Csak egy apró trükköt alkalmazva kellett belekapaszkodniuk egy fontos szálba, ami nélkül az érintett orvosok a működési engedélyüket veszíthetnék el. Havi 20 órát kötelező lenne eltölteniük az állami egészségügyben, különben nincs engedély, tehát magánpraxis sincs. Január 1-én hatályba is lép a változtatás. A magánellátásban dolgozókat rendelettel kötelezné a kormány arra, hogy havonta 20 órát dolgozzanak az állami egészségügyben – írja a Hvg.hu. A kormány honlapjára felkerült tervezet szerint a továbbképzésre kötelezett orvosok és egészségügyi felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők csak akkor kapják meg a gyakorlati továbbképzésük teljesítésének igazolását, ha havonta 20…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Magyar közoktatás: néha 11, máskor 15 fokban tanulnak a diákok az iskolában, elvették a hőmérőket
A diákok már saját maguknak méricskélték a döbbenetesen hideg hőmérsékleteket, aztán hirtelen el is vették tőlük a hőmérőket, merthogy ezek nem lehetnek hiteles adatok. Így van, fázzunk csak tovább. A diákok a hibásak, öltözzenek fel rendesen. 15 fokos hidegben tanultak a diákok a Kiskunmajsai Katolikus Gimnázium és Kollégium épületében a múlt héten, írja az RTL Híradó. Az átlaghőmérséklet 15 fok körül van, de mértünk ennél hidegebbet is – mondta az egyik szülő, aki azt állítja, amint kimennek a gyerekek a teremből, egyből lecsavarják a fűtést, ráadásul reggel 11 fokba is futottak…
Tovább olvasomLángra kapott a téren felállított karácsonyfa – videó
A problémát egy meghibásodott égősor okozta, ami tüzet fogott és átterjedt a Bazilikánál felállított karácsonyfa több ágára is. A tüzet gyorsan sikerült megfékezni. A TikTokra került fel egy videó, amelyen az látszik, hogy kigyulladt a budapesti karácsonyi vásáron felállított fenyőfa. A tüzet egy poroltóval villámgyorsan eloltotta egy férfi, mielőtt komolyabb kár keletkezett volna. A csütörtöki eset után, a vásárt szervező Advent Bazilika cégtől azt írták az Indexnek: „A tűz eloltása után azonnal kivizsgáltattuk az esetet. Az érintésvédelmi és tűzvédelmi szakértő jegyzőkönyvbe is foglalt megállapítása szerint a tüzet az égősor gyári hibája okozta. „Ennek forrását…
Tovább olvasomDK: azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség
A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya szerint azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség. A DK azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy miután a „forrongó iskolák megfegyelmezésével megbízott rendőrtábornok, Pintér Sándor belügyminiszter zárt ajtók mögött kioktatta és megfélemlítette a pedagógusokat, következett az Orbán-kormány büntetése: elmaradt a januári béremelés, és csak a pedagógusok szakmai pótlékán változtattak”. Ez – a DK szerint – papíron is megalázóan kis mértékű fizetésnövekedést jelent, pedig „a száguldó orbáni infláció” miatt drámai mértékben értéktelenednek el a tanári fizetések. Úgy vélik, hogy – a pedagógusok szakszervezeteivel egyetértésben – jövő januártól…
Tovább olvasom20 százalékkal emelik a fogvatartottak munkadíját
2023-tól nem lehet a fogvatartottak munkadíja kevesebb 66 600 forintnál – írta meg a 444.hu a Határozatok Tárában megjelent utasítás nyomán. A Tóth Tamás bv. altábornagy által jegyzett utasítás 20 százalékos emelést jelent a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartottjainak, mivel 2022-ben a munkadíj alsó határa havi 55 800 forint volt. Az órabér idén 321 forint volt. A fogvatartottak munkadíjából 20 ezer forintot a tartási díjhoz való hozzájárulásként vonnak le, valamint körülbelül kétezer forintot a szabadulás utáni élet támogatására. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomA Fidesz az LMBTQ embereket védő jelentést szavazott meg az EP-ben
Szombati Facebook-posztjában Ujhelyi István felidéz egy csütörtöki szavazást, amikor is az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta azt a jelentést (408 igen, 44 nem és 31 tartózkodás volt az eredmény), amelyet az Európai Néppárt romániai EP-képviselője, az RMDSZ-es Vincze Lóránt készített a Petíciós Bizottság 2021. évi tanácskozásaival kapcsolatban. A volt MSZP-s EP-képviselő felidézi, hogy számtalan más fontos ügy mellett a jelentés hosszan értekezik a magyar kormánypártok által egyébként messzire elkerült és tudatosan elutasított LMBTIQ-kérdésről is, illetve az érintettek jogainak szükséges elismeréséről. A dokumentumban szerepel például az az állítás, hogy fokozott figyelmet kell fordítani egy olyan európai jogalkotási aktus…
Tovább olvasomFideszes propagandaoldal ment neki keményen a kormánynak
A Számok – a baloldali álhírek ellenszere nevezetű kormánypárti oldal nehezményezi, hogy „miközben a kormány Nemzeti Konzultációt indított a szankciók ellen, a 9. szankciós csomagot is aláírja, ezzel szembe köpi azt a több mint 1.000.000 embert, akik részt vettek a Nemzeti Konzultációban”. Roppant indulatos, hosszú bejegyzést tett közzé a rendszerint a kormány és a kormánypártok dicsőségét zengő, több mint 100 ezer követőt számláló közösségi médiás oldal, a „Számok – a baloldali álhírek ellenszere”, mely „kabaréként” jellemezte, hogy Magyarország aláírja az Európai Unió kilencedik szankciós csomagját is. Az oldal adminisztrátorai nehezményezik,…
Tovább olvasomVarga Mihály eleget tesz a szocialista Vajda Zoltán kérésének
A kormány még december végéig módosít a költségvetésen, aminek az oka a háború és a brüsszeli szankciós politika. „Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait. A kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítani fogjuk” – írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon. A politikus azt is közölte, hogy egyetért az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökével, a szocialista Vajda Zoltánnal, aki csütörtökön kezdeményezte, hogy…
Tovább olvasomPintér maga vallotta be, hogy nem ért az oktatáshoz
„Ha megengedik, én állva tartom meg itt az e… eligazítást akartam mondani, előjön az elmúlt ötvenkét év… a beszédemet” – kezdte előadását Pintér Sándor a pénteki oktatási konzultáción. A belügyminiszter nem sokkal korábban mosolyogva sétált el a bejáratnál tüntető tanárok mellett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre pedig csak a meghívóval rendelkező pedagógusok mehettek be. Voltak köztük sokan, akik az elmúlt hónapokban aktívan részt vettek a tiltakozásokban. A sajtót szintén nem engedték be, de az egyik résztvevőtől megkaptuk Pintér beszédének hangfelvételét – egy-egy rövidebb kihagyással -, ez alapján számolunk be az elmondottakról. Forrás:…
Tovább olvasomGulyás: A következő év lesz a legnehezebb 2010 óta
Gulyás Gergely szerint a következő év nehéz lesz, valószínűleg a 2010-ben elkezdődött kormányzás óta a legnehezebb – írja az MTI a miniszter lakiteleki beszéde alapján, amit a Lakitelek Népfőiskola évzáróján tartott. Gulyás szerint azzal, hogy az Európai Unió szankciókat vetett ki Oroszországra, amiért megtámadta szomszédját, az unió hozzájárult, hogy „a mindennapi életben Európa elszenvedője lett ennek a háborúnak”. A nehézségekhez hozzájárult még a járvány is, de úgy látja, hogy Magyarországon a Trianon óta eltelt bő évszázad legjobb időszaka a 2010-es kormányváltás és a járvány kitörése közötti évtized volt, ami szerinte…
Tovább olvasom