Több tekintetben is megújult a miskolci Sályi utca. A megsüllyedt járdát kijavították, támfal épült és más fejlesztés is zajlott. Az MVK 30-as járata pedig hamarosan újra visszatér. Több kisebb fejlesztés is történt a közelmúltban a Sályi István utcában. A beruházások részleteit a terület önkormányzati képviselője pénteken ismertette. Szilágyi Szabolcs elmondta, a Sályi István utca 1-3. szám közötti, balesetveszélyessé vált, megsüllyedt járdaszakasz javításával egy hosszú évek óta húzódó probléma oldódik meg a napokban. – Karbantartási munka során bontották fel a járdaszakaszt korábban, majd rosszul tömörítették vissza a földet, és ebből kifolyólag a térkövek…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Összefogtak a hazai alkotók a Miskolci Nemzeti Színházért
Adventi Adománygyűjtő Vásárt és Aukciót szervez a Miskolci Nemzeti Színház alapítványa. Hazai alkotóktól kértek segítséget, akik felajánlották termékeiket, hogy december 17.-én 10-14 óra között adventi vásár, valamint online aukció formájában vásárolhassák meg őket a segíteni vágyók. Békéscsabáról, Szegedről, Budapestről, sőt még Hollandiából is érkeztek felajánlások, így egy igazán színes kínálat várja az érdeklődőket. Többek között kerámiákra, ékszerekre, ruhadarabokra, festménykere, valamint dedikált kötetekre lehet majd licitálni. – Szerettük volna felhívni a figyelmet a tehetséges magyar alkotókra, akikről sokszor nem is hallunk, pedig értékesebbnél értékesebb termékeket készítenek. Vannak, akik a színház számára…
Tovább olvasomInformációk az ünnepekre – parkolás, állatkert, piacok, ügyfélszolgálat
Parkolás: A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban 2022. december 23. 18:00 órától 2023. január 02. 08:00 óráig díjmentes a parkolás. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálati irodája (Széchenyi I. utca. 20.) ezúton is értesíti ügyfeleit, hogy 2022. december 24–26. között, valamint december 31-én zárva tart. A többi napon, december 27-30. között az általános rend szerint lesz a nyitvatartás. Miskolci Állatkert: A Miskolci Állatkert az ünnepek alatt is szeretettel várja látogatóit. A nyitvatartás az alábbiak szerint alakul: December 24-én 9-től…
Tovább olvasomCsökkentik a díjat a Zsarnain
A Zsarnai piacot üzemeltető Városgazda áttekintette a piac helyzetét. A cég vezetése a piac munkatársaival együtt új díjstruktúrát alakított ki, melynek lényege, hogy a piacon standokat alakítanak ki, melyek fix helyen, fix területtel, fix díjtétellel rendelkeznek. 2023. január 1-től, a bérléssel rendelkezőknek havonta csak egyszer lesz fizetési kötelezettségük és a 3-as kapunál a belépőkód használatával akadálymentesen behajthatnak, a napijeggyel árusítóknak a 4-es kapunál bejövetelkor kell a terület díját kifizetni. A díjtételekről az alábbi linken tájékozódhatnak. Az új konstrukcióval elkerülhetőek azok a viták, melyek a terület nagyságával függtek össze és konfliktusokat…
Tovább olvasomA jövő hét elején lezárják az egyik miskolci utcát
Az útburkolat nagymértékben leromlott, kátyúzási munkálatok kezdődnek jövő kedden a Petőfi utcában. Az időjárás függvényében kátyúzzák jövő héten a Reményi Ede utcát, emiatt december 20-án kedden, 9 és 11 óra között az útszakaszt teljes egészében lezárják – írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Az útjavítás ideje alatt kerülni a Teleki Blanka utca felől van lehetőség. A Városgazda arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg a munkavégzés környékét, és vigyázzanak az útfelújításon dolgozókra, valamint egymásra. Az egyébként kis forgalmú Reményi Ede utcán az elmúlt hetekben amiatt nőtt meg…
Tovább olvasomÚjraindul a lillafüredi kisvasút
Már ezen a hétvégén, szombattól utazhatunk vele, komoly felújításon esett át az összes szerelvény és szinte a teljes pályaszakasz. Újraindul a forgalom a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton december 17-től, szombattól, Miskolc-Dorottya utca és Garadna állomások között – írja csütörtök reggeli közleményében a kisvasutat is üzemeltető Északerdő Zrt. Pintyili Gergely üzemigazgató elmondta, az újraindítás azért lehetséges, mert a 2020-ban kezdődött komplex felújítás a végéhez ért, már csak kisebb javítások vannak hátra, amelyek a menetrend szerinti közlekedés beindítását nem akadályozzák. A menetrend szerinti járatokon felül december 17-én és 18-án, valamint 25-én és 26-án elindul a…
Tovább olvasomA fideszes Sebestyén László szerint kifogástalan a közlekedés a turbókörforgalomnál
Vasárnap birtokba vehették az autósok az új miskolci turbókörforgalmat. Sokan arra számítottak, hogy majd egymást érik a balesetek az új közlekedési csomópontban, de szerencsére eddig komolyabb incidens nem történt. Persze amilyen sebességgel halad itt a forgalom, ez nem csoda. Az átadás óta eltelt néhány napban attól hangos a közösségi média, hogy az autósok csak araszolva tudnak haladni a közlekedést gyorsítani hivatott körforgalomban. Többen arra panaszkodnak, hogy hosszú perceken keresztül egy helyben állnak. Sokan említették azt is, hogy a közlekedési káoszért a lámpák összehangolásának hiánya tehető felelőssé. A számos panasz Sebestyén…
Tovább olvasomLegyen 2022-ben is Európa legszebbje a miskolci adventi villamos!
Ezzel a címmel tett közzé Facebook bejegyzést az MVK Zrt. „Szavazzatok a miskolci Adventi villamosra, hogy idén is elnyerhesse az „Európa legszebb Adventi Villamosa” címet!Hatodik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál nemzetközi versenyét, amelyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. Az elmúlt öt évben a miskolci Adventi villamos győzött a megmérettetésen, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc város legnagyobb örömére.” – írta bejegyzésében a közlekedési vállalat. Az idei szavazáson 12 ország 32 villamosa versenyez az Európa legszebb Adventi villamosa címért, a voksokat január 2-ig várják. Szavazni a következő…
Tovább olvasomÍgy alakul az igazgatási szünet Miskolc Polgármesteri Hivatalában
A városháza közleményét változtatás nélkül közöljük: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az igazgatási szünet időtartama alatt, 2022. december. 22. – 2023. január 6. napja között, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az ügyfélfogadás szünetel. A halaszthatatlan anyakönyvi ügyek intézése, így a születések és halálesetek anyakönyvezése az igazgatási szünetben is folyamatosan megvalósul. Az említett anyakönyvi ügyekben érdeklődő ügyfeleink az 46/512 873-as telefonszámon, keddi és csütörtöki napokon az alábbi időpontokban tudnak felvilágosítást kérni: 2022. december 22. 8.00 -16.00 óráig 2022. december 27. 8.00 -16.00 óráig 2022. december 29. 8.00 -16.00 óráig 2023. január 3. …
Tovább olvasomMost már megtudhattuk, mi épül a bezárt miskolci reptér helyére
Eltűntek a kérdőjelek. Mára minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a volt repülőtéren a Bosch akar logisztikai bázist építeni. A terület tulajdonosa Miskolc, vagyonkezelője pedig a Miskolc Holding Zrt. Utóbbi társaság a Borsod Megyei Repülő Klubnak adta használatba a területet korábban, ám a megállapodás hatályát vesztette. Döntött a közgyűlés A repülőtér sorsának lényegében a miskolci közgyűlés még 2021 október 7-én megtartott ülésének 2. napirendi pontja adott végső irányt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a repülőtér megszűnik, helyén a Miskolc Holding Zrt. – a megfogalmazás szerint – „a szomszédos Mechatronikai Ipari Park bővítési…
Tovább olvasom