A hagyományoknak megfelelően, Miskolc napján, az ünnepi közgyűlésen adja át Veres Pál polgármester a város díjait és kitüntető címeit a Miskolci Nemzeti Színházban az azokra érdemes személyeknek és szervezeteknek.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
A Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Varga Andrea kapta idén a Déryné-díjat
Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Varga Andrea kapott.
Tovább olvasomA Borangolás idején jelentősen változik a közlekedési rend az Avason
Miskolc legnagyobb, Magyarország legkülönlegesebb adottságú borgasztronómiai rendezvénye idén tizenegyedik alkalommal várja a résztvevőket május második hétvégéjén. Ez azonban némi közlekedési kényelmetlenséggel is jár.
Tovább olvasomElismerték a kiemelkedő tanulókat Miskolcon
Elismerésben részesítették az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen kiemelkedő eredményt elért diákokat.
Tovább olvasomPlusz járatokkal segít az MVK a bajnokavató DVTK-Győr mérkőzésre és onnan visszafelé
Az összecsapás helyszínére induló segítő járatok indulási időpontjai már ismertek, a buliról hazafelé tartóknak viszont még nem, mivel azt az igények határozzák majd meg.
Tovább olvasomFélelmetes: a virtuális térben végre is hajtotta a mészárlást az iskolai lövöldözést tervező miskolci fiú
Az egyik játékban az általános iskolája tökéletes mását rajzolta meg a TEK által még idejében lekapcsolt 17 éves fiú.
Tovább olvasomEgy márciusban eltűnt személyt talált meg a Spider Dombrádnál
A Spider Mentőcsoport a Legott és a Hajdú Mentőcsoporttal folytatott közös kutatóakciója során megtalálta a Dombrádról eltűnt idős férfi holttestét a Tiszában. Az idős férfi még március 29-én tűnt el Dombrádi otthonából, azóta többször is keresték a Tiszában különböző mentőcsapatok, akik kedden megtalálták a holttestét a folyóban. A keresésben a Spider, a Legott és a Hajdú mentőcsoport emberei és kutyái (Hope, Szikra és Moris) vettek részt – közli az Eltűnt Személyek Keresése nevű Facebook oldal és Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de…
Tovább olvasomMiskolc Város Napja egy többnapos eseménysorozat, jobbnál jobb programokkal
Már a pontos részleteket is megismerhettük, tessék válogatni!
Tovább olvasomSimán sétálgatott Miskolcon a házak között fényes nappal két vaddisznó – videó
Lakott területre merészkedett két igencsak megtermett példány. A helyiek szerint az, hogy vaddisznók mászkálnak a városban, önmagában egyáltalán nem is számít különlegességnek jó ideje.
Tovább olvasomNem mindenkinek tetszik a kohászati emlékmű az Újgyőri főtéren
A szakemberek néhány hete helyezték a talapzatára Miskolc új közterületi alkotását, a közel 17 tonnás salaküstöt, mellyel a városvezetés az „Acélváros” ipari hagyományainak kíván emléket állítani, azonban a miskolciak között nem aratott osztatlan sikert az alkotás. A közösségi médiában rengeteg negatív komment bukkant fel az Újgyőri Főtéren felállított kohászati emlékművel kapcsolatban. Egyesek azt nehezményezik, hogy egy komplett szúnyogkeltetőnek ágyaztak meg a tér közepén, ugyanis idővel majd beázik, teleszemetelik, és nyáron erős bűzt fog árasztani. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a körforgalom átláthatóságát csökkenti a hatalmas ipari monstrum nagymértékben…
Tovább olvasom