Rogánék beveszik Hévízt is?

Megosztás

Egy elképesztően hatalmas szálloda nőtt ki a semmiből a turistaparadicsomban, az eddigi információk szerint Rogán Antal érdekeltsége a monstrum.

A részletekről Hadházy Ákos írt a Facebookon.

“Ez a hévízi szállodaszörny a helyiek szerint Rogánnak épül. De ezt képtelenség megerősíteni vagy cáfolni, mert az építtető cég egy MAGÁNTŐKEALAP tulajdona. A magántőkealap egy hungarikum, egy olyan állatfaj, aminek rejtve maradhat a tulajdonosa: ideális megoldás a vagyonukat eltitkolni akaró politikusoknak és családtagjaiknak. Nem kell már külföldi offshore cégbe rejteni a vagyont, hiszen az csúnya, törvénytelen dolog. Inkább kitaláltak egy magyar vagyonrejtő cégformát. Ha az EU valóban javulást akarna elérni a korrupció terén, akkor az EU Ügyészség mellett ezeknek a magántőkealapoknak a tulajdonosait tetetné nyilvánossá. (Nem pedig megelégedne pl azzal a trükkel, hogy a kormány nagy kegyesen visszaállította az eddigi, semmire sem jó vagyonnyilatkozati rendszert.)

Amúgy a szállodaszörny így is pont eléggé botrányos azok alapján, amit tudunk róla. 7.5 milliárd vissza nem térítendő támogatást kapott az Önök adójából (csak ebből most 7500 kisvállalkozás kaphatna egymillió ft támogatást). Bár a Nivala magántőkealap tulajdonosa ismeretlen, az alapkezelője a Diófa Zrt, amit viszont Tiborcz, a miniszterelnök veje vett meg az idén. Az épületet Tiborcz üzlettársának cége, a Bayer Construct építi (ez a cég a beruházó a törvénytelenül megkezdett bosnyák téri gigaberuházásnak is).

Amúgy ez a szörny könnyen lehet, hogy üres marad- a hévízi turizmus egyik fő motorja az utóbbi időben az orosz milliomosok hordája volt- ez most az üzleti tervet átírhatja. Persze ez a tulajdonost nem aggasztja, hiszen részben ingyenpénzből (az Önökéből) építkezett. Tegyük hozzá, hogy könnyen lehet, hogy a pénz másik része meg lopott volt. Hátha feljelent a magántőkealap tulajdonosa becsületsértésért és akkor megtudjuk legalább, kicsoda ő…” – írja Hadházy.

Kapcsolódó cikkek