Börtönben tölti a karácsonyt Schadl György

A bíróság meghosszabbította Schadl György fogva tartását, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rács mögött kell maradnia – válaszolta a Fővárosi Ítélőtábla a 24.hu kérdésére. A határozat szerint a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt Schadl György és társai ellen indult büntetőügyben Schadlnak és a kamu emberrablós sztorival pénzhez jutó harmadrendű vádlottnak is börtönben kell maradnia. A bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent a kényszerintézkedést. A Fővárosi Ítélőtábla szerint alappal feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat…

Tovább olvasom

Pintér leginkább csak leteremtette a tanárokat, ők a hibásak az oktatás gyenge színvonaláért

A legtöbb résztvevő pontosan azt kapta a találkozótól, amire számított, „eligazítást”, a problémák áthárítását és fölényeskedő magatartást a kormányzati résztvevőktől, leginkább Pintér Sándortól. A legjobb viszont a válasz, hogy miért kellett kirúgni 13 tanárt, mint annak idején kivégezni a 13 aradi vértanút: „Nem tehettem mást.” Több mint négyórás szakmai egyeztetést tartott a Belügyminisztérium közoktatási államtitkársága pénteken, a konzultáción Pintér Sándor is beszélt az oktatás helyzetéről, tanári bérekről és az idei tanév tiltakozási hullámáról. De milyen volt a hangulat a találkozó után? A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott találkozó első felében összesen…

Tovább olvasom

Első hely: a közelben sehol sem adják drágábban az éves autópálya-matricát, mint nálunk

Bármelyik irányba indulunk Európában, amennyiben az adott országban árusítanak éves autópálya-matricát, az mindenhol olcsóbb, mint nálunk. Előre megyünk, nem hátra. A környező országokban a 10 napos matrica ára is csak egyetlen helyen drágább pár forinttal, mint a magyar útdíj – írja a Hvg.hu. A napokban többen felkapták a Csehszlovák Kém nevű közösségi fiók képernyőfotóját, amely szerint mind Ausztriában, mind Csehországban kevesebb mint feleannyiba kerül az éves autópálya-használati díj, mint Magyarországon. A kép ugyan nem stimmel – még az emelt, 2023-as árakon és a jelenlegi, történelmien gyenge euróárfolyamon sem 181, hanem 120,8 euró…

Tovább olvasom

Éber kómában fekvő férje kezelésére gyűjt a hajdúböszörményi nő

Minden előjel nélkül, pályabejárás közben állt meg a szíve egy 30 éves hajdúböszörményi férfinek, írja a Debreceni Nap. Szilágyi Richárd szenvedélyes raliversenyző, navigátorként több bajnokságot is nyert. Szilágyi-Parti Krisztina, Ricsi felesége az RTL-nek mesélt a család kálváriájáról. Elmondta, 11 hetes terhes volt már Janka babájukkal, amikor férjét a szörnyűség érte. Telefonon értesítették arról, hogy Ricsinek megállt a szíve, négyszer kellett újraéleszteni. A férfit hónapok óta kezelik a debreceni kórházban, úgynevezett éber kóma állapotában van. Esetében ez azt jelenti, hogy mozogni, beszélni képtelen, de a család mellett az ápolók is látnak olyan jeleket,…

Tovább olvasom

Ismét momentumos polgármestert igazolt a DK

Juhász Béla, Sződliget polgármestere pénteken a Facebookon jelentette be döntését, hogy távozik a Momentumból, és csatlakozik a DK-hoz. Döntése közvetlen előzményeként azt jelöli meg, hogy beállt számlálóbiztosnak: „A múlt hónapban részt vettem – mint számlálóbiztos – a KSH által kezdeményezett népszámláláson. Soha ennyi mostoha sorsot, ennyi ember szenvedést, ekkora szegénységet nem láttam. És ez itt volt az agglomerációban, egy olyan városban, ami alig 30 kilométerre fekszik Budapesttől. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet a helyzet Nógrád, Zala, vagy Szabolcs Szatmár megyében.” Juhász Béla 12 éve vezeti a Pest megyei…

Tovább olvasom

LMP: Magyarország adóparadicsom

Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól. A párt ezért a társasági adó kétkulcsossá tételét kezdeményezi. Adóparadicsomban nem jó élni, mert csak egy vékony uralkodóréteg gazdagodik, a nép szegény marad – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője. A politikus örömhírnek nevezte, hogy megszületett a megállapodás az uniós helyreállítási alapból az országnak jutó forrásokról, szerinte mégis vesztesei vagyunk az egyezségnek. A mesterségesen gerjesztett lefelé tartó adóverseny egyetlen nyertese ugyanis a multinacionális nagytőke – jelentette ki. A párt ezért kétkulcsossá…

Tovább olvasom

A magyarok nagyobb része szerint a kormány hibája az infláció, a fideszesek szerint nem

A magyarok több mint fele, 53 százaléka szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája nagyobb mértékben felelős az áremelkedésekért, mint a háború vagy a szankciók – írja a Népszava a Publicus december eleji felmérése alapján. Az ezt gondolók többségben vannak az ellenzéki szavazók (85%), a szakmunkások (58%), az érettségizettek (54%) és a diplomások (57%) között is. A Fidesz-KNDP szavazóinak viszont a 69 százaléka úgy véli, inkább a háború és a szankciók okolhatóak az infláció miatt. A Központi Statisztikai Hivatal novemberben 21–25 százalék közötti drágulást mért, de a megkérdezetteknek mindössze 5 százaléka mondta azt,…

Tovább olvasom

1000 milliárdos vagyon felett rendelkezik a Mészároshoz tartozó Opus csoport

Az OPUS csoport működése során először átlépte az 1000 milliárd forintos mérlegfőösszeget – tájékoztatta az OPUS GLOBAL Nyrt. csütörtökön az MTI-t a cég idei harmadik negyedéves, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentése alapján. A közlemény szerint a vállalatcsoport 2022-es háromnegyedéves konszolidált eredménye 14,7 milliárd forint lett. A 2021. év végi 889 milliárd forintos mérlegfőösszeghez képest a növekedés üzleti fejlődés eredménye, mivel a 2021-ben megszerzett energetikai cégek (OPUS TIGÁZ, OPUS TITÁSZ) jelentős összegű mérlegtételeit már konszolidálták az előző év összehasonlító időszakában – jelezte a vállalat. Az OPUS GLOBAL Nyrt. – amely Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik –…

Tovább olvasom

Több mint 300 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt eddig Magyarország

Magyarország november 25-éig 870 millió eurónyi, vagyis 350 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt – derült ki egy friss európai bizottsági összesítésből, írja a Népszava. Ahogy a lap írja, ez még európai összehasonlításban is jelentős összeg, főként hogy a magyar állam a novemberi jelentéstétel előtt még csak 3 ezer eurónyi, vagyis 1,2 millió forintnyi orosz érdekeltség lefoglalásáról számolt be az Európai Bizottságnak. A friss táblázat szerint Olaszországban 2,3 milliárd, Németországban 2,2 milliárd, Ausztriában majdnem 1,8 milliárd eurónyi orosz és részben belorusz érdekeltséget zároltak a helyi hatóságok, míg ez Bulgáriában ez 11,3 millió,…

Tovább olvasom

A rendőrség szerint a bombás plakátok nem alkalmasak pánikkeltésre

Mint azt korábban a Telex is megírta, a DK fővárosi polgármesterei rémhírterjesztés és közveszéllyel való fenyegetés miatt október 26-án büntetőfeljelentést tettek, szerintük ugyanis „a plakátok megtévesztik a lakosságot, és elterelik a figyelmet a szociális válságról”. Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester a hvg.hu-nak elmondta: megkapta a rendőrség határozatát, elutasították a feljelentést. A politikus a lapnak azt mondta, a rendőrség azzal az indokkal utasította el a feljelentést, hogy a kormány bombákkal operáló nemzeti konzultációs reklámkampányának üzenetei nem alkalmasak a rémhírterjesztésre, sem a közveszéllyel fenyegetésre, ezért nem minősülnek bűncselekménynek. „A feljelentés elutasításának indoklásából az…

Tovább olvasom