20 éve ezen a napon lőtte főbe magát és hunyt el Zámbó Jimmy

Húsz évvel ezelőtt, 2001. január 2-án szenvedett végzetes fegyverbalesetet a magyar popszakma egyik legsikeresebb előadója, Zámbó Jimmy – írja a Borsodihir.hu. Az énekes legsikeresebb időszaka a kilencvenes évekre tehető, amikor nemcsak sorra adta a teltházas nagykoncerteket, de sikeres saját műsora is volt at RTL Klubon. A haláláról a felesége azt mondta, férje meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a Beretta típusú pisztolya. Két lövés után kiürítette a tárat, majd az asszonyra fogta. Hogy megnyugtassa, nincs benne több lőszer, a saját halántékára célozva sütötte el újból. Még volt golyó a tárban,…

Tovább olvasom

Történelmi tényeket ferdít el az animációs film, de annyira tetszett Káslernek, hogy a honfoglalás koráról sorozat is készül

Karácsony előtt néhány nappal mutatták be a közszolgálati televízióban A pozsonyi csata című animációs filmet, amely a címben szereplő történelmi eseményt dolgozta fel. Csakhogy az alkotás hemzsegett a történelmi ferdítésektől – a Válasz Online így foglalta össze a tanulságokat: „Történelemszemléletben 100, eszközrekonstrukcióban minimum 10, technikai kivitelezésben 15 éves visszalépést jelent a Magyarságkutató Intézet (MKI) pozsonyi csata-filmje. A szkíta–hun–avar–magyar folytonosságot tényként kezelő, a honfoglalást „visszatérésnek” nevező, csúnya bakik sokaságát elkövető animációs alkotás határpont a két éve létező MKI működésében. A Kásler Miklós miniszter vonzáskörzetében működő műhely ezzel a filmmel lényegében kivonult…

Tovább olvasom

Észak-Magyarországon született az év első kisbabája

Salgótarjáni az első gyermek 2021-ben vidéken. Csóka Boglárka (címlapi képünkön) éjfél után egy perccel született a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban – közölte a kórház. A kislány a család második gyermekeként 3200 grammal és 52 centiméterrel, természetes úton jött a világra. Ő is és 22 éves édesanyja, Molnár Nikoletta Natália is egészségesek és jól vannak.

Tovább olvasom

Adómentes pálinkafőzés, drágább cigaretta – így változik az életünk 2021-ben

Miközben sokunk azért szurkolt, hogy a szilveszter eljövetelével végre magunk mögött hagyjuk 2020-at, a magyar államapparátus lázasan dolgozott. Nézzük, milyen 2021-es változások hatnak közvetlenül az életünkre. Megint lesz 5 százalékos újlakás-áfa 2021-től. Jövedékiadó-mentes lesz a magánfőző által előállított párlat, évi legfeljebb 86 literig. A dohánytermékek árát két lépcsőben emelik, így a mai naptól cigisdobozonként mintegy 134 forintos áremelkedésre kell számítani, ehhez jön hozzá áprilisban további 94 forint. Emelkednek a postai árak: legfeljebb 50 grammos, belföldi, közönséges levél feladásának díja 10 forinttal 145 forintra. A maximum 50 grammos elsőbbségi levél ára…

Tovább olvasom

Elképesztő indokokkal tárcsázzák az emberek a segélyhívó számát

Nagyszerű sorozatot indított a magyar rendőrség a Facebookon, ahol immár a második olyan videót osztotta meg, amelyben röhejes segélyhívások hallhatók. Van olyan honfitársunk, aki Győrfi Pállal szeretne beszélni (de nagyon), valaki a fodrászhoz akar bejelentkezni, más pedig gyomorégés miatt hívja a tűzoltókat. A rendőrség arra figyelmeztetni a lakosságot, hogy csak baj esetén hívjuk a 112-es számot.

Tovább olvasom

Karácsonykor és május elsején idén nem pihenünk pluszban, de így is lesz hat hosszú hétvégénk

Rögtön meghosszabbított hétvégi pihenéssel kezdhetjük az évet, de hol számolhatunk még extra pihenéssel 2021-ben? Az már biztos, hogy karácsony és május 1. is hétvégére esik. Ezeket a napokat jobb lesz gyorsan elfelejteni, ha azt tervezte volna, hogy egy-két nappal megtoldja a pihenőidőt, sajnos ezekből nem lehet hosszú hétvégét csinálni. Vannak azonban más lehetőségek is – derül ki a HR Portál összeállításából. A korábbi évekhez képest 2021-ben kevesebb áthelyezett munkanappal kell számolnunk, viszont AZ ÉV MÁRIS EGY HÁROMNAPOS HÉTVÉGÉVEL INDUL. Január 1. ugyanis péntekre esik, szóval az eddigi nehézségek után 2021 máris…

Tovább olvasom

Miniszter: Azért nem oltatja magát még a politikai elit, mert „rossz néven venné a közvélemény”

Ezért nem kapta még meg az oltást Orbán Viktor és holdudvara – legalábbis Gulyás Gergely miniszter szerint. Különös, eddig valahogy nem érzékeltük, hogy a Fidesz-KDNP-t annyira lekötné, mit gondol róluk a közvélemény, például a sokszáz-milliárdos vasútépítés, a stadionok, vagy éppen Paks II. kapcsán. Most hirtelen fontos lett. Gulyás Gergelyt maratoni hosszúságú interjúban faggatta az atv.hu újságírója. A beszélgetés során szóba került Szájer József ügye, Gyurcsány Ferenc és természetesen Soros György neve is, ám a legtöbb szót az oltásról ejtették. Gulyás szerint, számos más ország vezetőjével szemben a magyar politikai elit azért nem oltatja be magát az…

Tovább olvasom

Felháborító, megint olajat öntöttek a Dunába

Ismét olajszerű anyagot észleltek a vízügy munkatársai Szigetszentmiklóson, a korábbi szennyezés helyszínén – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.  A káros anyag eltávolítását a legmagasabb, III. fokú kárelhárítási készültség elrendelése mellett azonnal megkezdték. A szennyeződés pontos forrását ipari búvárok segítségével igyekeznek felderíteni. Közleményük szerint a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság figyelőszolgálata szerda dél körül észlelte az olajszerű anyagot Szigetszentmiklóson, a Tebe sori csapadékelvezető csatorna torkolatánál, a korábbi szennyezés helyszínén. Megállapították, hogy a csatornában jelentős mennyiségű olajszármazék van, ez mintegy 7-8 kilométer hosszan látható az aknákban. A szakemberek úgynevezett Sanol-hurkával…

Tovább olvasom

Vágó István összegyűjtötte Orbán „történelmi mondatait” 2020 minden hónapjából

Vágó istván a publikus oldalán közzétette szemezgetéseit Orbán Viktor elmúlt egy évének nyilatkozatairól, amiben hónapról-hónapra sorba veszi a – főleg egészségüggyel kapcsolatos – kijelentéseket. Természetesen a lista jellegéből adódóan sarkított, azonban érdekes látni a miniszterelnök úr megnyilvánulásait, ami egyfajta idővonalat is kirajzol 2020 politikai helyzetéről. Az ország egykori kvízmestere úgy címezte a listát, hogy „Történelmi mondatok 2020-ból – hónapról hónapra.” Január: „Minden, három évnél régebben felújított kórházban tatarozni kell a kórtermeket, a várókat és a szociális helyiségeket!” Február: „Bár a koronavírus minden figyelmet magához vonz, a történelmi kihívás továbbra is…

Tovább olvasom

Az EU-s átlag közel kétszeresét költötték tavaly alkoholra a magyar háztartások

2019-ben az Európai Unióban a háztartások összesen 117 milliárd eurót, az uniós GDP 0,8 százalékának megfelelő összeget költöttek alkoholos italokra – írta az Eurostat által közölt adatok alapján a 444.hu. Ebben pedig csak az otthoni fogyasztásra szánt alkohol szerepel, az éttermekben, kocsmákban vagy szállodákban fogyasztottak nem. Az Eurostat adatai szerint egy uniós háztartás átlagosan a teljes kiadásainak 1,6 százalékát költötte alkoholvásárlásra. Persze az arány országonként eléggé eltér: Magyarországon például a teljes kiadások 2,9 százalékát költötték alkoholra a háztartások, ugyanannyit, mint a finnek és a horvátok, ezzel az unióban megosztottan a…

Tovább olvasom