Május elsejéig, az április 3-i választás eredményének jogerőre emelkedésétől számított 15. napig kell visszafizetniük a pártoknak a fel nem használt, illetve a listájuk vagy jelöltjük gyenge szereplése miatt visszajáró állami kampánytámogatást. A korteskedésre kölhető “ingyenpénz” idén kevesebb potyázót, kamupártot vonzott, mint 4 éve, részint azért, mert az igazán nagy pénzt az országos listát állító jelölő szervezetek kapják, az országos listaállítás feltételei pedig jelentősen szigorodtak – ez kényszerítette közös indulásra a hat ellenzéki pártot is – számolt be a HVG. A Fidesz-KDNP és a hatpárti ellenzéki összefogás a maximális összegre volt…
Tovább olvasomKategória: Választások
Az ellenzéki szavazók háromnegyede szerint Gyurcsány nélkül könnyebb lenne a kormányváltás
Az újabb súlyos választási vereség felelőseiről készült kutatás: a leggyakrabban Márki-Zay és Gyurcsány neve került elő. Több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány Ferenc visszavonulna a politikától az ellenzékiek háromnegyede szerint – ez derül ki az Iránytű Intézet friss közvélemény-kutatásából, amelyet a 24.hu közölt. A felmérésben, amikor a válaszadóknak az ellenzéki vereség személyi felelőseit kellett megnevezni, 26 százalék nyilatkozott úgy, hogy mindenkit egyformán terhel a felelősség. A leggyakrabban (20, illetve 19 százaléknál) Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc neve jött elő, Jakab Pétert viszont csupán a válaszadók három százaléka mondta felelősnek. Gyurcsány Ferenc…
Tovább olvasom„Az ellenzék lehetősége a Fidesz-modell”
Szorosabb eredményre számított Török Gábor, de az újabb kétharmadnál nagyobb meglepetés lett volna, ha az ellenzék győzni tud. A politológus a választás eredményének értékelése mellett kifejtette, Orbán Viktor kormányára nehéz évek várnak, a válságkezelésben pedig szükség lesz az olyan tapasztalt politikusokra, mint Lázár János és Navracsics Tibor, akik az idei választás nagy visszatérői. Szerinte az ellenzéknek a kilencvenes évek Fideszéről kellene példát vennie, ám ezt az utat jelenleg egyedül a kétfarkú kutyapárt követi. „A kutyapárt attitűdje jó, azt ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy jelentősen megerősödjenek. A példa azonban fontos: és…
Tovább olvasomAz ellenzéki pártok nem támogatják, hogy Szél Bernadett kapja Márki-Zay Péter mandátumát
A volt miniszterelnök-jelölt és Hadházy Ákos is őt javasolná, de a pártok közül többen is maguknak akarják a helyet. Mint arról a Borsod24.hu is írt, Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter is annak örülne, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt parlamenti helyét Szél Bernadett kapná, aki szoros versenyben, de alulmaradt Budakeszin Menczer Tamással szemben – emlékeztet a 444.hu. „Csakhogy az ellenzéki pártok nem értenek egyet velük. A Párbeszéd szerint, mivel az előválasztás előtt Márki-Zay Péter azt vállalta, hogy az ő frakciójukba ül be, a mandátum nekik jár. A Jobbik és a DK szerint viszont…
Tovább olvasomTelepülések, ahol 80% feletti eredménnyel végzett a Fidesz – íme a módszer, hogyan csinálták
A vidék látványos előrehelyezése a fővároshoz képest, legalábbis nagy szavakban és szónoklatokban, falunapok támogatása, kereszténység kisajátítása és ennél sokkal mélyebben gyökerező ötletek. Ezzel olyan látványosan a markában tartja a Fidesz a vidéket, hogy ki tudja, mikor lehet ezt a gondolkodásmódot átváltoztatni. Pedig a kormánypártra szavazók óriási százaléka egyáltalán nem is él jómódban ezeken a településeken, mégis 80 és 100% közötti eredményt érnek el a fideszes jelöltek. Akkor mégis hogyan csinálják és mi az oka ennek? Ennek járt utána a 444.hu és egészen mély összefüggésekre lelt. Szinte senki sem számolt újabb…
Tovább olvasom„Amíg Gyurcsány van, az ellenzék sosem fog választást nyerni”
Az exjobbikos Bencsik János szerint az újabb Fidesz-kétharmadban Jakab Péternek és Márki-Zay Péternek is szerepe volt, de a volt miniszterelnöknek kellett volna már rég politikai süllyesztőbe kerülnie. Bencsik János szerint a Fidesz 3 millió szavazója, illetve a választástól távolmaradók közül sokan nem értenek egyet a mostani politikai berendezkedéssel, viszont „ők egész egyszerűen azt látták, hogy jó lenne váltani, de nincs mire” – jelentette ki a Mandinernek adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak…
Tovább olvasomElutasították a Mi Hazánk kérelmét, jogerőssé vált a választás végeredménye
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton – írja az MTI. Az április 3-ai választás egyéni választókerületi eredményei április 12-ére mindenhol jogerőssé váltak, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – miután valamennyi jegyzőkönyv a rendelkezésére állt – csütörtökön megállapította az országos listás eredményt, azaz hogy az egyes országos listák hány mandátumra jogosultak és hogy az országos listákról mely jelöltek jutottak mandátumhoz. Az NVB határozata ellen egy napon…
Tovább olvasomA Kúriánál kér felülvizsgálatot a levélszavazatok miatt a Mi Hazánk
A Parlamentbe először bejutott párt nem akar belenyugodni az egyik mandátuma elvesztésébe. Bírósági felülvizsgálatra szóló kérelmet nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom a Nemzeti Választási Bizottsághoz a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen, amelyről a Kúria fog dönteni, írta meg a párt közlése alapján a Telex. A párt azt nehezményezi, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban, körülbelül 99 százalékos feldolgozottságnál elvesztettek egy mandátumot, így 7 helyett csak 6 képviselőjük lesz az új parlamentben. Újabb, ezt firtató beadványukban többek közt a levélszavazatok újraszámolását kérték, „mivel az így érkező szavaztok egy része sérült volt,…
Tovább olvasomMárki-Zay Péter Szél Bernadettnek adná a mandátumát
Egyetért az egyesült ellenzék volt miniszterelnök-jelöltjével Hadházy Ákos is, aki szintén az ő parlamenti kiesését tartja a legfájóbbnak. Márki-Zay Péter a hatpárti ellenzéki lista első helyén jutott a parlamentbe, de a választási vereség után úgy döntött, hogy marad hódmezővásárhelyi polgármester, és nem veszi át országgyűlési mandátumát. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorának péntek esti adásában kifejtette, hogy a hat párt fogja eldönteni, kinek adják a felszabadult mandátumot, de több javaslata is van. Márki-Zay Péter azt a Szél Bernadettet juttatná a parlamentbe, aki Budakeszin és környékén vereséget szenvedett Menczer…
Tovább olvasomHivatalossá vált a választás országos listás eredménye
Megállapította az április 3-ai országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság – írja az MTI. Az országos listáról kiadható 93 mandátumnál az országos listákra leadott voksokat (a Magyarországon, illetve levélben leadottakat) és az egyéni választókerületekben nem hasznosuló, úgynevezett töredékszavazatokat veszik figyelembe. Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám. Az NVB megállapította: a Parlamentbe való bejutáshoz szükséges…
Tovább olvasom