Az intézkedés természetesen csak ideiglenes, felújítási munkálatok miatt volt erre szükség. Hétfőn déltől várhatóan egészen csütörtökig tart zárva a pénztár.
Tovább olvasomCímke: újgyőri főtér
Felavatták az egykori Vasas Művház emlékfalát
Felavatták az egykori Diósgyőri Vasas Művelődési ház épületében azt az emlékfalat, amely több mint háromezer fotón örökíti meg a legendás intézmény legszebb éveit. Sokak számára fájdalmas volt az a két évvel ezelőtti szeptemberi nap volt, amikor a régóta kihasználatlanul álló diósgyőri épületet belakta, majd megnyitotta a Vasas Szerszámközpont és ezzel végleg búcsút inthettünk a művelődési háznak. Viszont a régi idők szelleme itt maradt velünk, hiszen a jelenlegi tulajdonosok megtartották a régi mozigépeket és a vetítővásznat, a színházi függönyöket pedig újrahasznosították, sőt a homlokzaton olvasható eredeti feliratból is megmaradt valami: a…
Tovább olvasomVeres Pál: Legyen rendőrörs és kormányablak az egykori Újgyőri posta helyén
Az Újgyőri főtéren található postát tavaly zárták be, amikor a a Magyar Posta több kirendeltségét is bezárta, energiatakarékosságra és pénzhiányra hivatkozva. Ez jelentősen megnehezítette a környéken élők ügyintézését, de most Veres Pál polgármester előállt egy javaslattal, hogy szerinte, hogyan lehetne hasznosítani az épületet. Kézenfekvő, célszerű és hasznos megoldásnak tartanám, ha az üresen álló egykori postaépületben Kormányablak létesülne, megkönnyítve ezzel a Diósgyőrben, Vasgyárban, Győri kapuban élő miskolciak életét, napi ügyintézését. A terület közbiztonságának javítása érdekében pedig egy rendőrőrs is helyet kaphatna ugyanott. Mindkét megoldás fontos lehet az ott élők számára, ezért…
Tovább olvasomRablót fogtak az Újgyőri főtéren
A rendőrök megérzése és a szemtanú fiatalok közbelépése egyaránt hozzájárult a rabló sikeres előállításához. A Zsaru Rendőrségi Magazin számolt be a nyári estén lejátszódó eseményekről. Murányi János főtörzsőrmester, a Miskolci Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője és megbízott kollegája, Petykó Dániel őrmester gyakorta vadásznak ittas vezetőkre a városban, és ilyenkor természetesen a közrendre is ügyelnek. Július 2-án éjjel rablót fogtak, és ebben megérzésük is fontos szerepet játszott. Középkorú nő gyalogolt magányosan az Andrássy Gyula út járdáján az Újgyőri főtér felé, amikor lassított és megállt mellette egy szolgálati autó. Ő is megállt, váltott néhány…
Tovább olvasomHamarosan visszakerül méltó helyére a miskolci Martinász
Május közepén szépen csendben megérkezett a Martinász az Újgyőri főtérre. A szobor eredetileg az LKM vendégháza előtt állt, ám miután az ingatlan magántulajdonba került, a szobornak költöznie kellett, ezért az egykori Vasas Művelődési Központ (ma Vasas Szerszám Központ) elé került. Hosszú évekig állt elhanyagoltan és érintetlenül a Vasgyár területén, ezért is érthetetlen, hogy miként borulhatott fel egyik este a miskolciak új kedvence. A múlt héten számoltunk be róla, hogy valakinek nagyon szúrhatta a szemét Farkas Pál alkotása: egyik reggel a talapzatról ledöntve találták meg a súlyos szobrot. A Vasas Szerszám Központ szerint valaki…
Tovább olvasomValakit nagyon zavart az Újgyőrin a szobor és ledöntötte
Alig két hónapot bírt Miskolc legújabb köztéri alkotása. Májusban helyezték el a Martinász szobrát az Újgyőrin és máris kidöntötték.
Tovább olvasomElkapták a miskolci fiatalt, aki az Újgyőri főtéren támadott meg egy nőt a telefonjáért
A kísérlet nem is lett sikeres, mert a hölgynek megvolt a lélekjelenléte, nem engedte ki kezéből a telefont, majd a közelben állók a segítségére siettek, a támadó pedig elfutott. Sikerült beazonosítani és elkapni.
Tovább olvasomÁtadták a vasgyárnak emléket állító salaküst szobrot
Miskolc új közterületi alkotása, a Kraitz Gusztáv által készített közel 17 tonnás salaküst az “Acélváros” ipari hagyományainak kíván emléket állítani.
Tovább olvasomMartinász érkezett csendben az Újgyőri főtérre
Bár a napokban szinte minden híradás Miskolc új közterületi alkotásáról, a 17 tonnás salaküst hivatalos felavatásáról szól, az esemény árnyékában a múlt héten egy különleges szobor is érkezett az Újgyőri főtérre. A Martinász eredetileg az LKM vendégháza előtt állt, ám miután az ingatlan magántulajdonba került, a szobornak költöznie kellett. A krómacél alkotás egy példaértékű összefogásnak köszönhetően az egykori Vasas Művelődési Központ (ma Vasas Szerszám Központ) elé került. A szállítást az üzletház tulajdonosa, a Phobex Kft. finanszírozta, a szervezési feladatokat pedig Mokrai Mihály, Miskolc gazdasági tanácsnoka vállalta magára. A szegedi művész,…
Tovább olvasomNem mindenkinek tetszik a kohászati emlékmű az Újgyőri főtéren
A szakemberek néhány hete helyezték a talapzatára Miskolc új közterületi alkotását, a közel 17 tonnás salaküstöt, mellyel a városvezetés az “Acélváros” ipari hagyományainak kíván emléket állítani, azonban a miskolciak között nem aratott osztatlan sikert az alkotás. A közösségi médiában rengeteg negatív komment bukkant fel az Újgyőri Főtéren felállított kohászati emlékművel kapcsolatban. Egyesek azt nehezményezik, hogy egy komplett szúnyogkeltetőnek ágyaztak meg a tér közepén, ugyanis idővel majd beázik, teleszemetelik, és nyáron erős bűzt fog árasztani. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a körforgalom átláthatóságát csökkenti a hatalmas ipari monstrum nagymértékben…
Tovább olvasom