Íme a “Mi Hazánk” igazi arca, a mozgalom irodájának ajtaján cigányok ellen uszító plakát jelent meg

Megosztás

Nem, nem kívülről ragasztották rá, ezt belülről helyezte el valaki, a felirat félreérthetetlen üzenet: “Nem lehetünk cigányország”. A mozgalom egyelőre nem reagált.

Feljelentést tesz a párt ellen az 1 Magyarország Kezdeményezés, az önkormányzat pedig elveheti tőlük az irodát.

A cigányság ellen uszító plakát került ki a Mi Hazánk József körúti irodájának ajtajára – számol be a Mérce. Az üvegezett ajtóra belülről felragasztott plakáton egy roma emberekről készült fénykép látható, azzal a felirattal, hogy „nem lehetünk cigányország”, valamint a Mi Hazánk logójával.

Az iroda Józsefváros önkormányzatának tulajdonában van a lap szerint, a Mi Hazánk csak bérli azt a kerülettől. Idézik Sátly Balázst, az ellenzék képviselőket tömörítő Közösen Józsefvárosért frakció vezetőjét, aki bejelentette: kezdeményezni fogja az iroda bérleti szerződésének felülvizsgálatát.

Megszólalt az ügyben Pikó András, Józsefváros polgármestere is, aki azt írta közösségi oldalán, hogy „mélységesen egyetért” Sátly Balázzsal, szerinte sem tűrheti a VIII. kerület, hogy „a mindannyiunk közös tulajdonát használó bérlő azt akár a józsefvárosi cigányok, akár más közösséggel szembeni uszításra használják”.

Az 1 Magyarország Kezdeményezés nevű roma civil szervezet egy hosszú állásfoglalást tett közzé Facebook-oldalán az esetről. Ebben azt írják, feljelentést tesznek:

E förtelmes plakát, s annak üzenete nem pusztán hazánk polgárainak, legnagyobb lélekszámú kisebbségének emberi jogait, méltóságát tiporja sárba, hanem egyértelmű és nyílt gyűlöletbeszéd, színtiszta, náci, fasiszta alapvetésű retorika, amely ebben a formájában egyértelműen uszításnak minősül. A Mi Hazánk Mozgalom plakátjának üzenete […] az Alaptörvényünk betűjével is ellentétes. Követeljük a plakát azonnali eltávolítását […]! Ezzel párhuzamosan az 1Magyarország jogi lépéseket tesz, s feljelenti az Mi Hazánk Mozgalmat.

A Mi Hazánk nem válaszolt a Mérce megkeresésére az ügyben. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek