Idén is jelentős adókedvezményt kapnak a sokgyermekes anyák

A négy- vagy többgyermekes édesanyák 2021-ben is élhetnek a személyi jövedelemadó alóli mentességgel. A családokért felelős tárca közleménye szerint a kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár. A miniszteri közleményben kifejtették, ezek az édesanyák életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól. Már mintegy 46 ezer édesanya élhetett 2020. január elseje óta a 15 százalékos szja-mentességgel, amely közel 16 milliárd forinttal többet hagyott ezeknél a családoknál – írták, rámutatva arra, hogy egy négy- vagy többgyermekes családnál csak ezzel az adómentességgel átlagosan havi 36…

Tovább olvasom

A Fidesz arra kéri az ellenzéket, fejezzék be a hazudozást

A kormánypárt szerint a baloldal veszélyezteti a járvány elleni védekezést, ezért a hazudozás befejezését kérik. A Fidesz közleményben írta, hogy az ellenzék a járvány kezdete óta mást se csinál, csak „kamuzik és zavart kelt”, és a védőoltások kapcsán is ugyanezt csinálja, amivel veszélyezteti a járvány elleni hosszú távú védekezést – hozta le az Index. A Fidesz a DK közleményére reagált így, amiben a kormánypárt első emberét, Orbán Viktort fogalmatlannak nevezték. A Fidesz felhívta a figyelmet, hogy Magyarország december 26-án megkezdte a védőoltások beadását, az oltási sorrendben a fertőzésnek leginkább kitett…

Tovább olvasom

Lendvai Ildikó egyetlen publicisztikában ízekre szedte Áder János újévi beszédét

Az MSZP korábbi elnöke, Lendvai Ildikó egy ideje rendszeres publikál különböző lapokban. Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője kapcsán a Hirhugo.hu hasábjain mutatta meg, miért is volt álszent a beszéd. Ebből idézünk néhány részletet: „Köztársasági elnökünk megint szép újévi beszédet mondott. Szerintem ugyan ilyenkor mindenki inkább a helyes jeltolmácsot figyeli, de azt azért a beszédből is megjegyeztem, hogy “legyen most kevesebb a kérdés, és több az elfogadás.” Aznap nem is mertem semmit kérdezni, de ma talán már szabad. Az elnök t.i. elmondta, hogy 2021-ben a fogadkozások helyett inkább legyünk hálásak.…

Tovább olvasom

Orbán: A Pfizer valójában egy magyar vakcina

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt a koronavírus-járvány második hullámáról, az oltási tervről és a következő tíz évről. Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának vendége volt. A miniszterelnök azt mondta, hogy nem elégedett a vakcina beszerzésének tempójával – számolt be róla a Telex. Vannak olyan gyártók, amelyeknek a termékei előbb elérhetőek voltak az EU-n kívüli országokban (Kanadában, Nagy-Britanniában, Izraelben), mint az unióban, a kormány azonban nézi a keleti gyógyszereket, vakcinákat, orvosságokat is. „De miután az Uniót sem szabad olyasmiért felelőssé tenni, ami nem igazságos, méltányos, ezért nem…

Tovább olvasom

A kormány folytatja az ellenzéki vezetésű városok szisztematikus kifosztását

A módszer lassan megszokott, az éj leple alatt fogadnak el olyan rendeleteket, törvényeket, amellyel még inkább ellehetetlenítik az önkormányzatok működését. A fideszes városok aztán ezt a rengeteg pénzt állami támogatás formájában visszakapják, az ellenzéki vezetésűeket pedig hagyják sorsukra, teljesen lehetetlen pénzügyi helyzetben. Elképesztő, mi zajlik a járványhelyzet kezdete óta Magyarországon, már nagyon csőlátásúnak kell lenni ahhoz, hogy ne legyen teljesen egyértelmű a politikai bosszú Orbán Viktor és a Fidesz döntéseinek hátterében. December 31-én is újabb „ajándékkal” lepték meg Orbánék Budapestet, egy hatalmas pénzelvonással. Tüttő Kata a Facebookon adott hírt arról,…

Tovább olvasom

Húsz év után sikerült végre pontosan megfejteni Zámbó Jimmy halálának okát?

Sokan az első pillanattól összeesküvést kiáltottak és nem hittek Jimmy egykori feleségének a sztár halálának körülményeivel kapcsolatban. Most egy szakértő segítségével ismét beáshatjuk magunkat a történésekbe. Mivel kizárólag a feleség volt a szemtanú (sokak szerint elkövető), így kizárólag az ő vallomására támaszkodhattak a hatóságok. Rengeteg rajongónak az sem tetszett, hogy a rendőrség látszólag villámgyorsan lezárta a nyomozást, pedig nagyon sok emberben merültek fel kételyek, valóban öngyilkosság volt-e Zámbó Jimmy halála. Erdei Barnabás igazságügyi fegyverszakértő elemezte Zámbó Jimmy húsz évvel ezelőtti halálának körülményeit, különös tekintettel az énekes által használt Beretta típusú…

Tovább olvasom

Az első nap nagyon kevés egészségügyis jelentkezett oltásra, de már majdnem mindenki kért belőle – közölte a Semmelweis rektora

December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal – mondta a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla az M1 esti műsorában, amit a HVG is szemlézett. Csak a Semmelweis Egyetemen már csaknem 2 ezer embert oltottak be. Első nap viszonylag kevesen akartak oltást, azóta viszont, ahogy egyre többen megkapták azt és semmilyen mellékhatást nem észleltek, nő a jelentkezők száma. A Semmelweis Egyetemen az orvosok mintegy 95 százaléka elfogadja az oltást és a szakdolgozók nagy része is szeretné beoltatni magát – mondta a rektor. Ugyanakkor megjegyezte: sokat…

Tovább olvasom

Zámbó Jimmy sírjánál fotózkodott Németh Szilárd

Meglátogatta Zámbó Jimmy sírját a csepeli temetőben Németh Szilárd, szintén csepeli fideszes politikus. A népszerű énekes Zámbó Jimmy 20 éve halt meg. „Húsz éve ment el a Király. Zámbó Jimmyre emlékeztünk a csepeli temetőben Jankai Bélával, zeneszerzővel, zenekarának billentyűsével és Balogh Ernő zenésszel, hárosi önkormányzati képviselővel.” – írta ki az Instagramra Németh Szilárd. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Németh Szilárd (@nemeth.szilard.hm) által megosztott bejegyzés

Tovább olvasom

Budapesthez képest megyénkben aprópénzért lehet házat venni

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az ország legolcsóbb házai és lakásai cserélnek gazdát – írta egy ismert ingatlanértékesítő iroda. Míg Budapest 1 millió forintos négyzetméterárakkal országos szinten vezeti az árlistát, addig megyénk, illetve Bács-Kiskun, és Hajdú-Bihar kistelepülésein akár már 8-10 ezer forintos négyzetméteráron is találhatók ingatlanok. A legdrágább lakásokat a fővárosban adták el. A 400 milliós toplakás mellett bőven voltak 200-250 milliós tranzakciók, fajlagos árak tekintetében 1,5-2,3 millió forintos árakkal is találkoztak. Ezzel szemben az ózdi, putnoki, komlói vagy devecseri járás településein 1,4-2,1 millióért keltek el idén a legolcsóbb ingatlanok. Fajlagos árban a…

Tovább olvasom

Egy undorító indok arra, miért ne fogyasszunk jégcsapot

A hideg téli időjárás velejárója az ereszcsatornákról, épületek homlokzatairól lelógó jégcsapok jelensége. A kristálytisztának tűnő képződményeket ha máskor nem, hát gyerekként biztosan mindenki legalább egyszer meg akarta kóstolni, ám alapos indok van arra, miért ne tegyük ezt meg. Katie Nickolaou meteorológus egy videóban figyelmeztet a tényre, hogy a tisztának tűnő jégcsapok valójában mennyire szennyezettek, hiszen a tetőkről lefolyó vízből keletkeznek. A tetőkről pedig tudjuk, mennyire mocskosak: konkrétan tele vannak madárürülékkel. Legközelebb tehát jusson eszünkbe, ha kísértésbe esnénk: a jégcsapok fogyasztásával ürüléket fogyasztunk.

Tovább olvasom