Hamarosan új menetrend lép életbe a MÁV-nál és a Volánbusznál is

Megosztás

A szokásoknak megfelelően december közepén változik a vasúti- és az autóbusz-menetrend.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iránymutatásai alapján előkészített szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit – olvasható a szerkesztőségünkhöz szombaton eljuttatott közleményben.

Azt írják, a közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt vasúti és buszos menetrendek teszik vonzóbbá, szerethetőbbé a vonattal, busszal utazást.

A legfőbb újdonságok az észak-pesti elővárosi térségben élők utazását könnyítik meg, melyet a hatvani vonal felújítása, valamint a Kőbánya felső állomás és a Keleti pályaudvar között megépített harmadik vágány tesz lehetővé.

A vasútvonalak csaknem harmadát érintik a menetrendi vagy éppen tarifális fejlesztések, az utasok kényelmét pedig – a várhatóan jövő év elejére  teljessé váló – 40 darabos KISS motorvonatflotta és a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új járművel bővülő autóbuszflottája is szolgálja.

A Volánbusz esetében látványos a fejlődés a járműállomány tekintetében. A 2018-ban indított járműfiatalítási program keretében eddig összesen 1821 (1702 új és 119 használt, újszerű) autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz.

Decembertől változik a Volánbusz menetrendje is. Az ország számos térségében a vasúti menetrend változásához kapcsolódóan, vagy a helyiek igényei szerint bővül a buszos szolgáltatás. Módosul a ráhordó autóbuszjáratok közlekedése, új vasúti csatlakozások jönnek létre. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek