OMV-vezér: Ilyen hosszú ideig tartó ársapka hatalmas torzító hatásokkal jár

Megosztás

Bő egy évet élt az üzemanyag-ársapka Magyarországon. Számtalan problémát okozott először a bevezetése, majd a fokozatos, lépcsőzetes kivezetése. Az egyik legfőbb baj, hogy mindig mindent egyik pillanatról a másikra változtattak meg hazánkban.

Az OMV is hatalmas forgalmat bonyolított az üzemanyag ársapka eltörlése előtt, amelynek nyomán náluk is komoly készlethiányok alakultak ki – mondta el a Portfoliónak adott interjúban Balogh Tibor, az OMV Hungária magyarországi ügyvezető igazgatója. Az ársapka eltörlését követően várhatóan a napokban jutnak el oda, hogy minden töltőállomáson legyen elegendő üzemanyag – tette hozzá, szerinte mire nagyjából két hónap alatt normalizálódik a magyarországi üzemanyagpiac, már hatályba lép az új oroszellenes olajszankció, igaz annak szerinte nem rögtön lesz hatása az itthoni helyzetre. Balogh Tibor azt mondta, az ársapka eltörlését követően már szemmel látható a forgalom visszaesése, ami csökkentette a nyomást a kúthálózatukon.

Elmondta azt is, hogy a híresztelésekkel ellentétben OMV esetében egyáltalán nem szűnt meg az import, nem volt olyan hónap az ársapka időszaka alatt, amikor az OMV ne importált volna.

Sok esetben nehéz volt elmagyarázni a vásárlóknak, hogy miért van eltérés a totemoszlopon kiírt ár, a kútfejen látható ár és a kasszánál fizetendő ár között. Az is sok feszültséget okozott a vásárlók körében, hogy délelőtt 10 órakor még más áron tankolhattak, mint délután kettőkor – említette Balog Tibor.

Meg kell látni a tanulságokat, hogy ilyen hosszú időre ársapkát bevezetni olyan torzító hatásokkal jár, amiket nagyon nehéz lesz visszaegyenesíteni – mondta. Az ellátásbiztonság előrébb való, mint egy pillanatnyi olcsóbb ár, és az sem mindegy, hogy ez a pillanatnyi olcsóbb ár mennyivel van a piaci ár alatt. Nagyon nem mindegy, hogy 40 forint a különbség, mint a bevezetés idején, vagy több száz forint. Ilyen hosszú távon változatlan feltételekkel ez biztosan nagy károkat okoz az iparágon belül – jelentette ki Balogh Tibor, aki úgy véli, amennyiben hagyják a piacot normálisan működni, akkor az egészséges működés fehéríti is a piacot.

Kapcsolódó cikkek