Szép lassan csak világossá válik, hogy nincs elég üzemanyag Magyarországon, az ársapka kivezetése lehetne erre egy megoldás, de a Fidesz egyelőre nem vállalja be a népszerűtlen intézkedést. Pedig egyre nyilvánvalóbb az ellátási gond. „Öt benzinkúton jártam Miskolcon, és sehol nem volt benzin. Valakinek van ötlete?” – egy tipikus poszt csütörtök délutánról a Facebook-on. A témát felvető miskolci férfi a Vologdától a Kiss Ernő utcán át az Újgyőri főtérig autózott, de sehol nem tudta megtankolni az autót. Az Újgyőrin található MOL kút zárva van, a kiliáni OMW-n hatalmas sorok vannak, a Kiss…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Nyugtatót tettek a sértett italába és kirabolták Miskolcon
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy vendéglátóipari egységben ismerkedtek meg a sértett férfival, majd annak lakásán nyugtatót tettek italába és értékeit magukhoz véve távoztak a helyszínről. A bíróság által megállapított tényállás szerint a két miskolci nő 2021. augusztus 13-án délután Miskolcon, a Tiszai pályaudvarnál található sörözőben beszélgetni kezdett a szintén ott szórakozó, számukra ismeretlen sértettel, majd mindhárman a férfi miskolci lakására mentek. Miközben a sértett zenét kapcsolt, I. rendű vádlott – a II. rendű vádlott jelenlétében – 5 darab Frontin tablettát tett a férfi…
Tovább olvasomMiskolcra látogatott az amerikai nagykövet
Miskolcon tett látogatást az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. David Pressman az Ámbédkar iskolában járt, ahol diákokkal és az iskola vezetőségével beszélgetett. A jó hangulatú találkozóról az iskola vezetője, Derdák Tibor tett közzé bejegyzést a Facebook oldalán. David Pressman és az iskola tanulói és oktatói egy képet is készítettek Dr. Ámbedkar szobránál, amely jelenleg az iskola melletti parkban található, azonban komoly vitákat váltott ki a városban, hiszen engedély nélkül helyezték ki a közterületre. A nagykövet egyébként kifejezetten aktívan dolgozik hazánkban, néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy Felcsútra látogatott, hogy megtekintsen…
Tovább olvasomTúlméretes jármű közlekedik majd pénteken éjjel Miskolcon
A mai éjszaka folyamán (2022. december 2.) éjjel 22:00 óra és hajnali 04:00 óra között túlméretes jármű közlekedésére kerül sor Miskolc közigazgatási területén. A Borsodchem Zrt. kazincbarcikai gyárába történő túlméretes szállítás a Miskolci utca – Somlai utca – Fonoda utca – Sajószigeti utca – Várközi Lajos utca – Repülőtéri út útvonalon történik. A szerelvény felvezető és záró biztosítással közlekedik majd. Mivel a szélessége 6,7 méter, így az autósok ezen az útvonalon kerüljék a közterületen, az útszélen és a kapubeállókban történő parkolást.
Tovább olvasomIdeiglenes forgalomkorlátozás lesz a Rotary Mikulásfutás miatt
A Rotary Klub Miskolc 2022. december 6-án 13:00 és 14:30 között rendezi meg a 12. Rotary Mikulásfutás elnevezésű utcai futóversenyt. A rendezvény miatt a verseny útvonalán ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani az érintett szakaszon. A futóverseny útvonala: Városház tér – Széchenyi utca – Kazinczy utca – Hősök tere – Déryné utca – Széchenyi utca – Városház tér. A verseny rajt és cél helyszíne: Miskolc, Városház tér, a Széchenyi szobor előtti terület. A futóverseny útvonalába eső valamennyi útkereszteződést a versenyzők áthaladásának idejére lezárnak. A futás ideje alatt a Széchenyi utcai villamos közlekedés…
Tovább olvasomTeljesen felújíthatják az Avason a távhővezetéket, 1,3 milliárdért
A már jó ideje elöregedett és egyre több hibával működő távfűtési rendszerre már nagyon ráfér a modernizálás. Ezt szeretné a MIHŐ megoldani a következő néhány évben. A Velünk a Város önkormányzati képviselője, Szarka Dénes, Miskolc fejlesztési tanácsnoka felidézte, az elmúlt hónapokban számos meghibásodás történt az Avason, amely szolgáltatás kieséssel is járt annak ellenére, hogy a Miskolci Hőszolgáltató minden esetben igyekszik a lehető leggyorsabban és a lakosságnak legkevesebb kellemetlenséget okozva elhárítani a hibákat. – A távhővezetékek átlagéletkora az egész városban meghaladja a negyven évet, az Avas egyes ütemében még ennél is…
Tovább olvasomMiskolc: Orbán nemcsak az élelmiszerek árát, hanem az uniós forrásokat is befagyasztotta
Erről a Jobbik frakcióvezetője beszélt Miskolcon. A párt azt követeli, hogy a Fidesz ne akarjon gátat vetni és ne gáncsolja el szánt szándékkal azt, hogy az unió közvetlenül támogathassa az önkormányzatokat. Az Európai Parlament múlt héten elfogadta azt az állásfoglalást, amely elégtelennek minősíti a magyar kormány vállalásait, amelyeket a kondicionalitási eljárásban tett az uniós pénzek megszerzéséért. Csütörtökön Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a testület két javaslatról döntött Magyarország esetében: az uniós helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásai hamarosan megnyílhatnak a magyar kormány előtt, de a költségvetési támogatásokból több…
Tovább olvasomÍgy biztosítja az önkormányzat a téli szünetben a gyermekétkeztetést Miskolcon
Az átlagosnál hosszabb téli szünetben is működik a gyermekétkeztetés Miskolcon. Íme a részletek. A Belvárosi Konyhán (volt központi leánykollégium 3525 Miskolc, Palóczy u. 1.), a Könyves Kálmán Általános Iskolában (3534 Miskolc, Könyves K. u. 2.), a Pattantyús-Ábrahám Általános Iskolában (3524 Miskolc, Pattantyús Á. G. utca 2.) és a Petőfi Sándor Fiúkollégiumban (3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 33.) biztosítja a 2022/2023. tanév téli szünidejében a gyermekétkeztetést Miskolc város önkormányzata – írja csütörtöki közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Leszögezik: a téli szünidő 2022. december 22. napjától 2023. január 6. napjáig tart, ami összesen…
Tovább olvasomEkkor lesz igazgatási szünet a Polgármesteri Hivatalban
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése november 22-i ülésén igazgatási szünet elrendeléséről határozott Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában. Az igazgatási szünet 2022. december 22. napjától 2023. január 6. napjáig tart, ezen időtartam alatt a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel. Az igazgatási szünet elrendelésére a kormány 460/2022. (XI. 10.) számú kormányrendelete nyújt lehetőséget az önkormányzatok számára.
Tovább olvasomKözösen szerveznek jótékonysági akciót a DVTK és az ultrák
A beteg gyermekekért szerveznek jótékonysági akciót „Ti vagytok a legnagyobbak!” jeligével. – Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedik – nyilatkozta Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője. – Idén a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának beteg gyerekeinek gyógyulását szeretnénk segíteni egy pénzgyűjtéssel, amelyhez nagy örömünkre a DVTK is csatlakozott. Barátunk, Ferenci Gábor kislánya, Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak az osztályon olyan beteg…
Tovább olvasom