Ha valaki a Jóbarátok című, hazánkban is rendkívül sikeres sorozat szerelmese, akkor feltétlenül próbálja ki a kávézót, amit szándékosan kívül-belül nagyon hasonlóan építettek fel, mint amiben Jennifer Anistonék múlatták az időt. Egy ilyet már kapott korábban Miskolc, ám tavaly el is veszítette.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Mesterséges intelligencia kontra városi valóság Miskolcon
Miskolc városának kezdeményezésére megalakult az UrbanTech Platform, amely a mesterséges intelligencia segítségével forradalmasítaná a magyar városirányítást. A Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI és kilenc város részvételével létrejött együttműködés célja, hogy a legmodernebb technológiák segítségével élhetőbbé, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tegye a településeket. A kérdés csak az, hogy mennyire reális ez az ambíció olyan környezetben, ahol még az alapvető városi problémák megoldása is akadozik.
Tovább olvasomÚjabb áldozat, Miskolc egyik legnagyobb barkácsáruháza is a bezárás sorsára jutott
Egyre inkább megállíthatatlannak és fékezhetetlennek tűnik az a folyamat, ami évek óta megfigyelhető egész Magyarországon a kiskereskedelmi egységeknél, de Miskolcon különösen kicsúcsosodik. Vége a Gipszúrnak is.
Tovább olvasomÉjszakai folyamatos hangoskodás miatt kért rendészeti és rendőrségi közbelépést a miskolci képviselő
Pakusza Zoltán véleménye szerint az lehetetlen állapot, hogy néhány ember hangos zenével teljes utcák pihenését csak úgy megzavarhatja.
Tovább olvasomŐsszel is is pezsgő kulturális élményt kínál a Népkerti Vigadó
A nyarat lezáró hónapban a DÉLIDŐ Étterem teraszán minden csütörtökön Kertmozival várjuk vendégeinket ebben a csodálatos zöld környezetben – kezdte a gazdag programkínálat felsorolását Dr. Barkócziné Kertész Kata a Népkerti Vigadó igazgatója.
Tovább olvasom„Itt kell élned ahhoz, hogy elhidd” – már az országos sajtó is a miskolci padon nevet
Miskolc jelenlegi városvezetésének intézkedései sok esetben megosztják a helyieket. Sokszor hallani a „látványtakarítás” és „politikai marketingfogás” fogalmakat a helyiek közbeszédében, hiszen a valódi problémák megnyugtató rendezése gyakorta elmarad. Bár a város kormánypárti politikusai hangzatos ígéretekkel kecsegtetik a lakosságot (barlangfürdő, MVK menetrend visszaállítása, újraaszfaltozás), a legszembetűnőbb eredménynek mégis inkább a közösségi médiában tapasztalt folyamatos jelenlét és büszkélkedés tűnik a részükről. Ennek eredményeképp pedig megtudhattuk, a miskolciaknak ezúttal újabb okuk akadt az ünneplésre: a komlóstetői városrészbe kihelyeztek egy (!) padot (!!!).
Tovább olvasomA következő hetekben és hónapokban többször is szünetel majd Miskolcon az ivóvíz-szolgáltatás
A munkálatok valójában már három napja elkezdődtek, decemberig pedig szakaszos megvalósítással, Miskolc egy-egy városrészének néhány utcájában jár majd a vízszolgáltatás szünetelésével. Némi kellemetlenség lesz még a megnövekedő zaj- és porártalom.
Tovább olvasomRendkívül furcsán változott meg a forgalmi rend a „Csöcsös háznál”
Egyelőre annyit tudni, hogy lakossági kérésre szorították korlátok közé a gépjárműveket és egyben egyirányúsították is az utcaszakaszt. Az arra közlekedők valószínűleg szitkozódnak is rendesen, meglehetősen szűkre szabták az új átjárót.
Tovább olvasomMiskolc elutasítja az önazonossági rendeletet
Miskolc városa nem kíván élni a kormány által biztosított lehetőséggel, és nem fog önazonossági rendeletet hozni. A városvezetés közölte, hogy a közgyűlés második félévre vonatkozó munkaterve jelenleg nem tartalmaz ilyen irányú javaslatot.
Tovább olvasomÍgy parkolhatunk Miskolcon augusztus 20-án
Nem mindenhol lesz ingyenes a parkolás Miskolc belvárosában az államalapítás ünnepén.
Tovább olvasom