A Mi Hazánk feljelentette a Jobbikot

Megosztás

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, írja az MTI.

A csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Toroczkai bejelentette, tudomására jutott, hogy a 2019-es európai parlamenti választási kampányban a Jobbik egyik alkalmazottjának hangjával, egy nem létező közvélemény-kutató cég nevében hívtak fel tömegesen választókat; azt közölve velük, hogy két párt, köztük a Mi Hazánk támogatottságát két százalékosra mérték, így a rájuk adott voks „elveszett szavazat”.

A Mi Hazánk elnöke elmondta, egy „névtelenséget kérő volt jobbikos alkalmazott” leveléből azt is megtudták, hogy 2019 elejétől a Datadat Kft. révén kapott a Jobbik „fontos címlistákat”.

A párt most Varga Judit igazságügyi miniszterhez és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, mert a birtokukba jutott dokumentumok szerintük arra mutatnak, hogy: a Datadatnak és a Jobbik akkori pártigazgatójának is köze lehet ahhoz a tömeges panasztételhez, amely miatt örökre törölte a Facebook az ő több százezer követővel rendelkező profilját.

Toroczkai László 207 ezer követővel rendelkező oldalát a 2019-es uniós parlamenti választás kampány ideje alatt törölték, a Mi Hazánk Mozgalom Facebook oldalát pedig az országgyűlési választás hetében törölte a Meta, mert megsértették a platform közösségi elveit.

Toroczkai állításaihoz azért hozzá kell tenni, hogy a Meta közösségi alapelveivel szinte minden bejegyzésük szembemegy, tehát az lett volna a csoda, ha előbb-utóbb nem kerül törlésre az oldaluk. A szélsőjobboldali, sokak által neonácinak tartott párt sorozatosan megsértette a közösségi oldal szabályait, rasszista, homofób, gyűlöletkeltő és összeesküvéselméletekre épülő posztjaival.

Kapcsolódó cikkek