Vizsgázási hidegrekord: az ELTE-n hat fokban (!) tartottak írásbelit

Megosztás

Elméletileg nem is lehetett volna abban az épületben vizsgáztatni, gyakorlatilag azonban mégis megtörtént. A hallgatóknak fagyoskodva kellett levizsgázniuk. Előre megyünk, nem hátra.

“Meleg vízről már egy jó ideje nem is álmodhattunk, de ami a mai vizsgán történt, azt nem hagyhatjuk szó nélkül. Az épületben fűtés nem volt – gondoltuk, hátha majd legalább a teremben lesz, ahol vizsgázunk (az őszi szünet és az utolsó hét online oktatása miatt már 2 hete nincs), de ott sem volt. Az írásbeli vizsga két órán keresztül zajlott, 6 Celsius-fokban!” – írta az egyik azok közül a Hvg.hu által elért hallgatók közül, akik részt vettek az extrémsportnak beillő vizsgán, amelyet az ELTE BTK Múzeum körúti campusán rendeztek. A fagyos állapotokról fotót is készítettek a vizsgázók, amelyet elküldtek lapunknak is. A felvételen egy hőmérő látható, amelynek higanyszála valahol 6 és 7 fok között állt meg.

“Ballibsi hangulatkeltés” lehet a háttérben

Az egyetem érintett épületeiben elvileg nem is lehetett volna vizsgát szervezni, erről november végén született döntés. A novemberi dékáni utasításban egyértelműen szerepel, hogy a normál munkavégzés feltételei nem fognak rendelkezésre állni, az épületekben temperáló fűtést biztosítanak, és a folyamatos munkavégzés nem engedélyezett. A hallgatóknak mégis ilyen körülmények között kellett vizsgázniuk.

A vizsgákat tehát csak az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban lehetett volna tartani a 2022. december 19. és 2023. február 11. közötti időszakban a dékáni utasítás alapján, illetve dékáni engedéllyel az ELTE-n kívüli vizsgahelyszínen. A tervek szerint a tanár szakos hallgatók vizsgájára is a Trefort Gimnáziumban került volna sor, de pénteken e-mailben tájékoztatták őket, hogy mégis inkább a Trefort helyett a Múzeum körúti campus D-épületébe kell menniük. A változás tényét az intézmény egyik oktatója is megerősítette lapunknak. Ő azt mondta, a dékáni döntés oka a Trefort kérelme volt, de annak indoklásáról nincs információja. “A dékáni tájékoztató szerint a “D” épületet üzemi hőmérsékletre fűteni szándékozták. A kampusz fűtése nehézkes és korszerűtlen. Az “A” épületben, ahol a hivatalok voltak, szintén 6 fok, úgynevezett “temperáló fűtés” volt, de az épület 9 és 11 óra között volt nyitva” – mondta. 

“Minden félévben egyetlen alkalmat hirdetnek meg erre a vizsgára, és orvosi igazolást sem fogadnak el, ha lebetegednénk, javítani csak következő szemeszterben lehet, viszont ami ma történt, azt nem hagyhatjuk szó nélkül” – írja egy hallgató a vizsgáról. “Csak annyit mondtak, hogy vegyünk fel bármit, kabátot mert elég hűvös van. Voltak akik három zoknival készültek, mások takaróval, melegítőpárnával stb., de mindenkinek lefagyott a lábujja teljesen mindegy, hogy mi volt rajta, és a kezünk is persze. Fel lehetett fázni simán” – írta egy másik hallgató.

Kapcsolódó cikkek