A miskolci bunyó utózöngéje: tetanuszt kellett beadni a kötözködő ózdi párt kiütő biztonsági őrnek

Kicsit furcsán hangzik, de valóban így történt, hivatalos álláspont. Az őrnek azért kellett beadni a tetanusz injekciót nem sokkal a botrányt kavaró dupla kiütés miatt, mert a nő foga felsértette az őr kezét. Abszurd, de ilyen utózöngéje lett az egyébként még egyáltalán nem lezárt ügynek.

Tovább olvasom

10 éves kislány életét mentették meg a pedagógusok

A fehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskolában szerdán, Kamilla rosszul lett a tornaórán, mely rosszullétet, mint utólag kiderült, dióallergia okozott. Ezt követően a pedagógusok a mentőkkel folyamatosan konzultálva Epipen-injekciót adtak be, megmentve ezzel az életét – írja a feol.hu. Peringer Orsolya testnevelő tanár kifejtette, hogy először nem tűnt súlyosnak Kamilla állapota, aki az óra vége fele kikéreckedett a mosdóba, ahova társai is elkísérték, majd miután visszajöttek, leguggolt az ajtó mellé, elkezdett köhögni, fulladozott, pirosodott a kis szája, nehezen kommunikált, láthatóan nem érezte jól magát. Ekkor nem hezitált, hanem azonnal – a protokoll szerint –…

Tovább olvasom