Lendvai Ildikó egyetlen publicisztikában ízekre szedte Áder János újévi beszédét

Megosztás

Az MSZP korábbi elnöke, Lendvai Ildikó egy ideje rendszeres publikál különböző lapokban. Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője kapcsán a Hirhugo.hu hasábjain mutatta meg, miért is volt álszent a beszéd. Ebből idézünk néhány részletet:

“Köztársasági elnökünk megint szép újévi beszédet mondott. Szerintem ugyan ilyenkor mindenki inkább a helyes jeltolmácsot figyeli, de azt azért a beszédből is megjegyeztem, hogy “legyen most kevesebb a kérdés, és több az elfogadás.” Aznap nem is mertem semmit kérdezni, de ma talán már szabad.

Az elnök t.i. elmondta, hogy 2021-ben a fogadkozások helyett inkább legyünk hálásak. Fel is sorolta, kiknek: az egészségügyi és a szociális dolgozóknak, a tudósoknak, a tanároknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rendőröknek, a földeken, gyárakban munkálkodóknak.
Jó. Csak azt szeretném kérdezni, a kormány mivel mutatja ki háláját?

Az egészségügyieknek azzal, hogy ugyan az orvosok bérét derekasan fölemeli, de az ápolókat bizonytalanságban hagyta? Hogy rájuk szabadította a (rab)szolgálati törvényt, kiebrudalta őket a közszolgálati jogviszonyból?

A szociális munkásoknak azzal, hogy megtagadta tőlük a járvány miatt járó pluszjuttatást, és bérüket a gyalázatosan alacsony színvonalon hagyta?
A tudósoknak azzal, hogy szétverte a tudományos intézményrendszert, hazavágta az Akadémiát?”

Lendvai ezek után kitér még többek között a tanárokra, az eladókra, a rendőrökre és a gyárban dolgozókra is. A teljes publicisztika ide kattintva olvasható.

Related posts