Százhalombattán csak a harmadik helyet tudta megszerezni a kormánypárti jelölt, ami egyáltalán nem megszokott az utóbbi időszakot tekintve. Szoros versenyben ugyan, de alulmaradt a Fidesz–KDNP jelöltje Százhalombattán, a vasárnapi időközi egyéni választókerületi képviselő-választáson. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett végeredmény szerint Sinka László, az ÉRTÜNK Százhalombattai Közéleti Egyesület jelöltje győzött 256 szavazattal (27,59%). A második helyen Korcsmáros Iván független jelölt végzett 232 szavazattal (25%), míg a harmadik helyet a kormánypártok színeiben induló Lukács Bernadett szerezte meg 220 szavazattal (23,71%). A választást Szél Pál képviselő halála miatt írták ki. Október másodikán Budapest II.…
Tovább olvasomKategória: Választások
Megtört a Fidesz-fölény, ezúttal ellenzéki jelölt nyert az időközi választáson
A II. kerületben meglepően meggyőző fölénnyel nyert a DK-s jelölt, Nagy Eszter, közel kétszer annyi voksot gyűjtött, mint fideszes ellenfele. Őrsi Gergely, II. kerületi MSZP-s polgármester Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben induló Nagy Eszter a szavazatok több mint 62 százalékát begyűjtve hatalmas fölénnyel legyőzte a Fidesz jelöltjét. Nagy 1204 szavazatot kapott, fő kihívója, Bálványkövi István 714-et, a kutyapárti Hildebrand Krisztián 62-t. A II. kerület 2. számú körzetében azért kellett időközi önkormányzati választást kiírni, mert elhunyt Tompa János DK-s önkormányzati képviselő. Az április országgyűlési választások óta a Fidesz…
Tovább olvasomA Jobbik elnöke szerint aligha indulnak együtt a jövőben a DK-val
Gyöngyösi Márton úgy gondolja, hogy az áprilisi országgyűlési választáson bebizonyosodott, hogy ez nem sikeres recept. Dobrev Klára egy virtigli baloldali alternatívát kínál Orbán Viktor kormányához képest, a Jobbik pedig egy karakteresen jobbközép párt, nem is értem azt a felvetést, hogy csatlakozzunk a DK árnyékkormány kezdeményezéséhez – erről beszélt Gyöngyösi Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Jobbik elnöke szerint most nem az lenne a feladat az ellenzéki oldalon, hogy eldöntsék, hogy a vakok között ki a király, hiszen Dobrev Klára nemhogy választást, de még egy előválasztást sem tudott megnyerni.…
Tovább olvasomFelmérés: 700 ezer szavazót bukott, de így is simán nyerne a Fidesz
Az elpártolt választók ugyanis nem csapódtak az ellenzékhez, hanem a bizonytalanok táborába kerültek a Závecz kutatása szerint. Míg a választások után egy hónappal az elmúlt három évtized legmagasabb párttámogatottságát érte el a Fidesz (46 százalék, 3,7 millió szavazó), mostanra sokan elfordultak tőle. Jelenleg 37 százalék sorakozik fel mögöttük, ez 3 millió támogatót jelent – közölte a Závecz Research, amelynek friss közvélemény-kutatását a HVG szemlézte. E szerint a Fidesz visszaeséséből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni, a párt nélküliek lettek jóval többen: 20-ról 26 százalékra, félmillió fővel bővült a politikától távolságot…
Tovább olvasomKiélezett küzdelemben győzött a Fidesz jelöltje
Szorosan, de győzni tudott Barta Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje a miskolci hármas számú választókerületben tartott időközi önkormányzati képviselőválasztáson. Az áprilisi országgyűlési választások óta tartott időköziken még az ellenzéknek fekvő körzetekben is többnyire nagy arányú kormánypárti győzelmek születtek. A Fidesz jelöltje Miskolcon is győzedelmeskedni tudott, mégha szűkösen is. Ennek elsődleges oka az ellenzéki szavazók inaktivitása. A kormányváltást akarók többsége kiábrándult és elvesztette hitét a változásban az április kudarc után, ezért az időközi választásoktól többségük jellemzően távol marad. Emiatt a részvétel szinte kivétel nélkül rendkívül alacsony, inkább csak a fideszhez közel állókat…
Tovább olvasomÚjabb ellenzék-Fidesz csata vasárnap Miskolcon
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember 25-én időközi választást tartanak Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében. A voksolásra azért van szükség, mert a terület eddigi önkormányzati képviselője, Hegedűs Andrea áprilisban parlamenti mandátumot szerzett, így le kellett mondania önkormányzati képviselői helyéről. A Velünk a Város frakciószövetség Sebe-Gazdig Juditot indítja, ellenfele a fideszes Barta Gábor Mostani cikkünkben a két jelöltet és életútjukat hasonlítjuk össze röviden, hogy megkönnyítsük a választást a vasárnapi voksolás előtt. A várost vezető koalíció jelöltje Sebe-Gazdig Judit, aki tősgyökeres miskolci, középiskolai és egyetemi tanulmányait is a városban folytatta, marketing szakos diplomát…
Tovább olvasomA Mi Hazánk feljelentette a Jobbikot
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, írja az MTI. A csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Toroczkai bejelentette, tudomására jutott, hogy a 2019-es európai parlamenti választási kampányban a Jobbik egyik alkalmazottjának hangjával, egy nem létező közvélemény-kutató cég nevében hívtak fel tömegesen választókat; azt közölve velük, hogy két párt, köztük a Mi Hazánk támogatottságát két százalékosra mérték, így a rájuk adott voks „elveszett szavazat”. A Mi Hazánk elnöke elmondta, egy „névtelenséget kérő volt jobbikos alkalmazott” leveléből azt…
Tovább olvasomFellebbezés, a Momentum szerint egyértelmű választási csalás történt az I. kerületben
A kerületben időközi voksolás volt. Ez előtt több, a Fidelitashoz köthető személy létesített új lakcímet a kerületben. Napokkal korábban időközi választást tartottak az I. kerületben. A voksolást végül a fideszes Fazekas Csilla nyerte, aki 60 szavazattal győzte le momentumos kihívóját, Korsós Borbálát. Nem sokkal később kiderült, hogy mintegy húsz, a Fidelitashoz, vagyis a Fidesz ifjúsági szervezetéhez köthető személy költözött be egy Ostrom utcai magánklinika címére a választást megelőzően. Így akár az érintettek szavazhattak is. Az ügy után a helyi választási iroda azt közölte, hogy „a kifogásban megjelölt címen valóban a választópolgárok száma…
Tovább olvasomMiskolc 3: az ország egyik legfurcsább választókerületében vasárnap lesz az időközi választás
Szeptember 25-én időközi választást tartanak Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében. A voksolásra azért van szükség, mert a terület eddigi önkormányzati képviselője, Hegedűs Andrea áprilisban parlamenti mandátumot szerzett, ezért le kellett mondania önkormányzati képviselői helyéről. A voksolás helyszíne nem csak azért érdekes, mert egy újabb fontos összecsapás helyszíne lesz az ellezékiek-fideszesek csatában, hanem mert a térképre rögzített formája több mint különleges, egymástól lényegesen különböző városrészekből állították össze a „szakemberek” – így sokan azt sem tudják, szükséges-e szavazni menniük vasárnap. Mint emlékezetes, már a 2019-es önkormányzati választások előtt országos botrány kerekedett abból, ahogy…
Tovább olvasomMárki-Zay: Kinek jó, ha Dobrev Klára van Orbán árnyékában?
„Dobrev Klára árnyékkormány-alakításával a DK az ellenzékiséget szeretné kisajátítani – kérdés, hogy ezt a Fidesz leváltása vagy hatalmon tartása érdekében teszi” – írta közösségi oldalán hétfőn délután Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt arra a hétvégi hírre reagált a posztban, ami szerint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége elvállalta a DK felkérését, és árnyékminiszterelnök lett. Márki-Zay így folytatta: „Ehhez az alábbi három kérdést kell megválaszolni: alkalmas-e egyedül a baloldal, a jobboldali és centrista ellenzékiek nélkül a Fidesz leváltására? alkalmas-e egyetlen párt önmagában a Fidesz leváltására? alkalmas-e egy politikai kormány…
Tovább olvasom