halálozási adatai távol állhatnak a valóságtól. A nekrológokban ugyan sehol sem említik, hogy koronavírusban haltak…

Tovább olvasom

Az Igazságügyi Minisztériumról mondják ki a hatóságok, hogy törvénytelenül akadályozta adatok kiadását

Ilyen egy igazi magyar valóság. Az Igazságügyi Minisztériumnak kellene a leginkább figyelnie arra, hogy hazánkban minden törvényesen és a szabályoknak megfelelően történjen, aztán egy perben a törvényszék kimondja, hogy a minisztérium elfogadhatatlan módon akadályozta, hogy mások közérdekű adatokhoz juthassanak hozzá. Pert nyert a Magyar Helsinki Bizottság az Igazságügyi Minisztériummal szemben, miután a tárca különféle módokon próbálta megakadályozni, hogy közérdekű adatokhoz jussanak. A szervezet azt akarta tudni, egy törvénymódosítás miatt mennyivel nőne a börtönben fogvatartottak száma, és mennyivel kerül többe az elhelyezésük az államnak és az adófizetőknek. A Helsinki januárban fordult az…

Tovább olvasom

Ha érdekel, hogyan vágott át minket a Fidesz-kormány a rezsicsökkentéssel, íme a teljes történet – videó

Most is több százezren, talán több millióan is azt hiszik, Orbánék közel egy évtizeden keresztül “megvédték” az alacsony rezsit és ez nekik volt köszönhető. A világpiaci áron azonban elképesztő mértékben nyerészkedtek a szolgáltatók, mivel az alacsonyabb volt, mint amit mi megvédettként fizettünk érte. Még mindig nem értjük? Nézzük meg ezt a kisfilmet. Az anomáliára Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. “Ha csak egy videót néz meg arról, hogy hogyan vágta át Önt a kormány tíz éven keresztül, hogyan hazudott tavasszal, nyáron, ősszel és télen éveken keresztül, az Átlátszó…

Tovább olvasom

Tudtuk, hogy leiratkozhatunk a Nemzeti Konzultációról, ha nem akarunk ilyeneket kapni?

Megjelent egy írás, ami bemutatja, hogyan szabadulhat meg a felesleges papírpazarlástól, aki nem kívánja tovább kapni ezeket a kérdőíveket, amik kizárólag a Fidesz-KDNP és Orbán Viktorék propagandájának egyik fontos eszköze. Viszonylag könnyen leiratkozhatunk róla a jelek szerint. A közösségi médiában jöhetett szembe sokunkkal a következő írás. “Talán még nem késő leiratkozni a Nemzeti Konzultációról és spórolni egy pár forintott az adónkból.Még a fidesz szavazó ismerőseim is beláthatják, hogy a nemzeti konzultáció teljesen értelmetlen pénzkidobás: semmilyen kényszerítő ereje nincs, a kérdések irányítottak, a válaszadók nem tekinthető reprezentatív lakossági véleménynek, és a…

Tovább olvasom

Kijelenthető, hogy botrányosan “kezelte” a járványt a kormány az első naptól kezdve

Az állami hivatal azt mondja, úgy kezelték a járványt, hogy egy sor adatot be sem kértek a kórházaktól. Hihetetlen részletekre derült fény és helyenként nem véletlenül van az embernek olyan érzése, hogy óriási az ellentmondás és a felülről érkező nyomás a kórházigazgatókon. Mindenben a titkolózás, a mellébeszélés ment, hihetetlen részletek láttak napvilágot. „Star Wars-os pólóban akartam jönni, csak az asszony nem engedte” – viccelődött Takács Péter, a Szent János Kórház akkori főigazgatója a kormánypárti PestiTV stúdiójában. 2020 novemberében jártunk, közelítettük a koronavírus-járvány második hullámának csúcsát. Több mint hétezer fertőzöttet ápoltak kórházban,…

Tovább olvasom

Hivatalos: Miskolcon haltak meg a legtöbben a Covid-járványban Magyarországon

Szinte hihetetlen, de a Nemzeti Népegészségügyi központ hosszas huzavona után kiadta a településenkénti részletezett adatokat a tavalyi évről a koronavírusjárvány áldozatairól. Kiadta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az Átlátszónak, hogy településenként hányan haltak meg a koronavírusban 2021. február 1. és 2022. január 31. között. Az adatokból az derült ki, hogy a legtöbb elhunyt Miskolcon volt (475), ezt követi Debrecen (414) és Szeged (399) elhunyttal. A mindössze 32 ezer lakosú Ózdon 185-en haltak meg, ami magasnak tekinthető, főleg úgy, ha az 55 ezres Zalaegerszeggel hasonlítjuk össze, ahol ennél kevesebben, 167-en. A cikk…

Tovább olvasom

Ne dőljünk be! Veszélyes Messenger-vírus kering, ami miatt Facebook-fiókunkat is elveszíthetjük

Ha ilyen tartalmú üzenetet kap, még véletlenül se nyissa meg, bármennyire is ismerőstől vagy családtagtól kapta az üzenetet. Könnyen előfordulhat, hogy rokona vagy barátja már megfertőződött és éppen ön is veszélynek teszi ki készülékét és Facebook-fiókját, amennyiben rákattint az üzenet tartalmára. Újabb átverős üzenettel próbálják rászedni a felhasználókat a hackerek a Messengeren – figyelmeztet a Hvg.hu. Egy újabb adathalász üzenet jár épp körbe a Messengeren – hívja fel a figyelmet az IFLScience. A csalás angol verziójában mindösszesen négy szót és egy sírva nevetős hangulatjelet kap a felhasználó a (már megfertőzött) ismerősétől,…

Tovább olvasom

Koronavírus: ismét közel tízezer új fertőzött egy nap alatt

Nem sokáig pihenhettünk meg a negyedik hullám után, még le sem csengett igazán, amikor az omikron berobbantotta az ötödiket. Megint egyre több embernek van szüksége kórházi ellátásra. Új fertőzöttek: 9717 (a hétvégi napi átlaghoz képest -3592). Napi tesztek száma: 18 027 (a hétvégi napi átlaghoz képest -26 248). Elhunytak száma: 74 (a hétvégi napi átlaghoz képest +33). Kórházi ellátást igénylők száma: 3115 (az előző napi adathoz képest +194). Lélegeztetőgépre szorulók száma:  177 (az előző napi adathoz képest +1) (Telex.hu) Már 41 018-nál jár a koronavírus-járvány magyarországi áldozatainak száma. A gyógyultak száma jelenleg 1…

Tovább olvasom

Ijesztő, az évtized vagyonkimentése: Orbán bizalmi emberéhez kerülhet a teljes nemzeti távközlési rendszer

Ugye egyre többet hallunk a 4iG-ről? Nem véletlen, elképesztő, ami a háttérben, de mégis előttünk zajlik le éppen. Sokak szerint a legnagyobb rablás történik meg, miközben az óriási vagyon mellett még nagyobb hatalom összpontosulhat a miniszterelnök környezetéhez tartozó emberek kezében. Minden egyes (távközlési és egyéb) adatunkhoz hozzá tudnak majd férni Orbánék, amint technikailag is megvalósul az üzlet. Igen, jól sejtjük, ez az internetezésre is komoly hatással lesz, mindent láthat innentől a Fidesz. A részletekről a Jelen.media cikke számol be. Sistereg a levegő az Orbán Viktor miniszterelnökhöz köthető gigavállalkozás, a 4iG…

Tovább olvasom

Hatalmas ellentmondás: a SOTE szerint nem rendelkeznek olyan adatokkal, amiket Merkely ismertetett

A rektor úr október végén kerek perec kijelentett valamit a járványkezelési adatokkal kapcsolatban, amit utána mindenki készpénznek vett, ám a SOTE most azt állítja, ilyen adatokkal nem is rendelkeznek a járvánnyal kapcsolatban. Akkor itt valaki megint hazudik. A Semmelweis Egyetem egy közérdekű adatigénylésre válaszolva letagadta, hogy rendelkezne bizonyos fontos, koronavírussal kapcsolatos adatokkal, melyekre Merkely Béla, a SOTE rektora hivatkozott, amikor október végén állította, kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen – írja a Telex.hu. Szél Bernadett független képviselő Merkely Béla azon kijelentését követően nyújtotta be az adatigénylést, melyben a kormány…

Tovább olvasom