Magyarország november 25-éig 870 millió eurónyi, vagyis 350 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt – derült ki egy friss európai bizottsági összesítésből, írja a Népszava. Ahogy a lap írja, ez még európai összehasonlításban is jelentős összeg, főként hogy a magyar állam a novemberi jelentéstétel előtt még csak 3 ezer eurónyi, vagyis 1,2 millió forintnyi orosz érdekeltség lefoglalásáról számolt be az Európai Bizottságnak. A friss táblázat szerint Olaszországban 2,3 milliárd, Németországban 2,2 milliárd, Ausztriában majdnem 1,8 milliárd eurónyi orosz és részben belorusz érdekeltséget zároltak a helyi hatóságok, míg ez Bulgáriában ez 11,3 millió,…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
A rendőrség szerint a bombás plakátok nem alkalmasak pánikkeltésre
Mint azt korábban a Telex is megírta, a DK fővárosi polgármesterei rémhírterjesztés és közveszéllyel való fenyegetés miatt október 26-án büntetőfeljelentést tettek, szerintük ugyanis „a plakátok megtévesztik a lakosságot, és elterelik a figyelmet a szociális válságról”. Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester a hvg.hu-nak elmondta: megkapta a rendőrség határozatát, elutasították a feljelentést. A politikus a lapnak azt mondta, a rendőrség azzal az indokkal utasította el a feljelentést, hogy a kormány bombákkal operáló nemzeti konzultációs reklámkampányának üzenetei nem alkalmasak a rémhírterjesztésre, sem a közveszéllyel fenyegetésre, ezért nem minősülnek bűncselekménynek. „A feljelentés elutasításának indoklásából az…
Tovább olvasomA horvátok több, mint a 2,5-szeresére emelnék a kőolajvezeték tranzitdíját, Szijjártó kiakadt
Külügyminiszterünk úgy véli, ez durva visszaélés lenne Horvátország részéről a mostani monopolhelyzetükkel. Ezért az Európai Bizottságot kéri, lépjen közbe és ezt ne engedje dél-nyugati szomszédunknak. Tehát az EU avatkozzon be egy szuverén ország belügyeibe? Bár a lépés valóban erősen megkérdőjelezhető a horvátok részéről, hogy az oroszok felől érkező olaj nagymértékű kiesésével hirtelen monopolhelyzetbe kerülve azonnal hatalmas pluszköltséget rónának a többi tagállamra. 2023-tól két és félszeresére tervezi emelni az Adria-kőolajvezeték tranzitdíját Horvátország, ami a magyar kormány szerint a monopolhelyzettel való visszaélés, ezért Szijjártó Péter az Európai Bizottság közbelépését sürgeti. „Nekünk, ha…
Tovább olvasomÁllamtitkár: Az európai nagypolitika egy olyan játék, amit huszonheten játszanak, és a végén Orbán Viktor nyer
Fürjes Balázs ragadtatta magát arra, hogy Gary Lineker örökbecsű mondatát a Fidesz és Orbán politikájára átfordítva tegye közzé. A kormányzó párt ugyanis továbbra is hatalmas győzelemként ünnepli az EU-s megállapodást, pedig valójában egy komoly körmöst kaptunk az Uniótól. „A foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek” – mondta Gary Lineker, egykori angol válogatott focista még valamikor a kilencvenes években. A mondatot azóta unalomig ismételgetik különböző változatokban. Most Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára fordította az európai politikára, miután Magyarország több fontos kérdésben is megállapodott az…
Tovább olvasomA szülők gyerekgyilkosnak nevezték a veronai buszbaleset sofőrjét, akit most jogerősen elítéltek
A bíróságon drámai jelenetek zajlottak le a hozzátartozók és a vádlott között. A szülők leginkább azt sérelmezik, hogy szerintük a sofőr még csak bocsánatot sem kért tőlük, a megbánás jeleit sem tapasztalták rajta. Túl enyhének tartják a hat év fogházbüntetést. Csütörtökön jogerősen 6 év fogházbüntetésre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét – értesült az RTL Híradó. A férfi legkorábban 4 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. A Híradó tudósítója szerint az ítélet hallatán az elhunyt diákok szülei felháborodtak, és gyerekgyilkosnak nevezték a sofőrt. A jogerős ítélet szerint 2017. január 21-én a sofőr hibájából…
Tovább olvasomMegvan a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról
A szakértők szerint megvan az esélye, hogy Magyarország beragad egy magas inflációs környezetbe és felpörög az ár-bér spirál. 16, illetve 14%-os emelést hagytak jóvá. Megállapodásra jutott egymással a munkáltatói és a munkavállalói oldal a minimálbér-tárgyalásokon – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A minimálbér 16 százalékkal emelkedik január 1-től (havi bruttó 232 ezer forintra) január 1-től, a garantált bérminimum 14 százalékkal (havi bruttó 296 400 forintra). A felek a megállapodásban foglalt általános bérajánlásban azt tűzték célul, hogy minden munkáltató törekedjen a bérek értékének megőrzésére teherviselő képességének megfelelően – mondta el…
Tovább olvasomGyorsan visszavették az OMSZ-hez a tűzijáték elmaradása után kirúgott elnökhelyettest
Vihart jósoltak a fővárosba, ám a vihar végül elmaradt augusztus huszadikán, este, legalábbis azon a helyszínen. Ezután az OMSZ elnökét és elnökhelyettesét is villámgyorsan kirúgta Palkovics László. Aztán egy hónap múlva gyorsan vissza is vették, mert mégis szükség van a munkájára. Téboly. Visszatért az Országos Meteorológiai Szolgálathoz (OMSZ) Horváth Gyula korábbi elnökhelyettes, akit még nyáron menesztett Radics Kornélia OMSZ-elnökkel együtt Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter – szúrta ki a Telex az OMSZ honlapján. Horváth Gyula ugyan elnöki főtanácsadóként szerepel a honlapon, ám a szervezetnek nyár óta nincs elnöke, az elnöki…
Tovább olvasomVarga Judit győzelemről beszél, az európai média viszont rámutat: óriásit bukott Brüsszelben Orbán és a Fidesz
Külön sajtóanyagot szentelt a német ZDF annak bemutatására, hogy korábban soha nem történt még olyan, hogy egy EU-s tagországtól vissza kell tartani az eurómilliárdokat, mert az érintett állam durván korrupt és ellopja az uniós pénzeket. Ebbe a rekeszbe került most Magyarország. A részletekre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. „Idehaza a propaganda arról harsogott, hogy mekkora győzelmet aratott a kormány Brüsszelben. A ZDF beszámolójából azonban kiderül, hogy inkább feltörölték Orbánnal a padlót.”
Tovább olvasomLekapcsolják a közvilágítást egy csongrádi településen
A pusztaszeri képviselő-testület december 12-én, hétfőn úgy határozott, beadja a megrendelést a közvilágítás korlátozására, írta a Délmagyarország. Az energiaválság idején, szem előtt tartva a takarékoskodást, 22 órától hajnali 4-ig sötétbe borulnak a Csongrád-Csanád megyei település utcái, de nem azonnal: ez az átfutási idő miatt 2023. februártól 1-től várható. A falu hat trafójára egy-egy jeladót kell felszerelni, így válik alkalmassá a rendszer arra, hogy meghatározott időben ne világítsanak a lámpatestek. Ez 450 ezer forintba kerül, de úgy gondoljuk, a megtakarítás ennek a többszöröse lesz, hiszen jelenleg a település áramszámláinak 90 százalékát a közvilágítás teszi ki –…
Tovább olvasomNagy Márton: A kormány 3,5 százalékos hiányt és 1,5 százalékos növekedést tervez 2023-ra
A kormány azt tervezi, és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után – mondta Nagy Márton az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten. A gazdaságfejlesztési miniszter optimista víziójához képest a GKI Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi elemzése 2023-ra már nem 2,7 százalékos növekedést, hanem 3,5 százalék körüli visszaesést prognosztizált. A miniszter arról beszélt, hogy a költségvetésre hatalmas terhet rónak az energiaárak, jövőre várhatóan 2500 milliárd forintot tesz…
Tovább olvasom