Jóval takarékosabban működik ma már a polgármesteri hivatal, amin csak tud, spórol az Ignácz Dávid jegyző által vezetett intézmény. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön. Közel megduplázta saját bevételeit öt év alatt a miskolci polgármesteri hivatal: a 2017-es 44 millió forintról 2022-re mintegy 80 millió forintra emelte a bevételeit az intézmény – kezdte a jegyző. Ignácz Dávid hosszan sorolta a bevezetett takarékossági intézkedéseket, miután elmondta: a működtetés költségeit több mint 70 millió forinttal tudták lefaragni: a 2018-as 696 millió forintról 612 millióra – mindezt úgy, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésére is komoly…
Tovább olvasomCímke: polgármesteri hivatal
Így alakul az igazgatási szünet Miskolc Polgármesteri Hivatalában
A városháza közleményét változtatás nélkül közöljük: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az igazgatási szünet időtartama alatt, 2022. december. 22. – 2023. január 6. napja között, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az ügyfélfogadás szünetel. A halaszthatatlan anyakönyvi ügyek intézése, így a születések és halálesetek anyakönyvezése az igazgatási szünetben is folyamatosan megvalósul. Az említett anyakönyvi ügyekben érdeklődő ügyfeleink az 46/512 873-as telefonszámon, keddi és csütörtöki napokon az alábbi időpontokban tudnak felvilágosítást kérni: 2022. december 22. 8.00 -16.00 óráig 2022. december 27. 8.00 -16.00 óráig 2022. december 29. 8.00 -16.00 óráig 2023. január 3. …
Tovább olvasomEkkor lesz igazgatási szünet a Polgármesteri Hivatalban
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése november 22-i ülésén igazgatási szünet elrendeléséről határozott Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában. Az igazgatási szünet 2022. december 22. napjától 2023. január 6. napjáig tart, ezen időtartam alatt a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel. Az igazgatási szünet elrendelésére a kormány 460/2022. (XI. 10.) számú kormányrendelete nyújt lehetőséget az önkormányzatok számára.
Tovább olvasomKorlátozzák az internethozzáférést egy polgármesteri hivatalban, mert túl sok volt a Netflixezés
Elvitte a dolgozókat a hév a román városban, most korlátozásban részesülnek. A Ialomița megyei Sloboziánál ellenőrzést tartottak, és kiderült, hogy az alkalmazottak munkaidőben sokat nézik a Netflix műsorait munkaidőben, illetve naponta sok órát töltöttek a közösségi médián. Dragoș Soare polgármester ezért közölte: „Úgy döntöttünk, hogy lemondunk minden olyan hobbitevékenységről, aminek nincs köze a munkaprogramhoz. Limitáltuk a hozzáférést a munkához nem kapcsolható oldalakhoz. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik, viszont meg kell érteniük, hogy az állampolgároknak kell segítenünk, és akkor, amikor szükségük van erre. Nem lehet egy kérvényt azért halasztani, mert…
Tovább olvasomBadány Lajost nevezte ki Miskolc új alpolgármesterének Veres Pál
Veres Pál Miskolc MJV polgármestere a pandémiás helyzet miatt ülésezni nem tudó közgyűlés jogait gyakorolva alpolgármesterré nevezte ki Badány Lajost, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettesét. Az új alpolgármester június elsejével kezdi meg munkáját. Badány Lajos 1967-ben született Miskolcon, tősgyökeres miskolci családban, felmenői már az 1800-as évek óta a városban éltek és dolgoztak. Szüleitől kapta örökül a város feltétlen szeretetét, és azt az elkötelezett lokálpatriotizmust, ami műszaki érdeklődése mellett egészen a mai napig meghatározza életpályáját. A gimnázium elvégzése után a Széchenyi István Műszaki Főiskolán tanult tovább távközléstechnikai szakon, majd a MÁV Távközlési,…
Tovább olvasomÚjabb változások az önkormányzat fogadási rendjében
A koronavírus járvány terjedésének megakadályozása és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak védelme érdekében hétfőtől változik az ügyfélfogadás rendje. – jelnetette be a hivatal. November 16-tól kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyet intézni a Polgármesteri Hivatalban. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy csak halaszthatatlan esetben, illetve a személyes megjelenéshez kötött ügyekben keressék fel ügyfélszolgálatainkat. – írták a közleményben. Időpontot foglalni a 46/512-700-as központi telefonszámon lehet. Továbbá arra kérik a miskolciakat, hogy az ügyfélkapuval rendelkező ügyfelek válasszák az elektronikus ügyintézés lehetőségét, papír alapú beadványaikat postai úton vagy az ügyfélszolgálatok bejáratánál kihelyezett gyűjtőládákba téve juttassák el…
Tovább olvasom