Direkt36: Rogánék már a háború kitörésének napján utasításba adták, mit kell hangoztatni

Bár nemrég Orbán arról beszélt, hogy a februári találkozó után sejtette, hogy „baj van” Putyinnal, de a Direkt36 oknyomozó cikke a kormány nem számított háborúra. Bár Orbán Viktor arról beszélt nemrég Berlinben, hogy amikor Moszkvában járt az orosz-ukrán háború kitörése előtt, látta Putyin elszántságát, és ezért érezte, hogy „baj van”, ehhez képest kormányzati források szerint a magyar miniszterelnök februárban még épp az ellenkezőjéről beszélt – írja a Direkt36 abban az oknyomozó cikkében, amiben a magyar kormány háborús manőverezéséről készítettek. A cikk szerint a miniszterelnök belső körben azt magyarázta februárban, hogy nem számít háborúra.…

Tovább olvasom

Terheléses támadás miatt nyomoz a rendőrség a népszámlálási oldal leállása kapcsán

Eredetileg vasárnap éjfélig lehetett volna kitölteni a népszámlálási kérdőívet a KSH internetes felületén. Mint ahogy mi is megírtuk, alaposan akadozott a felület vasárnap. Több olvasónknak se volt elérhető az oldal, vagy csak többszöri nekifutás után, nehezen töltött be. A „nagy érdeklődésre” hivatkozva a KSH szerda 10 óráig meghosszabbította a népszámlálás online adatszolgáltatási időszakát. Mindeközben pedig a rendőrség is lépett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terheléses támadás miatt rendelt el nyomozást. – tudta meg a Népszava. Az eljárás „saját észlelés alapján” indult el, bővebb tájékoztatást pedig a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak a lapnak. A kitolt határidőre…

Tovább olvasom

A Nézőpont szerint ismét nőtt a Fidesz népszerűsége

A Nézőpont Intézet szeptember elején közzétett felmérése szerint nyáron csökkent a Fidesz támogatottsága, a frissen publikált adataik szerint azonban az elmúlt két hónapban sikerült visszatornáznia magát, 47 százalékról 52-re nőtt a támogatottsága a felnőtt lakosság körében, tehát a Fidesz ismét az áprilisi választási eredményhez hasonló szinten áll. Orbán támogatottsága pedig mostanra elérte az 53 százalékos szintet. A kormánypárthoz közel álló intézet indoklása szerint a népszerűséget magyarázhatja, hogy a nyár folyamán bejelentett rezsicsökkentés-módosítás csak kevesebb, mint a társadalom negyedét (24 százalék) érintette jelentős mértékben, míg a magyarok kétharmadának (67 százalék) rezsiköltségei csak kis…

Tovább olvasom

Orbán-idézettel cikizte a Fradit a kupavereség miatt az OMSZ, de egy nap után eltűnt a posztjuk

Leszedték az Országos Meteorológiai Szolgálat Instagramjáról a posztot, amelyben egy Orbán-idézettel trollkodtak a Fradi vereségén – írja a Telex. „Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyenge UV-Index mellett ekkorát lehet égni… 🔥⚽️”– jelent meg az OMSZ közösségi oldalán szerdán, miután a háromezres lakosságú fejér megyei Iváncsa kiejtette a Ferencvárost a Magyar Kupából. A posztban utána még azt írták: „ez a győzelem még a Holdról is látszik, de a MET-ÉSZ rendszerünkből egészen biztosan! 😉” – ez a mondat pedig Orbán Viktor választás estéjén elhangzott beszédére utal, amelyben a „Holdról, de Brüsszelből biztosan”…

Tovább olvasom

Az állam csak utolsó sorban felelős az egyén szociális biztonságáért egy új törvénymódosítás szerint

„Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős” – áll a javaslatban, amely a hozzátartozókat és az önkormányzatokat is az állam elé sorolja felelősség tekintetében. A szociális ellátást is átrendező törvénymódosítást javasol a belügyminiszter egy kedd éjjel a Parlament elé terjesztett javaslatcsomagban – vette észre a Magyar Hang. Pintér Sándor javaslatát Semjén Zsolt terjesztette be Kövér László, az Országgyűlés elnöke elé. A módosítás szerint: „(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős. (2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége…

Tovább olvasom

Közös levélben fordultak Orbánhoz a pedagógus-szakszervezetek

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány részéről senki nem hajlandó velük egyeztetni, így a sztrájbizottság összehívását követelik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben szólította fel ismét Orbán Viktort a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívására – számolt be róla a Telex.hu. „2022-október 7-én PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága kezdeményezte az Önnek írt nyílt levelében – a sztrájkról szóló törvény alapján –, hogy járjon közbe a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívásában. Levelünkre mindeddig nem kaptunk választ, holott a sztrájktörvény a feleknek – jelen esetben a kormány és szakszervezeti oldal számára –…

Tovább olvasom

Parragh Lászlóék kamatplafont és hitelmoratóriumot kérnek a vállalkozásoknak

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5-10 százalékos sávban -, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét. A kamara elnöke, Parragh László már másnap úgy kommentálta a jegybank pénteki döntését, hogy az borítékolja a válság kialakulását. Az MKIK mai közleményében azt írja, hogy a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett. Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet az Magyar…

Tovább olvasom

Több mint 600 tanár kész sztrájkolni Szegeden, ha retorzió éri bármelyiküket

23 iskola összesen 663 szegedi és Szeged környéki tanára írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben elítélik a hatalom megfélemlítési módszereit, és kijelentik, hogy sztrájkolni fognak, ha egyiküket kirúgják, vagy máshogyan retorzió éri őket azért, mert kiállnak a jobb oktatásért, írja a HVG. A nyilatkozatot aláírók szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolákban tanítanak. A tanárok csütörtökön élőláncot alkotnak Szegeden, jövő héten pedig csatlakoznak az országos sztrájkhoz. „A leghatározottabban elítéljük a hatalom megfélemlítési módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételéért harcoló kollégáinkat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják!” – írják a tanárok. Korábban…

Tovább olvasom

Az ország egyik legnépszerűbb szülészetén felmondott a szakdolgozók fele

Nem csak amiatt mondtak fel szülészek a budapesti Szent Imre kórházban, mert az intézmény novembertől nem engedélyezi, hogy a munkaidejükön kívül is ott lehessenek szüléseknél, bérfeszültség is állhat a lépésük hátterében – írja a Népszava. A lap csütörtökön ismertette, hogy 28 szakdolgozó közül 14 adta be a felmondását, valamint hogy az érintettek még júliusban jelezték: hasonló bérrendezést szeretnének, mint amilyet a diploma nélküli műtősök kaptak, akik akár így kétszer annyit kereshetnek, mint egy diplomás szülész. A Népszava az intézmény vezetését és az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) is megkérdezte arról, hogy látnak-e összefüggést…

Tovább olvasom

Az öt leggyakoribb béren kívüli juttatásból csak kettőt tartanak hasznosnak

Minimális többségben vannak csak azok a magyar dolgozók között, akik nem félnek a munkahelyük megszűnésétől: a MerlotWorks és a Dialogue Kft. országos, reprezentatív felmérésében a megkérdezettek 49 százaléka mondta azt, fél, hogy a munkahelye a következő hat hónapban megszűnik, és 51 azt, hogy nem. Eddig ugyan nem volt jelentős elbocsátási hullám, de egy dolog az, mi volt eddig, és egy egészen más az, mit várnak az érintettek. A felmérésben részt vevőknek felsorolták azt az öt béren kívüli támogatást, amelyet a leggyakrabban adnak a magyar cégek, ezek közül mindössze kettő volt…

Tovább olvasom