Megvannak a felvételi ponthatárok, jöhet az albérletvadászat – Miskolcon is

A legmagasabb ponthatárt ismét a jogászképzéshez húzták meg. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint idén mintegy 110 ezren várták a nagy pillanatot. A bevált gyakorlat szerint valamennyi felvételizőt SMS-ben értesítenek arról, hogy az általa megjelölt melyik képzésre került be. Az Eduline arra figyelmeztet, hogy az értesítések akár órákat is késhetnek. Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt. A felvételi ponthatárt az adott képzésre jelentkezők felvételi összpontszáma, a jelentkezők által megjelölt jelentkezési sorrend és az…

Tovább olvasom

Este nyolc után közzéteszik a felvételi ponthatárokat

Este nyolckor nyilvánosságra hozzák a 2021-es felvételi ponthatárait. A HVG oktatási szakportálja, az Eduline közzé fogja tenni az összes egyetem összes képzésének végleges ponthatárát. Ezen felül az este folyamán friss statisztikák és elemzések is készülnek majd, amikből megtudhatják, hol voltak a legmagasabb vagy éppen a legalacsonyabb ponthatárok, melyik szakra kerültek be a legtöbben vagy hol kellett a legtöbb pontot összeszedni a sikeres felvételihez. Idén egyébként több mint 10 ezerrel jelentkeztek többen alap- vagy mesterszakra, osztatlan képzésre és felsőoktatási szakképzésre, mint tavaly. Az idei év azért is más, mert lesz Pont Ott parti,…

Tovább olvasom

Lehallgatások Magyarországon: régebben más volt?

Vasárnap robbant be a hír, hogy Magyarország is megvásárolta és használja az izraeli NSO kibercég Pegasus nevű kémszoftverét, amivel képesek bárkit, bárhol lehallgatni, lekövetni telefonjuk segítségével. Magyarországon pedig állítólag több újságírót és kormánykritikus befolyásos személy telefonján is megtalálható volt a kémszoftver maradványai. Az ügyet persze a kormány teljes mértékben tagadja, szerintük nincs bizonyítéka az ellenzéki sajtónak és az egész egy fakenews. Pintér Sándor belügyminiszter ki is jelentette az ügy kapcsán, hogy 2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak. És ebben teljes mértékben igaza van.…

Tovább olvasom

A járvány soha nem látott profitot hozott a kormányközeli építőcégeknek

A G7 szerint egyáltalán nem roppantotta meg a hazai építőipar legnagyobb szereplőit a járvány, illetve az annak nyomán hozott intézkedések. Miközben az ágazat egészében látványosan visszaestek a megrendelések, és csökkent a termelés is, a nagyobb vállalatoknál nem volt nyoma komoly krízisnek. A kormányközeli cégek pedig még növekedni is tudtak, sőt, soha nem látott hatékonysággal soha nem látott profitot termeltek. Bár az építőipart elsősorban nem közvetlenül érintette a pandémia és a járvány miatti számos korlátozás, a szektor teljesítménye a hivatalos statisztikák szerint 2020 nagy részében így is jelentősen elmaradt az egy…

Tovább olvasom

Alaptörvényt sért a Fidesz törvénye – mondta ki az Alkotmánybíróság Áder János indítványa után

Alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény azon rendelkezései, amelyek vételi jogot biztosítanának azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást – mondta ki az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett határozatában. Az ügyben egyébként Áder János köztársasági elnök fordult az illetékesekhez – írja a Telex. Az indítvánnyal érintett törvényi rendelkezések célja, hogy a rendszerváltást megelőző kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében az állami és önkormányzati lakásokra korábban biztosított vételi jogból kizárt, műemléképületben lévő lakások bérlői számára lehetővé tegye a lakás tulajdonjogának megszerzését. Az államfő álláspontja szerint a…

Tovább olvasom

A többség szerint a kormány áll a lehallgatási botrány mögött

A magyar lakosság csaknem kétharmada hallott a Pegasus-botrányról, az ügyet a megkérdezetteknek több mint fele nagyon súlyosnak értékeli – derült ki az Opinio közvélemény-kutatásából. Az Euronews megbízásából, 990 fős mintán, mobiltelefonos applikációval végzett, a 16-59 éves okostelefonnal rendelkező lakosság körében nemre, korra, iskolai végzettségre, településtípusra és régióra reprezentatív felmérésben azt vizsgálták, mit gondolnak az emberek arról, hogy független újságírók, ügyvédek, üzletemberek és egy ellenzéki polgármester mobiltelefonját is lehallgatták az elmúlt években. Az ügyet a megkérdezettek több mint fele nagyon súlyosnak értékelte, és mindössze tíz százalék volt, akik nem gondolták súlyosnak…

Tovább olvasom

77 milliárdot bukik Magyarország, mert a kormánya képtelen volt megegyezni

Már tegnap is arra mutattak a jelek, hogy a kormány nem fog megfelelő, független szervezetet találni, amely szétosztja a Norvég Alap civil szervezeteknek szánt támogatásait, ugyanis Orbánék mindenképp bele szeretnének szólni, hova mennek a pénzek. Ennek tudatában félő volt, hogy Magyarország elesik attól a 214,6 millió eurós, átszámítva közel 77 milliárd forintos támogatástól, melyet az Európai Gazdasági Térség országai kapnak, hazánk a harmadik legtöbbet. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely megerősítette: nem sikerült kiválasztani a szervezetet, amely a Norvég Alap pénzeit szétoszthatná. Ezáltal a decemberben aláírt szerződés lejár, teljesítés nélkül. Gulyás…

Tovább olvasom

Gulyás szerint „nem fajsúlyos ügy” a lehallgatási botrány, télen jöhet a gyermekvédelmi népszavazás

A gyermekvédelmi népszavazás ismertetésével kezdte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfót, amelyről a HVG.hu tudósított. „Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot” – ismételte meg Orbán Viktor szavait a miniszter. Alkotmányos kötelessége az államnak, hogy gyermekvédelmi feladatait lássa el – tette hozzá Gulyás, aki szerint az öt kérdés Magyarország nemzetközi pozíciót fogja megerősíteni. A kötelezettségszegési eljárással szemben az egyetlen eszköz, ha a magyar nép világosan állást foglal, erre a legdemokratikusabb megoldás a népszavazás – érvelt Gulyás amellett, miért van erre az egészre szükség, utalva arra, hogy a 2016-os népszavazás elég volt arra, hogy harcoljunk a kötelező kvóták…

Tovább olvasom

Íme hazánk egyik legdrágább bicikliútja – uniós forrásból, bő egy kilométer 200 millió forint, tehát métere 182 ezer

Magyarországon vagyunk, fel sem merül a korrupció lehetősége. Az elképesztő drága bicikliút ráadásul teljesen logikátlan, nem is kapcsolódik egymásba a három rész és egyéb érdekességek. A Nógrád megyei Szendehelyen 2015-ben átadtak 3 biciklis útszakaszt, amihez az állam EU-s forrást biztosított. A Magyar Narancs azt írja, hogy a nógrádi községben készült kerékpárúthoz az állam 199,39 millió forint EU-támogatást adott. A lap megnézte a Közbeszerzési Hatóság adatbázisában a még 2015-ben kiírt pályázatot, és kiderült, hogy a három különálló kerékpárút-szakasz 655,43, 338,04 és 146,02 méter hosszan, vagyis összesen 1,1 kilométer út épült 200 millióból.…

Tovább olvasom

Berg: Cseh Katalin légből kapott vádjaival próbálják elterelni a figyelmet a Pegasus-botrányról

Ez a légből kapott hülyeség kategóriába tartozik, ezzel próbálják elterelni a figyelmet a Pegasus-botrányról. – mondta Berg Dániel, a Momentum II. kerületi alpolgármestere a Momentum EP-képviselőjét ért keddi vádakról. Pont a Pegasus-botrány kitörése előtt lebegtette be azt a hírt a kormányközeli bennfentes.net, hogy egy videófelvételt kaptak pendriveon, amelyen egy álarcos alak arról beszél, hogy egy kettős játszmát játszó politikust buktatnak majd le hétfőn. A nagy lebuktatás nem történt meg, helyette a hírportál kapott egy újabb felvételt hétfőn. Ebben annyit árultak el a “rejtélyes politikusról”, hogy 4,5 milliárd forintnyi EU-s támogatást…

Tovább olvasom