Miskolc 3: az ország egyik legfurcsább választókerületében vasárnap lesz az időközi választás

Megosztás

Szeptember 25-én időközi választást tartanak Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében. A voksolásra azért van szükség, mert a terület eddigi önkormányzati képviselője, Hegedűs Andrea áprilisban parlamenti mandátumot szerzett, ezért le kellett mondania önkormányzati képviselői helyéről.

A voksolás helyszíne nem csak azért érdekes, mert egy újabb fontos összecsapás helyszíne lesz az ellezékiek-fideszesek csatában, hanem mert a térképre rögzített formája több mint különleges, egymástól lényegesen különböző városrészekből állították össze a „szakemberek” –

így sokan azt sem tudják, szükséges-e szavazni menniük vasárnap.

Mint emlékezetes, már a 2019-es önkormányzati választások előtt országos botrány kerekedett abból, ahogy a város akkori jegyzője, Alakszai Zoltán újraalkotta Miskolc önkormányzati választókerületeit. Az ügyben bírósági döntés is született és az első újraalkotott választási térképet hatályon kívül is helyezték. Akkoriban így számolt be az esetről az index.hu:

„Hatályon kívül helyezte a Miskolci Törvényszék a városi jegyző döntését, amely a választókerületek átrajzolásáról szólt. A bíróság elvi éllel kimondta azt is, hogy a jegyzőnek mindenképpen indokolnia kell, milyen szempontok alapján alakítja ki a választókerületeket, és nem csatolhat össze magyarázat nélkül különböző, egymással össze nem függő területeket.”

Az ítélet miatt Alakszai Zoltánnak újra neki kellett futnia a választókerületek megrajzolásának, ám a második próbálkozás sem aratott osztatlan sikert. Amint az a mellékelt térképen is látszik sok esetben az utcák egyik és másik fele két külön választókerülethez tartoznak, de vannak olyan utcák is, ahol az utca közepe másik körzetet képez, mint az eleje és a vége.

A legkülönlegesebb azonban kétségkívül a 3-as számú választókerület, amely egymástól teljesen különböző városrészeket tartalmaz. Van itt egy kevés az Avas lakótelepből, a belvárosból, a Martintelepből, de még Hejőcsabából is. Az is jól látható, hogy több apró nyúlványt tartalmaz a választókerület, amely logikusan aligha indokolható, sokkal valószínűbb, hogy a választási esélylatolgatás és a Kubatov-lista vezette az alkotó kezét, mintsem az észszerűség.

Az ilyen jellegű trükközés nemcsak azért aggasztó, mert befolyásolhatja a választás végeredményét, de azért is, mert jelentősen megnehezíti a körzet képviselőjének munkáját, illetve az ott élők eligazodását is – ezáltal visszavetheti a körzet fejlődését. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy egészen más lokális problémákkal szembesülnek az Avason élők, mint a martintelepi lakosok, így nehéz a körzet egységes fejlesztése.

Ha tudni szeretné, hogy önnek is szavaznia kell-e az időközi választásokon Miskolcon, szeptember 25-én, érdemes áttanulmányozni a megyeszékhely weboldalán található választási utcajegyzéket, illetve a valasztas.hu idevágó oldalát.

Aki még ezek után is bizonytalan, forduljon Facebook Messenger-üzenetben Sebe-Gazdig Judit kampánycsapatához, amely a jelölt oldalán keresztül szívesen tájékoztat mindenkit a tennivalókról.

Kapcsolódó cikkek