Benkő Tibor honvédelmi miniszter az InfoRádióban számolt be arról, hogy a kormány legújabb döntése értelmében plusz pont jár majd azoknak az egyetemre felvételizőknek, akik a felsőoktatás előtt beállnak katonának. A miniszter beszámolója szerint idén 400 fiatalnak kínáltak lehetőséget ilyen szolgálatra, ahova 470-en jelentkeztek. Féléves katonai szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd a felsőoktatási felvételinél. A miniszter hozzátette: remélik, hogy ezek közül a fiatalok közül többen választják majd hosszabb távon is a katonai pályát. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a mostani felvételi rendszerben összesen 100 plusz pontot lehet…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Annyira nincs érdeklődő Semjén vadászati kiállítására, hogy ingyenjegyek tömegével próbál látogatókat szerezni a kormány
Közel 70 milliárdnyi közpénzből nekünk óriási szükségünk volt erre a vadászati kiállításra. Hiába no, valakinek a foci a hobbija, valakinek a vadászat, ha az érintettek kormányzati emberek, akkor ez nekünk nagyon sok pénzünkbe kerül. A legújabb módszer, hogy ingyenjegyekkel és utazással próbálják Orbánék Semjén kiállítására csábítani legalább a gyerekeket. Így legalább a látszata meglehetne, hogy mekkora hatalmas érdeklődés volt az esemény iránt. Csak nehogy itt is titkosak legyenek majd a részletek a járványvédelem miatt… A teljes ingyenesség vonatkozik a tanárokra is, akik 120 perces, vezetett kiállítástúrán vehetnek részt az iskolásokkal…
Tovább olvasomAz EU-ból való kilépésre készül Orbán?
„Orbán huxitra készül.” Ez a véleménye egy volt európai parlamenti képviselőnek, aki 2009 és 2019 között a Brexitért küzdött Brüsszelben. Paul A. Nuttal a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Rt.com oldalon fejtette ki a véleményét, amely szinte egyidőben jelent meg Szergej Lavrov külügyminiszter budapesti tárgyalásaival – írja a HVG. Ideje a huxitról beszélni – idézi a Magyar Nemzetet a Brexit híve, aki szerint, ha Orbán Viktor miniszterelnök nem a kilépésre készül, akkor nagyon is kockázatos játszmát folytat Brüsszellel szemben. A magyar kormánysajtó figyelmes brit olvasója utal arra, hogy a…
Tovább olvasomHarmincezerből megúszni egy iskolakezdést? Akkor nem jártak mostanában a boltokban és nem nézték az árakat…
Csak remélni tudjuk, hogy idén laptopra nem lesz szükség, de így is alighanem kizárhatjuk, hogy 15-20 ezer forintból megúszható egy kisgyermek iskolakezdése. Lesz ott szorzó bőven. A héten megérkezett a szeptemberi családi pótlék a bankszámlákra, a 12-17 ezer forintos támogatás azonban aligha lesz elég a tanszerek, az iskolatáska és a többi dolog beszerzésére. Ahhoz ugyanis, hogy egy elsős diák rendben elkezdhesse a tanévet, legalább 50 ezer, de inkább 70-80 ezer forintot kell költeni. A szülőket egy dolog vigasztalhatja: a következő nagy feladat, a gyerek első laptopjának megvásárlása talán még odébb…
Tovább olvasomBudai letahózta Vágó Istvánt, majd felszólította Karácsonyt és Fekete-Győrt, hogy ne járjanak válogatott focimeccsekre
A Fidesz-KDNP egyik éles nyelvű szócsöve szerint az ellenzéki érzelműek csak „kamuból” járnak focimeccsre, inkább ne menjenek. Ő biztosan jól tudja. A Fidesz parlamenti képviselője nagyon kiborult azon, ahogy Vágó István az oldalán a Fradi vereségéről írt, ezért megállapította: „Mekkora tahó ez a Vágó Pista !!” De a parlament igazságügyi bizottságának alelnöke itt nem állt meg: „Azt üzenem Karácsony Gergelynek, Fekete-Győr Andrásnak és többi libernyáknak aki kamuból járnak ki a nemzeti 11 meccseire , hogy ne jöjjenek ki a magyar válogatott soron következő mérkőzéseire! Maradjanak otthon, Fegyőr vegye fel a román mezt,…
Tovább olvasomHadházy kiszúrta, hogy mi épül a hatvanpusztai Orbán-birtokon
Még mindig tudnak meglepetéssel szolgálni a hatvanpusztai Orbán-birtok építésénél – írta Hadházy Ákos. A képviselő a Facebookon posztolt képeket arról, hogy mióta legutóbb a helyszínen járt, az udvaron két hatalmas medencét alakítottak ki. Mint írta, az nem egyértelmű számára és kollégái számára sem, hogy ezek úszómedencék vagy szökőkutak lesznek-e majd. Ezen kívül újabb két, több száz négyzetméteres épület alapját tették le. Hozzátette, hogy mivel az építkezést egy különösen védett műemlék ledózerolásával kezdték, olyan engedéllyel, amely azt tette volna lehetővé, hogy a régi anyagokból egy, az eredetihez hasonló épület készüljön, megkérdezte a…
Tovább olvasomA magyar felnőttek 62%-a túlsúlyos, a nők négy, a férfiak három kilót híztak 2019-hez képest
zámottevően, 7 százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon a koronavírus-járvány kitörése óta – állapította meg a PeakShop.hu reprezentatív felmérése. A felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a nők átlagosan négy, a férfiak három kilogramm „karanténtúlsúlyt” szedtek magukra 2019 óta. Mint írták, ekkora változás ilyen rövid idő alatt önmagában aggasztó, ám különösen nyugtalanító annak tükrében, hogy a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél. A nők körében 33 százalék a túlsúlyosak aránya, 25 az elhízottaké, ez 3, illetve 2 százalékpontos emelkedés két év alatt. A férfiaknál…
Tovább olvasomKarácsony Gergely bejelentette: a Fudan miatt megvétózza az atlétikai vb-t
„Itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk” – mondta Karácsony Gergely a hivatalos Facebook-oldalán, videós bejelentkezésében. A főpolgármester a Diákváros tervezett helyszínén bejelentette: a kormány a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal kötött megállapodását, ezért javasolja, hogy a fővárosi közgyűlés vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását – számolt be róla a Telex. A videóban Karácsony többek között arról beszélt, hogy a kormány számára fontosabbak a magánérdekek és a kínai érdek, mint az, hogy vidéki hallgatóknak legyen Budapesten megfizethető lakhatásuk. A közgyűlés a kormány „gaztette”, azaz a Diákváros…
Tovább olvasomÍgy alakul az idei tanév rendje – íme a tanítási szünetek és a hosszú hétvégék
Vajon a Covid az idei tanévet is átírja? Már csak néhány nap, és kezdődik a tanév, véget ér a diákok hosszú nyári szünete, az iskolákban fogják a szivacsot, letörlik a táblákról a júniusról ott maradt, színes krétával írt VAKÁCIÓ! feliratokat, és ismét a tanulásról szólnak majd a mindennapok. A legközelebbi huzamosabb iskolaszünetre október végéig kell várni. Bemutatjuk a 2021–2022-es tanév rendjét. Az előttünk álló tanévben 181 tanítási nap, négy hosszú hétvége, két szombati tanítási nap lesz, a nyári szünet pedig – bár ez még a távolba vész – 2022. június…
Tovább olvasomKellemetlen: felborult egy szállítóautó, a baleset után pedig 21 migráns került elő az embercsempész kocsijából
Volt, aki rögtön menekülőre fogta. Ha már valaki embercsempészként keresi kenyerét, legalább próbáljon úgy vezetni, hogy ne szenvedjen balesetet, mert az azonnali lebukás. Felborult egy migránsokat szállító gépkocsi a Győr-Moson Sopron megyei Várbalog térségében, írja a police.hu. Az osztrák rendszámú, hátul ülések nélküli kisbuszban többen is megsérültek, azonban voltak, akik elmenekültek a helyszínről, őket még keresik a rendőrök. A baleset után 21 személyt ellenőriztek: a szír és iraki állampolgárok nem tudták igazolni sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásra jogosultságukat. A járőrök a migránsokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték, illetve eljárást fognak indítani…
Tovább olvasom