Volodimir Zelenszkijhez utazik Novák Katalin magyar köztársasági elnök – értesült az Index. A portál úgy tudja, hogy Novák vonattal megy Lengyelországba és onnan tovább Ukrajnába. A háború kitörése óta Novák az első húzóneve a magyar államnak, aki Ukrajnába látogat. A hvg megkeresésére a Sándor-palotától azt a tájékoztatást kapta a lap, hogy a köztársasági elnök programjairól a kellő időben tájékoztatják a nyilvánosságot. A hvg.hu információi szerint erre biztonsági megfontolások miatt várhatóan csak az utazást követően kerülhet sor.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
A válság ellenére sem ugrott meg egyelőre a munkanélküliség mértéke Magyarországon
Sőt, a foglalkoztatottak száma még nőtt is az egy évvel korábbi állapothoz képest. 2022 októberében 3,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon októberben, ami 176 ezer munkanélkülinek felel meg. A 15–74 év közötti foglalkoztatottak száma ezzel szemben 4 millió 705 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy éve – derül ki a KSH friss tájékoztatójából, amelyet a Telex szemlézett. A férfiaknál a foglalkoztatottsági ráta 79 százalék, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék. A nőknél a foglalkoztatottság 70,3 százalék, a munkanélküliség 3,5 százalék. Ezek az értékek érdemben nem változtak az utóbbi…
Tovább olvasomMegemelik a hittantanárok fizetését
Kiegészítő támogatást nyújt a kormány az egyházaknak, hogy ki tudják fizetni a hittantanárok béremelését. A rendelet szerint ez havonta fejenként 61 ezer forint támogatást jelent az állam részéről. Maga a béremelés januárban lép hatályba, szerepel is a költségvetési törvényben. A támogatás az állami és egyházi iskolákban tanító hit-és erkölcstantanárokra, illetve hittantanárokra is vonatkozik. Korábban beszámoltunk róla, hogy a kormány az egyházi iskolák, szociális és egészségügyi intézmények rezsitámogatásáról is döntött.
Tovább olvasomJövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol a kisbenzinkutaknak
„Az ország biztonsága és energiabiztonsága érdekében optimalizálnunk kellett az ellátási stratégiánkat, és a november 28-án kezdődő héten nem tudunk dízelt és motorbenzint biztosítani Önöknek” – ez olvasható abban a levélben, amit a magyar vidéki családi tulajdonban lévő kisbenzinkutak üzemeltetői kaptak a Moltól, és amit a Független Benzinkutak Szövetsége küldött el a Telexnek. A Mol már a múlt héten sem szállított üzemanyagot a kis kutaknak, a döntés a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint lényegében azt jelenti, hogy Magyarországon bedőlt a biztonságos üzemanyag-ellátás. Szerinte a döntés miatt 400-500 benzinkút is kieshet a rendszerből, ami…
Tovább olvasomIrredenta magyarok angolul vitáznak egy szlovák Facebook-oldalon
Létezik egy szép közösségi oldal, az a neve, hogy Ez Szlovákia (This is Slovakia), ami rendre felbőszíti a nacionalista, irredenta magyarokat, akik még mindig azt hiszik, Nagy-Magyarország keleti részén kel fel és nyugati felén nyugszik le a Nap. Nos, ez az oldal nemrég egy várról készült csodálatos fotót közölt. A háttérben a csodálatos Tátra hófödte csúcsai tűnnek fel (amelyek gyakran a Bükkből is láthatóak), ám ezt csak kevesen vették észre. Akadt más, amire azonnal ráugrottak a büszke nagymagyarok. A fotóhoz mellékelt szöveg szerint a Spissky Hradról, a Spissky várról készült a…
Tovább olvasomVölner Pál fiának a Porsche Caymanját is lefoglalták a hatóságok
Egy 320 lőerős, tűzpiros Porsche Cayman S-t is lefoglalt a 24.hu információi szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala Völner Pál volt igazságügyi államtitkár 26 éves fiától. A portál napok óta szivárogtatja ki a Schadl-Völner botrány vádiratának részleteit, ezekről itt és itt írt bővebben a HVG. Annak ellenére, hogy az utóbbi években leadott vagyonnyilatkozatai szerint Völner Pál szerény életet élt, családtagjaitól komoly értékkel bíró vagyontárgyakat foglaltak le: a portál szerint Völner Pál azonban korábbi nyilatkozatában állította: a zár alá vett vagyontárgyak jóval a gyanúsítás tárgyát képző időszak előtt kerültek családja tulajdonába. Ennek ellenére azonban…
Tovább olvasomRétvári eleinte nem ismerte el, de 129 épületét zárja be országszerte a rendőrség
Az ORFK-nak is spórolnia kell, leginkább a fűtési szezon bedurvulása miatt. Már a rendőrségi épületek is kárvallottak lettek. Rétvári Bence belügyi államtitkár korábban elismerte, hogy „a fűtési szezon megkezdését követően egyes rendőrőrsök épülete használatának ideiglenes korlátozására került sor”, de hozzátette, hogy az elmúlt években nem szűnt meg egyetlen rendőrőrs sem – az Alfahír viszont ennek az ellenkezőjét tudta meg az ORFK-tól. A lap kérdésére azt írták: „A rendőrségi területi szervek 2022. november 15-ig 112 darab épületet, épületrészt zártak be ideiglenesen a fűtési szezon végéig (rendőrőrsök, körzeti megbízotti/KMB irodák, oktatási és rekreációs épületek, autópálya…
Tovább olvasomHirtelen megtolta a Nemzeti Konzultáció számait az online kitöltési lehetőség
Korábban egy hónap alatt nem töltötték ki összesen annyian, mint most egy hét alatt az interneten. Ez az online verzió nagyon jól jött a kormánynak ismét. Már 695 ezren töltötték ki a kormány legújabb, a brüsszeli szankciók elleni nemzeti konzultációját. A szám az utolsó közlés óta a duplájára nőtt, vagyis az online kitöltő felület élesítése óta felpörgött. „Nagyon sokan vesznek részt a nemzeti konzultációban, már közel 695 ezren töltötték ki a konzultációs kérdőívet” – közölte csütörtökön a „legutóbbi összesítés” adatát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki éppen egy héttel ezelőtt mondott aktuális…
Tovább olvasomMegbírságolhatják a feleslegesen ködlámpázó sofőröket
Sok autós társunkat idegesíti, amikor indokolatlanul használja valaki az igen erős ködlámpáit a forgalomban. A pénztárcája bánhatja. A látási viszonyok döntik el, hogy a ködfényszóró, illetve a hátsó ködlámpa mikor és mire használható. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy az első ködfényszóró köd, hóesés, felhőszakadás, esetleg porfelhő esetén az úttest megvilágítását javítja – mondta az Inforádiónak Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti főosztályvezetője. A hátsó ködlámpa pedig arra való, hogy sűrű köd esetén az előttünk lévő járművet jobban észlelhetővé tegye – ezért az első ködlámpákkal szemben – ez kötelező az autókon. A KRESZ egy másik…
Tovább olvasomOrbán Viktor repülővel utazott Kassára
Orbán Viktort csütörtök reggel a honvédség egyik repülője szállította Budapestről a 260 kilométerre lévő Kassába, ahol a V4-es országok vezetői találkoztak – írja a 24.hu. A Telex megkeresésére a miniszterelnök sajtófőnöke válaszolt arra a kérdésre, hogy egy ilyen rövid távra miért repülővel, és nem autóval utazott a kormányfő, és mennyibbe került így az út, Havasi Bertalan a lapnak annyit válaszolt: „A V4-csúcstalálkozóra mindegyik delegáció repülőgéppel utazott, még a szlovák is.” Kassa egyébként sokkal közelebb van Budapesthez (260 km), mint a szlovák fővároshoz, Pozsonyhoz (440 km). A 24.hu szerint a HM 606-os jelű Falconjával…
Tovább olvasom