Hiába a tiltakozás, Debrecen egyre közelebb az akkumulátorgyár befogadásához

Megosztás

Több hatóságnak is engedélyeznie kell az építkezést és a gyár betelepülését, valamint a gyártás indítását. Egy akadály már el is hárult, a lakosság véleménye láthatóan nem számít.

Jóváhagyta a katasztrófavédelem a CATL kínai cég Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárának a biztonsági jelentését, csütörtök éjszakától elvileg személyesen meg is tekinthető a dokumentum, gyakorlatilag persze csak a hivatali nyitvatartás idején lehet bemenni, és megnézni az aktát. A határozat a január 9-i botrányos közmeghallgatás után született, a környezetvédelmi hatástanulmánnyal kapcsolatban, amelyet egy újabb hatósági döntés követ majd, pénteken délelőtt tartanak közmeghallgatást Debrecenben.

A nyár végén bejelentett akkugyár építéséhez az engedélyeztetési eljárások már tavaly november végén elindultak. Az építési engedélyeztetési eljárás elindításához két engedély szükséges, az egyik a szóban forgó biztonsági jelentésről szóló határozat, ezen túl a környezetvédelmi hatástanulmányra kell rábólintania a kormányhivatal alá tartozó környezetvédelmi hatóságnak. (via Hvg)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek