Egy héttel a választások előtt nagyjából ugyanannyian akarnak kormányváltást (42 százalék), mint ahányan az Orbán-kormány maradását szeretnék (44 százalék) – derül ki a Závecz Research friss közvélemény-kutatásából a Telex szerint. Az elemzés rámutat, hogy a pártnélküliek körében szintén kiegyenlített, 26-26 százalék a kormány maradását, illetve annak távozását kívánók aránya. A kormányváltással kapcsolatos vélekedés vélhetően előrejelzi, hogy a jelenleg még ismeretlen pártkötődésűek hova fognak szavazni a választáson, 64 százalékuk ugyanis már eldöntötte, hogy kire fog voksolni. A Závecz Research szerint a választások előtt egy héttel az is látszik, hogy a Fidesz–KDNP…
Tovább olvasomKategória: Választások
Az ellenzék nem engedte el a vidék kezét
Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely közös fórumaikon támogatták Üveges Gábort. Leszögezték, a nagyvárosoknak és a vidéki térségnek együtt kell felemelkednie, ehhez pedig minden szavazatra szükség van. Tartalmas nap volt a szombati a B.-A.-Z. 04-es országgyűlési egyéni választókerületben – az egyik térfélen legalábbis mindenképp: az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter érkezett Sajószentpéterre délelőtt, néhány órával később pedig Karácsony Gergely főpolgármester köré gyűlhettek a hallgatók Kazincbarcikán a Rákóczi-téren. A közös pont mindkét esetben Üveges Gábor volt. A választási hajrában eldördülő két ellenzéki nagyágyú azt mutatja, nem csak nyerhetőnek, de kiemelten fontosnak is…
Tovább olvasomIllegálisan gyűjthet adatokat a Fidesz a miskolci óvodákban?
Lapunk információi szerint a képeken látható íveken gyűjtöttek aláírásokat több miskolci óvodában is a helyi Fidesz aktivistái. A Borsod24-hez eljuttatott lakossági bejelentések alapján szervezett akcióról lehet szó, amelynek a célja a Fidesz választási mozgósítása előtti adatbázisfrissítés, vagyi, hogy tudják, kik azok a miskolciak, akik a Fideszre szeretnének szavazni április 3-án. Természetesen a személyes adatok védelme miatt olvashatatlanná tettük az óvónők, dajkák, pedagógiai asszisztensek nevét, címét. Információink szerint a miskolci óvodákat üzemeltető MIOVI is kapott a tárgyban bejelentést. Úgy tudjuk, hogy több tagóvodát is érint az illegális adatgyűjtés. Kérdéseinket megküldtük az…
Tovább olvasomÜveges Gábor: Ne hagyjuk, hogy a Fidesz megvesztegessen és zsaroljon minket! – videó
Egyre több forrásból érkezik olyan információ, hogy a Fidesz és jelöltjei pénzosztó helyeket hoztak létre, ahonnan szervezetten zajlik a voksok megvásárlása. De ez még a kisebbik baj. Arról is egyre egyértelműbb információk érkeznek, hogy a kiszolgáltatott réteget a fideszes jelöltek megbízottjai, vagy éppen az Orbánhoz ilyen vagy olyan okból lojális (leginkább kistelepülések esetében) polgármesterek zsarolják meg, hogy ne számítsanak se pénzre, se munkára, ha nem a Fideszre szavaznak. Sajnos olyan esetekről is hallhattunk már évekkel ezelőtt is, hogy egy-egy ilyen megzsarolt vagy megvesztegetett szavazónak le kellett fényképeznie telefonjával a saját…
Tovább olvasomFaltól Falig: A közvélemény-kutatások valódi funkciója | videó
Rengeteg dolog befolyásolhatja a politika alakulását, a közelgő választásokig is még rengeteg víz lefolyik a Dunán. Ki tudja, ki mivel fog előrukkolni még addig. Van azonban egy csöppet sem elhanyagolható tényező, amely már az előválasztáson is rendkívül fontos szerepet játszott. Az is elég nagy részben ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást. A Faltól Falig tizenötödik adásában a közvélemény-kutatások természetét járják körbe. JövőTV
Tovább olvasomSzerdáig lehet mozgóurnát kérni a választásra
Még három napig, szerdán 16 óráig kérhet a szavazáshoz mozgóurnát a helyi jegyzőtől levélben vagy ügyfélkapus azonosítás nélkül a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár. Ezt követően csak személyesen vagy ügyfélkapus azonosítással lehet a kérelmet benyújtani. Az a választópolgár, aki szerepel a szavazóköri névjegyzékben, de egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása (ideértve a házi vagy reintegrációs őrizetben lévőket is) miatt nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, hogy ott adja le szavazatát, mozgóurnát kérhet. Jogszerűen kérhető mozgóurna akkor is, ha a választópolgár…
Tovább olvasomFelmérés: Nagyobb tartalékai vannak az ellenzéknek a bizonytalanok között
Döntő szerepük lehet a választás kimenetelében – már csak az a kérdés, hogy mennyien mennek el közülük szavazni április 3-án. „A biztos pártválasztók a szoros választási versenyben feltehetően részt fognak venni a választáson, így még inkább felértékelődik a bizonytalanok szerepe. A kormányzással kapcsolatos vélemények azt sugallják, hogy a bizonytalanok körében az ellenzéknek nagyobb tartalékai vannak, a kérdés az, hogy ezek a választók április 3-án elmennek-e választani” – írja gyorselemzésében a Republikon, amelyet a 444.hu szemlézett. Az intézet elmúlt három havi kutatásai alapján a bizonytalan válaszadók 51 százaléka menne el szavazni, ebből 34…
Tovább olvasomMár 64 ezer levélszavazat érkezett a jövő vasárnapi választásra
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a külképviseletek címére is feladhatják postán a levélszavazatukat, ebben az esetben a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a külképviseletre. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombati adatai szerint már 64 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok – írja az MTI. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán és a vele egy napon rendezett népszavazáson csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 456 ezren tették meg. Az NVI eljuttatta a választópolgároknak a szavazási…
Tovább olvasomVajdaság: Fidesz-barát aktivisták viszik házhoz és sokszor ki is töltik (!) a szavazópapírokat a levélszavazáshoz
Van még bárki, aki nem érti, mi a legfontosabb szerepe a kettős állampolgárságnak és a levélszavazásnak? A választási csalás melegágya, valami különös véletlen folytán ismét egy olyan gyanús dolog, ami abszolút és kizárólag a Fidesznek kedvez. A 444.hu kicsit utánament a történetnek és ilyen rövid idő alatt is találtak számos esetet, ahol minimum durván megkérdőjelezhető a választások tisztasága. Az egész onnan indult, hogy Szerbiában nem a posta, hanem egy „civil szervezet” viszi házhoz a levélszavazatok kellékeit. Aztán időnként ki is töltik azokat… vajon melyik pártot ikszelik be rajta? Naná, hogy…
Tovább olvasomEdelényben található az ország talán legdrágább fideszes „hirdetése”
Van, aki igazán komolyan veszi, hogy az általa preferált pártot támogassa. Egy edelényi úr például a Chevrolet Corvette (első ránézésre Z06 típusú) gépjárművét matricázta át négy keréken guruló kampányfelületté. Az Edelényben található gépjármű mind a négy oldalára hatalmas Fidesz logók kerültek egy – a párt által mostanában újra felidézett – klasszikusnak számító „hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondattal. A Corvette sportautók egyébként igazi luxusnak számítanak, újonnan körülbelül 20 millió forinra tehető egy hasonló darab.
Tovább olvasom