A vidék látványos előrehelyezése a fővároshoz képest, legalábbis nagy szavakban és szónoklatokban, falunapok támogatása, kereszténység kisajátítása és ennél sokkal mélyebben gyökerező ötletek. Ezzel olyan látványosan a markában tartja a Fidesz a vidéket, hogy ki tudja, mikor lehet ezt a gondolkodásmódot átváltoztatni.
Pedig a kormánypártra szavazók óriási százaléka egyáltalán nem is él jómódban ezeken a településeken, mégis 80 és 100% közötti eredményt érnek el a fideszes jelöltek. Akkor mégis hogyan csinálják és mi az oka ennek?
Ennek járt utána a 444.hu és egészen mély összefüggésekre lelt.
Szinte senki sem számolt újabb kétharmaddal, Orbán Viktor mégis minden korábbinál nagyobb győzelmet aratott áprilisban. Az ellenzéki tábort sokkolta az eredmény.
„Mindenkit óvnék attól, hogy egy választás után fekete-fehérnek lássa a világot” – mondja Kovách Imre szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Mobilitás Kutatási Centrumának vezetője, aki úgy véli, háború nélkül talán nem lett volna kétharmad.
„Senki az égvilágon nem tudta megmondani, hogy a háború és az erre adott kormányzati politika mennyire fogja felülírni a villamoson, a boltban és a közvélemény-kutatásokban tapasztalható, ennél tömegesebb mormogást.”
Tavaly október-novemberben végzett, ötezer fős kutatásukban még 51-52 százalékot mértek a Fidesznek, és 48-49-et az ellenzéki összefogásnak (a végeredmény: 54-34). „Feltételezésem szerint sokan, akik nem elégedettek a kormánnyal és az ország vezetőivel, most racionálisan vagy tudattalanul mégis úgy döntöttek, nem érdemes kockáztatni, mert az ördög tudja, mi lesz utána. Őket a nem túl izmos ellenzéki kampány sem győzte meg.”
Kovách szerint az utóbbi túlságosan forradalmi hangulatú volt. Ebben a helyzetben a bűnösök börtönbe vetése és az elmúlt tizenkét évvel való totális szakítás ígérete állt szemben sokak stabilitási igényével, miközben az ellenzék nem magyarázta el, mit csinálna győzelem esetén.
Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, pontosan hogyan befolyásolta a háború a választók viselkedését, mindenesetre az eredményekből látjuk, hogy a falvakban és kisvárosokban lehengerlő volt a kormánypárt fölénye. Továbbra is túlzás lenne a Fideszt egyszerűen a vidék pártjának nevezni, hiszen az ellenzéki bázisoknak tekintett városokat is szinte kivétel nélkül megnyerte, és Budapesten is erősített 2018-hoz képest. Mégis sokatmondó, hogy az ellenzék alig 50 települést tudott megnyerni abból a háromezerből, ahol tízezernél kevesebben szavazhattak.
2018-hoz hasonlóan ismét gyakran hallani: Orbán mindenki másnál jobban érti vagy érzi a vidéket és az ott élő emberek szükségleteit. Önmagában nehéz mit kezdeni ezekkel a varázserőt feltételező elméletekkel, amikor jól fizetett apparátus szondáztatja folyamatosan a közvéleményt a kormány számára, meghatározva a döntések és a kommunikáció irányvonalát akár válságos helyzetekben, a járvány és a szomszédban dúló háború idején is.
De hiba lenne pusztán az erőforrástöbblettel, az utolsó hetek váratlan eseményeivel vagy a jól kimunkált retorikai fogásokkal magyarázni az eredményt. A kétharmad talán ezeken múlhatott, de az Orbán-rendszer stabilitását évek óta ugyanazok a – részben felülről generált, részben a hatalom által meglovagolt – társadalmi mechanizmusok garantálják.
Kováchék háromévente megismételt, nagyszabású felmérései új modellben magyarázzák a társadalom rétegződését és ezen keresztül az Orbán-rendszer legfontosabb támasztékait a felső egyharmadtól a legszegényebbekig. Ebben a cikkben főleg a magyar népesség felének otthont adó falvak, kisvárosok világára koncentrálunk.
A paraszti világ újrakreálása
„Rossz lelkiállapotban van az egész kontinens. Mi, magyarok is rossz lelkiállapotban vagyunk. (…) újra kell indítani az országot lelkileg is. Tehát helyre kell állítani a derűt, a kiegyensúlyozottságot, az optimizmust úgy, hogy közben veszteségeink vannak. (…) Azt is mondhatnám, hogy újra kell egyesíteni majd az országot. (…) Ez persze meghaladja a politikusok feladatát, bár mindent meg fogok tenni magam is, de ez kevés lesz. Itt a művészekre, a kultúra embereire, a lélek embereire, az egyházainkra, mindenkire szükség lesz, a közösségeinket kell revitalizálni (…)”
Orbán Viktor tavaly március közepén, a harmadik járványhullám legnehezebb időszakában beszélt erről a Kossuth rádióban. Néhány hónappal később hárommilliárd forintot osztott szét a kormány falunapokra, és további ötmilliárdot a Hacacáré nevű programsorozatra. Majdnem minden kistelepülésnek jutott egymillió forint „az összetartozás közös megünneplésére”.
Mindezt a járvány lecsengésével, a karanténidőszak végével és a szórakoztatóipar felélesztésével indokolták, de többről volt szó, mint egyszerű jóléti-gazdasági intézkedésről.
A FALUNAPOK ÁLLAMI FINANSZÍROZÁSÁVAL OLYAN RENDEZVÉNYEKET TÁMOGATTAK AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉN, AMELYEK ERŐSÍTIK A FIDESZ BEÁGYAZOTTSÁGÁT. Nem azért, mert pártrendezvények lennének, vagy politikai agitációról szólnának, hanem mert építik azt a helyi kultúra- és identitáspolitikát, amelynek középpontjában a paraszti világ újrakreálása áll, mondja Kovách. Ezzel falusiak és kisvárosiak tömegei tudnak azonosulni, és sok éve hozzájárul az Orbán-rendszer stabilitásához. Gyökereit a kistelepüléseken élők elégedetlenségében kell keresnünk. További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
